Amit a dolgokról feltétlenül tudni kell

béka.jpgSzerző: Kaszás Görgy
Cím: Amit a tehenekről / békákról / lovakról / orrszavúkról feltétlenül tudni kell
Illusztrálta: Elek Lívia
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 32 / kötet

Kaszás György és Elek Lívia humoros könyvsorozatát talán senkinek nem kell bemutatni, hiszen az 1990-es években közel húsz kötet látott napvilágot. Az Amit a dolgokról feltétlenül tudni kell egyes kötetei arra vállalkoznak, hogy mindent megtanítsanak az arra fogékonynak az adott állatról, ami elengedhetetlen akár egy kvízműsor, akár egy hétköznapi társalgás során – persze csak annyira vegyük komolyan őket, mint ahogyan ők komolyan gondolták ezt az egészet.

orrszarvú.jpg

Gyerekkoromban nagyon szerettem a szerzőpáros könyveit, többször is kikölcsönöztem őket a könyvtárból. Igaz, nálunk csak alig pár rész volt, így nem is tudtam, hogy ilyen népszerű volt anno a széria, hogy több mint 15 kötet jelent meg. Az Animus idén úgy döntött, hogy előveszi a sorozatot, és a korábbi részek újrakiadása mellett vadonatúj állatokkal bővítik a gyűjteményt. Így jelenhettek meg újból a békákról és az orrszavúkról szóló könyvecskék, viszont a tehenekről és a lovakról most először olvashatunk ilyen formában.

tehén.jpgA szerző, Kaszás György valóban szolgál pár fontos és hasznos információval az állatokról, csak győzzük kiszűrni, hogy mi igaz belőle, és mi nem. (Igaz, túl nehéz dolgunk nincsen, lévén ezek a tudnivalók az alaptudás részét képzik.) Minden alkalmat megragad, hogy akár az állat nevéből, akár egy-egy tudományos állításból poént gyártson. Még sem csupán ez adja a szórakozás alapját, legalábbis én sokkal jobban élveztem azokat a szópoénokat, amelyek inkább a magyar nyelv leleményességét, találékonyságát voltak hivatottak bemutatni. (Megjegyzem, ember legyen a talpán, aki ebből a sorozatból egy ugyanennyire élvezhető idegen nyelvű kiadást készít.) Néha ugyan nagyon fárasztó volt a sok poén egymás hegyén-hátán, de én ezt cseppet sem bántam, mivel minig lefekvés előtt olvastam, így jól esett a hosszú nap után egy kis kikapcsolódás. Viszont emlékeim szerint régebben inkább aranyosnak, jópofának tartottam a szériát, most azonban az intelligens humor volt, ami maradandó élményt adott. Rengeteg olyan utalás, kitekintés van, amihez szükséges bizonyos háttértudás – persze, ne egyetemi végzettségre gondoljunk, sokkal inkább az élet dolgaiból vett példákra, amiket egy 8-10 éves gyerek (mint amennyi én is voltam, mikor először kézbe vettem), nem feltétlenül ért még meg.

ló.jpg

De dicséret illeti Elek Líviát is, mert nélküle nem érne ennyit ez a sorozat. A bájos, humoros, kissé karikaturisztikus rajzok nagyban hozzájárulnak az élvezhetőséghez. Mindkét alkotó nagyszerű a maga nemében, ugyanakkor az tény, hogy a másik munkája nélkül jelen esetben jóval kevesebbet kapna az olvasó.

Ezek a kötetek tökéletesek születés- és névnapi ajándéknak, vagy bármilyen más alkalomra. És a Könyvhétre jön a folytatás, amelyben újabb három állatot, valamint az embert ismerhetjük meg közelebbről.

Értékelés: 10/10