Hírszerda

Philip-K-Dick.jpgTelevíziós minisorozat készül Philip K. Dick Az ember a fellegvárban című mesterművéből – Ridley Scott cége végzi a munkálatokat - Négyórás minisorozat formájában fog elkészülni Philip K. Dick Hugo-díjas Az ember a fellegvárban című regényének a televíziós változata, ami a Syfy digitális csatornán lesz majd látható. A munkálatokért többek közt Ridley Scott saját, Scott Free Productions nevű cége a felelős, az első részt pedig az a Frank Spotnitz fogja írni, aki az X-akták és Millennium című sorozatok producere volt. „Az ember a fellegvárban nem csupán a kedvenc regényem Philip K. Dicktől, de egyben az egyik legmerészebbnek és legjobbnak tartott munkája”, nyilatkozta Scott a bejelentés után. „Nagyon örülök neki, hogy ezt regényt bemutathatjuk az embereknek, és reméljük, hogy a történetet ők is legalább annyira érdekesnek és lenyűgözőnek fogják találni, mint mi.” Philip K. Dick 1962-ben megjelent könyvét Hugo-díjjal jutalmazták, és mindmáig az egyik legjobb alternatív történelmi műként tartják számon, ami egy olyan világban játszódik, ahol a második világháború a német és japán haderők győzelmével végződött. Nem ez az egyetlen készülő adaptáció jelenleg: szintén Ridley Scott  dolgozik egy ideje a Szárnyas fejvadász című kultfilm folytatásán, Michel Gondry pedig az Ubikot viszi majd szélesvászonra. Ezek mellett tavaly mutatták be a mozik Az emlékmás új változatát, 2011-ben pedig Sorsügynökség címmel forgattak blockbustert Dick egyik novellája alapján.

Ralph Fiennes is csatlakozott A mi emberünk filmadaptációjának szereplőgárdájához - Újabb izgalmas hírek röppentek fel a jelenleg futó John le Carré-filmadaptációkkal kapcsolatban. Pár héttel ezelőtt bejelentették, hogy A mi emberünk (Our Kind Of Traitor) főszereplője Ewan McGregor (Trainspotting, Csillagok Háborúja 1-3, 001 - Az első bevetés, A sziget, Angyalok és démonok, Szellemíró)  lesz, most pedig Ralph Fiennes személyében (Skyfall, A felolvasó, Harry Potter, Az angol beteg) egy újabb nagy színész csatlakozott a szereplőgárdához. A 2014-ben debütáló filmben szintén látható lesz a dán Mads Mikkelsen is (Casino Royale, A három testőr). John le Carré 2010-ben megjelent regényében egy fiatal angol pár a nyaralása során találkozik egy orosz oligarchával, aki bűnözői körök könyvelőjeként tett szert hatalmas vagyonra, és egy nyugalmas, új életért cserébe mindent el akar mondani az angol hírszerzésnek. Az angol pár segít neki felvenni a kapcsolatot a megfelelő körökkel, ám az orosz milliomos saját és családja sorsát bukott kémek, pénzéhes politikusok és elvetemült bankárok kezébe helyezi. A filmet Justin Kurzel rendezi (Snowtown), a forgatókönyvet pedig Hossein Amini írja (Drive - Gázt!).

Emellett megkezdődtek a tárgyalások a Suszter, szabó, baka, kém című sikerfilm folytatásáról is. A Hajsza (Smiley’s People) forgatása várhatóan 2014-ben kezdődik majd, a rendező ismét Tomas Alfredson lenne, a forgatókönyvet pedig megint Peter Straughan írná.

a-most-wanted-man-1.jpgAz utómunkálatai zajlanak már Az üldözöttnek (A Most Wanted Man). Az Anton Corbijn rendezésében előreláthatóan ez év novemberében bemutatandó film egy Hamburgba csempészett, hívő muszlim fiatalember sorsát követi nyomon, aki a terrorizmus elleni háború örve alatt felkelti a rivális német, angol és amerikai kémek érdeklődését. A főszerepekben Philip Seymour Hoffman (Mission Impossible III), Willem Dafoe (John Carter, Rémségek Cirkusza, xXx) és Rachel McAdams (Az időutazó felesége, Sherlock Holmes 1-2.) lesz majd látható.

The_Host_Poster.jpg

Március 29-én mutatják be az amerikai mozik a The Host (A burok) című filmet. A Stephenie Meyer regényét Andrew Niccol vitte vászonra, aki egyszerre ült a rendezői és a forgatókönyvírói székben. A 44 millió dollárból készült film főszereplői Saoirse Ronan (Szikraváros)Jake Abel (Parcy Jackson és az Olimposziak: A villámtolvaj, A negyedik) és Max Irons (Dorian Gray, A lány és a farkas).

A hazai mozik holnaptól vetítik Kami Garcia és Margaret Stohl regényéből készült filmet, a Beautiful Creaturest (Lenyűgöző teremtények). A főszerepben az eddig jóformán ismeretlen Aldren Ehrenreich és Alice Englert lártható, mellettük olyan világsztárok tűnnek fel, mint Jeremy Irons és Emma Thompson. A bő két órás filmet Richard LaGravenese rendezte. 

És végül néhány könyves hír: 

Holnap jelenik meg az Agave Kiadó gondozásában Ray Bradbury klasszikusa, a Fahrenheit 451 és más történetek, amely a címadó írás mellett öt novellát tartalmaz. Az R, mint rakéta című írást ide kattintva olvashatjátok.

És egy örömhír Iain M. Banks rajongóinak: az Agave Kiadó a szokásos őszi premier helyett idén jóval korábban, április 4-én hozza el a szerző 1994-es regényét, a Feersum Endjinn címűt (magyarul Félemmetes géjpezet címmel jelenik meg).