Tövisek Hercege

tovisek-hercege-borito.jpgSzerző: Mark Lawrence
Cím: Tövisek Hercege (Prince of Thorns)
Fordító: Gy. Horváth László
Kiadó: Fumax Kiadó
Oldalszám: 344

SPOILERMENTES KRITIKA!

Az az igazság, hogy már nagyon régen vágytam egy jó fantasy-regényre, amiért körülbelül úgy tudok rajongani, mint gyerekként Darren Shan könyveiért (szándékosan nem Rowlingot írtam!), és amelynek úgy tudom várni a folytatását, mint egy eszelős. Éppen ezért örültem meg nagyon a fiatal szerző, Mark Lawrence fantasy-trilógiájának (reméljük, trilógia is marad), amelynek első kötete április óta a magyar olvasók számára is elérhető, és ez idő alatt szép kis rajongótábort tudott maga köré gyűjteni.

Jorg herceg kilencévesen, egy tövisbokorba ragadva végignézte, ahogy Renar gróf emberei végeznek édesanyjával és bátyjával. Az emlékek, akárcsak a tövisek, mélyen a fiúba vésték magukat, örök időre emlékeztetve őt arra, miért is kellett pár nap múlva elhagynia a kastélyt, hogy egy rablóbandához csatlakozzon. Négy évvel később, nem sokkal a tizennegyedik születésnapja előtt, immár a banda vezéreként rálép az Élőholtak útjára, hogy visszatérjen Ancrath várába. Csupán két dolog élteti: a bosszú, és az elhatározás, hogy tizenöt évesen király lesz.

Nem tudom azt mondani, hogy a Tövisek Hercege életem legjobb fantasyja, mert van pár hibája a történetnek, a kidolgozásnak, de ugyanakkor azt sem vitathatom, hogy Lawrence mint elsőkönyves szerző igencsak szép és dicséretreméltó munkát tett le az asztalra.

Kezdeném elsőnek is a stílussal: itt, szemben Az utolsó vérfarkassal, valóban igaznak éreztem a szépirodalmi jelzőt a műfaj megnevezésénél. Valóban varázslatos az, ahogy Lawrence bánik a szavakkal, és annak ellenére, hogy milyen romlott is az a világ, ahol a történet játszódik, áthatja valami csodás hangulat, amely azonnal magával ragadja az Olvasót. Jorg gondolatai, a tövis-motívum folyamatos felbukkanása, a háború-sakkjátszma párhuzam mind hozzájárult ahhoz, hogy örömömet leljem az olvasásban. Ehhez azonban nagyban hozzájárult a fordító, Gy. Horváth László is, akinek külön gratuláció a magyarosításhoz.

Magával a történettel sincsen gond, viszonylag feszes az egész - sőt, szerintem néhol túl gyorsan történnek az események -, az Olvasónak mindvégig van min izgulnia. Alapjában véve az egész egy középkori királydrámának is felfogható, hiszen a fő motívumok - elüldözött herceg, széthullott birodalom, örökösödési kérdések - alapján akár igaz is lehetne az egész. Ezt színesítik meg azok az élőholtak, az álommágusok és egyéb szerzetek. Azt mondjuk számomra zavaró, és a történettől idegen volt, hogy a kitalált hely- és személynevek ellenére olykor felbukkant egy Platón, Shakespeare vagy éppen Róma. Nem tudom, hogy mi volt Lawrence szándéka azzal, hogy a valós személyeket és helyeket keverte a képzeletbeliekkel, én jobban örültem volna, ha ezeket hanyagolja.

Az igazi problémám a szereplőkkel, illetve azok kidolgozottságával volt. Jorgon kívül senki mást nem ismerünk meg tüzetesebben - igaz, a szereplők fele alig van színen, a másik fele meg hamar elhalálozik -, de szerintem a bandatagokra nagyobb hangsúlyt is fektethetett volna. Az elején az is zavaró volt, hogy egyből nagyon sok szereplővel találkozunk, így szinte teljesen elvesztem a nevek sokaságban. Azt viszont pozitívumként könyveltem el, hogy Jorg nem a megszokott hős, akiért megéri szorítani, hanem egy olyan srác, aki tizenévesen lelkiismeret-furdalás nélkül képes gyilkolni, nőket erőszakolni, fosztogatni. Ennek ellenére valahol mélyen megérti őt az Olvasó, és a szívéhez közel kerül, még ha a való életben utálná is tettei miatt.

A folytatásra személy szerint kíváncsi vagyok, remélem, Lawrence is fejlődni fog még (főleg karakteralkotás terén), és abban is bízom, hogy a második kötet után körmöt rágva várom majd a befejező részt.

Értékelés: 10/8