A szivarhajó utolsó útja

a-szivarhajo-utolso-utja.jpgSzerző: Pintér Bence - Pintér Máté
Cím: A szivarhajó utolsó útja
Kiadó: Agave Kiadó
Oldalszám: 240

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Amikor az Agave Kiadó közzétette az őszi megjelenéseiket, a a magyar szerzőpáros (akik egyébként nem testvérek!) regénye volt az, amely azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Egy olyan olvasónak, mint én, aki imádja a történelmet, talán nincs is nagyobb élvezet annál, ha olyan történetről olvashat, amely egy alternatív világban játszódik, mégis nagyban vannak rá hatással valós események. A kezdeti ismerkedést megakasztotta egy apróbb nyomdai baki, de a kiadó gyors intézkedése révén, hamar kezembe vehettem a hibátlan példányt.

Képzeljünk el olyan világot, ahol a magyarok az 1848-49-es szabadságharcot megnyerik, és létrejön a Dunai Konföderáció Kossuth Lajos elképzelései nyomán. Ebben a talán idillinek mondható környezetben, a századelő idején játszódik a történet, amelynek főhőse a nagy Kossuth unokája, Csaba, aki egy szép nap különleges megbízást kap a hadügyi államtitkártól: el kell vinnie egy levelet a Konföderáció éppen aktuális fővárosába, Belgrádba. A vonatúton azonban megtámadják őket, és elveszik tőle a bizalmas információkat rejtő iratot. A bűntény helyszín csupán egy pikk király marad, ebből Csaba és barátai rájönnek, hogy a titokzatos Árny áll a háttérben. De mit tartalmazhat a boríték, hogy mások akár képesek embert ölni a benne rejlő adatokért? Főhősünk arra is hamar rájönnek, ha nem sikerül megállítaniuk a titokzatos férfit, akkor az egész Konföderáció elpusztulhat.

A kötet talán legizgalmasabb pontja az alternatív világ, amellyel leginkább kitűnik a hasonló regények közül. Mindenféleképpen érdekes volt látni, hogy két történelemszakot végzett férfi (vagy akár koruk alapján mondhatnánk rájuk, hogy srácok) hogyan képzeli el azt a Magyarországot, amely képes volt arra, hogy megnyerje a szabadságharcot. Be kell vallanom, hogy én is emiatt figyeltem fel a könyvre, és nagyfokú kíváncsisággal kezdtem bele a regénybe, azonban rá kellett jönnöm, hogy az alternatív történelmi kötetek nem az én műfajom. Félreértés ne essék, a szerzőpáros remekül vette az akadályt, mert logikusan van felépítve az egész világ, sőt még hitelesnek is mondható, de engem pont ez zavart benne, hogy nem tudtam elvonatkoztatni a valós történelmi tényektől, ezért olykor-olykor megzavarodtam a történet bizonyos pontjain, mert olyan érzésem volt végig, hogy a két író nincs tisztában a történelmi eseményekkel. (Hangsúlyozom, ez nem igaz, mert sejtésem szerint e téren még sokkal több tudással is rendelkeznek, mint én, az előbb említett érzés valószínűleg csak nálam jelentkezett.)

Ha már a kiadó által megnevezett műfajnál járunk, a reklám szerint a kötet leginkább ahhoz hasonlítható, mintha Verne találkozott volna James Bonddal. Bármennyire is nem értek egyet ezzel a kijelentéssel, azt is be kell látnom, hogy leginkább ezzel a mondattal határolható be a mű. Ugyanis Vernéhez hasonlóan itt is fontos szerepet játszanak a technikai vívmányok, egy olyan korban, amelyben nem is várná az ember. A James Bondos utalás pedig szimplán az akciójellegre hívja fel a figyelmet, de ennyi erővel mondhatnánk, hogy a regény egy magyar Alex Rider kalandjai a XIX. században. Igazából inkább az akcióregény vonulat a meghatározó, e téren azonban nem mutat túl sok kreativitást a sztori: van egy főgonosz, akiről senki sem tudja, kicsoda, kapunk egy lélekben kissé meggyötört főhőst, aki bátran vállalja még a halált is, ha kell, plusz az elmaradhatatlan csinos női segítő is betoppan a képbe (és milyen meglepő, neki is vannak titkai). A történet íve is a műfaj által megkövetelt szabályok szerint alakul, a végső nagy ütközet a regény csúcspontja.

Ami viszont nem sikerült maradéktalanul a szerzőknek, az a szereplők igazi karakterré varázsolása. Mind-mind sablon figurák, semmilyen érdekes színezetet nem mutatnak fel, sőt, igazából nagyon keveset tudunk meg a jellemükről, igazi énjükről. Kicsit olyan érzésem van, mintha az írók annyira bíztak volna az alternatív történelmi világban, amelyre egyébként valóban nagy hangsúlyt fektettek, hogy közben elfelejtettek élethű karaktereket megalkotni. Igazság szerint nem volt olyan szereplő, akit megkedveltem volna, akinek fájt volna a halála, vagy éppenséggel olyan, akit ki nem állhattam. 

Semmiféleképpen sem bántam meg, hogy elolvastam a regényt, annak ellenére, hogy azt hittem, jobban fogom szeretni, mert ha nem tettem volna, egész életemben azon rágódtam volna, hogy vajon mennyire tetszene ez a számomra új műfaj. De valószínűleg maradok inkább a valós történelmi eseményeket bemutató regényeknél, illetve ha egy mód van rá, az akció műfajt is hanyagolom, a krimi-thriller vonulat sokkal jobban bejön.

Értékelés: 10/7