Szerző: Neil Gaiman
Cím: Sandman 3. - Álomország (Sandman - Dream Country)
Fordító: Totth Benedek
Kiadó: Cartaphilus Kiadó
Oldalszám: 160

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Elérkeztünk hát a Sandman sorozat harmadik etapjához, az Álomország névre hallgató történetekhez. Ebben a kötetben négy különleges sztorit olvashatunk, amelyek szorosan nem kapcsolódnak a már megkezdett úthoz (vagyis időrendileg sehová nem halad a történet), sokkal inkább Álom és Halál személyét ismerhetjük meg jobban. Kissé olyan ez a kötet, mint A babaház prológusa (Mesék a homokban), vagy az Egyszer fenn, egyszer lenn című fejezet, amely igazából Álom végtelenségét és nagyságát kívánták kiemelni. 

Az első történet, a Kalliopé egy olyan íróról szól, akinek nincsenek ötletei, így hát foglyul ejt egy gyönyörű lányt, hogy legyen a múzsája. A vágyott hírnév hamarosan eléri őt, ám mint mindennek, ennek is súlyos ára van. Az Ezer macska álmában egy teljesen új világot ismerhetünk, amelyben a macskák voltak a természet urai, és amelyből megtudjuk, miért olyan az általunk ismert világ, amilyen. A több szempontból különleges harmadik történet, a Szentivánéji álom a híres Shakespeare-dráma ősbemutatóját tárja elénk, ám itt is téves eszméink vannak a darab keletkezéséről. A negyedik, záró történet (Álarc) egy kiöregedett szuperhősről szól, aki vágyik a halálra, ám erejénél fogva képtelen arra, hogy véget vessen az életnek. 

Ezúttal tehát fele annyi élvezetet kapunk Gaimantól, mint az első két kötetben járt, ám mégsem panaszkodhatunk, mert a történetek egyre összetettebbek, annak ellenére, hogy teljesen különálló sztorikról van szó. Sokkal inkább a Sandman-univerzum nagyságát és teljességét tárja fel előttünk, amely csupán arra szolgál, hogy közelebből bemutassa a hét Végtelen életét. Az egyes fejezetek (amelyek egyébként a sorozat 17-20. füzetei) éppen ezért teljesen más korban, más síkon játszódnak, mint az eddig megszokottak.

Szinte mindegyik történetnek meg van a maga különlegessége. Az Ezer macska álma az első olyan történet, amelyben egy állat szemén keresztül látjuk Morpheuszt. A Szentivánéji álom a  mai napig az egyedüli képregény, amely elnyerte a World Fantasy díjat novella kategóriában. Az Álarcban pedig maga Álom nem is jelenik meg, csupán a testvérét, Halált láthatjuk, aki beszélgetésbe elegyedik az egyetlen olyan személlyel, aki valóban vágyik rá. A legtöbb fejezetben kitűnik Gaiman a zsenialitásával és határtalan fantáziájával: mikor az olvasó azt hinné, hogy egy félig-meddig elcsépelt történet következik, a szerző csavar egyet az egészen, és egy teljesen eredeti művet tesz le az asztalra. (Igaz, néha nagyon beteg dolgokat tud kitalálni ez a fickó, de hát ezt már az Amerikai istenekben is bebizonyította.)

A kötet különlegessége még, hogy a képregényfejezetek végén helyet kapott a Kalliopé képregény-forgatókönyve, vagyis az a negyven oldalas írás, amelyet Gaiman Kelley Jonesnak írt, hogy ő hogyan képzeli el az illusztrációkat. Ahogyan a bevezetőből kiderül, ez csak egyfajta módja a képregényírásnak, ahány szerző, annyiféle megoldás létezik, ám mégis érdekes volt bekukkantani a színfalak mögé. Kelley nem mindig követte szolgai módon Gaiman kéréseit, de a végeredményt tekintve ez néhol nem is volt hátrány. 

Egyedüli hibaként talán itt is a rajzolók személyének gyakori változás hozható fel, szinte mindegyik történetnek más volt az illusztrátora, és jelen esetben nagyon érezhető volt a stílusváltozás (főleg a harmadik és negyedik fejezetnél). A kötet legvégén ismét találhatunk egy kétoldalas jegyzetet, amelyek a történetek tökéletesebb megértését szolgálják. 

Én személy szerint nagyon várom a negyedik kötet elolvasását, de hogy utána mi lesz velem, azt nem tudom, mert bár a kiadó ígéretet tett arra, hogy még idén megjelenik az ötödik rész, egyelőre semmi információ nincs erről. 

Értékelés: 10/9

A könyv most akciósan, 50% kedvezménnyel megvásárolható az Alexandra Könyváruházban!