A Hobbit - Váratlan utazás

242397_galeria_a_hobbit_plakat.jpgA héten mutatták be Peter Jackson, a többszörös Oscar-díjas A Gyűrűk Ura-trilógia rendezőjének legújabb filmjét, A Hobbit - Váratlan utazás címűt. Személy szerint már nagyon vártam a bemutatót, egyrészt mert szerettem volna visszatérni Középföldére, másrészt kíváncsi voltam, mennyire tudták megoldani a készítők, hogy a szűk háromszáz oldalas meseregényből szintén háromórás részekkel operáló trilógiát gyúrjanak.

A hobbitokat - egyeseknek babókat - talán senkinek sem kell bemutatni, az is hallott már ezekről a félig ember, félig törpe teremtényekről, aki egyszer sem vette kezébe Tolkien könyveit. Frodónak és a Gyűrű Szövetségének a kalandjait az egész világ megismerhette, de a filmekből nem derül ki, hogyan került az Egy Gyűrű Zsákos Bilbó tulajdonába, valamint az idős hobbitról is vajmi keveset tudunk meg. Ezt az űrt igyekezet betölteni Peter Jackson, aki Star Wars-mintára gondolt egyet, és úgy döntött, nagy sikerű trilógiája után leforgatja az előzménytörténetet. Persze a sikert meg kell lovagolni, és arról a bizonyos rókáról a lehető legtöbb bőrt le kell húzni, ezért az alapjában kettébontott sztorihoz hozzácsapott még egy részt. Szerencsére mostanra kezd kikristályosodni, hogy mi is a koncepció, amire építenek az alkotók, és a jelenlegi helyzet (valamint szerény tudásom) szerint az első két film fogja feldolgozni az eredeti Tolkien-regényt, a befejező rész pedig a Hobbit és a Gyűrűk Ura történései közti űrt, mintegy hatvan évet igyekszik kitölteni a GYU Függelékek, valamint a Szilmarilok alapján. 

Alapvetően kellemes szórakozást nyújtott a film, de egy-két helyen idegesítő volt az érezhető időhúzás. A történet legelső fél órája kvázi a Gyűrűk Ura kezdetét megelőző napokat mutatja be, ami semmi másra nem jó, csak hogy viszont lássuk az azóta kissé eltűnőben lévő Elijah Woodot (Zsákos Frodó) és Ian Holmot (idős BIlbó). A fentebb vázolt koncepció alapján feltehetőleg ez ad keretet majd a trilógiának, a befejező jelenet várhatóan ugyanide fog visszatérni. Amikor elkezdődik az érdemi rész (megjelennek a törpök Bilbó otthonában), onnantól válik igazán szórakoztatóvá a film. Szórakoztatóvá, mert bár olykor egy-egy véresebb és hosszú csatajelenet zavarja meg a nyugodt lelkű nézőt, és az időnként felbukkanó Szarumán sem sejtet túl sok pozitívumot, Jackson nem felejtette el, hogy Zsákos Bilbó története tulajdonképpen egy mese, amit Tolkien anno a gyermekeinek írt. Így a humor nagyon fontos szerepet kap a filmben, ráadásul sikerült annak olyan formáját kiválasztani, amit a felnőtt néző is ugyanúgy élvez, mint a tizenéves kamasz.

435964_1.jpg

Ehhez persze elengedhetetlen a színészi játék. Martin Freeman, az ifjú Bilbót alakító színész viszi el a hátán az egész filmet, az ő megjelenése üdítő színfolt. Akármikor feltűnt a vásznon, csak ültem és élveztem a játékát, sőt, nem is tudom, hogy játéknak nevezzem-e, mert annyira élethű volt, amit csinált, hogy valóban elhittem neki, hogy ő Bilbó. Az arcmimikája, a mozgása annyira jópofa volt, ha nem is történt volna semmi érdemleges a filmben egy fél óráig, akkor is simán elnéztem volna őt. Persze a többi szereplőre sem lehet panasz: Ian McKellen hozta a szokásos Gandalf-figuráját, ugyanakkor ő is csempészett a játékába egy kis könnyedséget, Richard Armitage Thorin szerepében szintén lenyűgöző alakítást nyújtott. 

hobbit1.jpg

A magyar szinkront is élveztem - nekem alapvetően nincs bajom vele - Görög László nagyszerű választás volt Freemannak, és szerencsére a legtöbb régi szereplőnek ugyanaz a színész lett a hangja. Egyedül a folyamatos szorinozást nem tudom megbocsátani, nem tudom, kitől vehették az ötletet, hogy így kell ejteni a nevet. 

435946_1.jpg

Összességében kellemes élménnyel lettem gazdagabb, a látvány pedig mindent felülmúlt, Jackson ezen a téren ismét nagyot alkotott, már csak az miatt is érdemes belenézni a filmbe. Nézés közben pedig végig az járt a fejemben, hogy mennyire szeretnék én is a Megyében lakni, földbe vájt üregben élni, amilyenben a hobbitok. :)