Szerző: Mike Mignola
Cím: Hellboy - Ördögöt a falra (Hellboy - Wake the Devil)
Fordító: Galamb Zoltán
Kiadó: Cartaphilus Kiadó
Oldalszám: 144

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Pár hete kezdtem bele Mike Mignola világhírű sorozatába, a több mint 10 kötetesre rúgó Hellboy-szériába, aminek hazánkban egyelőre az első három része kapható magyar nyelven. Sajnos a folytatásokra igen csak kevés esély van, úgy tűnik manapság nem éri meg igényes képregényeket kiadni, a Cartaphilus Kiadó ugyanis az összes sorozatát befagyasztotta (modern szóval élve elkaszálta). Sajnálom, mert jó lett volna közelebbről is megismerni ezt a pokolfajzat démonvadászt, de öröm az ürümben, hogy nekem még hátra van egy kötet, amiben - akárcsak a Sandman 3. kötetében - novellák alapján kerül majd közelebb hozzánk Hellboy karaktere.

A folytatásban Hellboyt Romániába küldi ki a Paranormális Kutató- és Védelmi Hivatal. Egy életre kelt vámpírt, Vladimir Giurescut kell megállítania. Hamarosan az is világosság válik számára, hogy teremtője, Raszputyin keze van a dologban, aki még mindig nem tett le arról a szándékáról, hogy a sötét erők újjáélesztésével hajtja uralma alá a világot. Miközben egy, az előzőnél is veszedelmesebb szörnnyel veszi fel a harcot hősünk, megelevenedik előttünk az erdélyi mondavilág, de más népek mitológiai teremtményei is tiszteletüket teszik.

A második rész tökéletesen illeszkedik A pusztítás magjával útjára indított sorozatba. Habár egy önmagában különálló történetről van szó, gyakran találjuk szembe magunkat utalásokkal a korábbi esetre. Aki pedig hozzám hasonlóan azt hitte, hogy az első részben ábrázolt kapcsolat a gonosz és jó (vagyis Raszputyin és Hellboy) között, teljesen értelmet nyert, nagyot fog koppanni, ugyanis a folytatás is tartogat új adalékot kettőjük viszonyában. Ezek után csak azt tudom mondani, hogy Hellboy Földre hozatala továbbra is csak körvonalazódni látszik, kapunk mi még itt pofonokat a továbbiakban (vagyis csak kapnánk). 

A Giurescu-szálat a történet végén szépen elvarrja a szerző, tehát az miatt nem kell izgulni, hogy erre a kérdésre nem kapunk választ. Annál izgalmasabb viszont Raszputyin története, aki az utolsó fejezetben találkozik az ógermán-viking világból ismert Yggdraszillon, vagyis a Világfán élő Nagyanyóval, az ő beszélgetésük alapozza meg a folytatáshoz a hangulatot. Hasonlóan Gaimanhez, Mignola is több istenséget (Hekaté), mitológiai alakot (Baba Yaga) behoz a történetbe, bár a megvalósítás - legalábbis az előbbihez képest - néhol hagy kívánni valót maga után. 

A történet hasonlóan izgalmas, az első részben olvasott, tavon álló házéhoz, sőt, a paranormális világok rajongói talán jobban is örülhetnek majd, itt ugyanis nagyobb hangsúlyt kaptak a természetfeletti erők. Bevallom, én egy kicsit gyengébbnek éreztem ezt a sztorit, mint A pusztítás magját, de lehet, ennek az volt az oka, hogy ezt a kötetet megszakításokkal olvastam, így nem volt elég időm ráhangolódni a történetre.

Az illusztrációk is hozzák az előző kötetben megszokott minőséget, Mignola még mindig szereti az árnyékolást, ami kifejezetten passzol a történet hangulatához. A szereplők közül Liz és Sapien karaktere még mindig egy nagy kérdőjel számomra, kíváncsian várom, hogy a harmadik kötetben bővebb információval is ellát-e bennünket a szerző velük kapcsolatban, vagy ismét csak Hellboyt állítja majd a középpontba. 

Szóval tetszik a Hellboy, bár még nem érzem úgy, hogy úgy tudnék rajongani érte, mint a Sandmanért, bár tény és való, hogy ott is csak a negyedik kötetnél jött el az igazi fanatizmus-érzés. Elő a harmadik kötettel! 

Értékelés: 10/8