Szerző: Kenneth Oppel
Cím: Az élet vize (This Dark Endeavor)
Fordító: Till Tamás
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Oldalszám: 320

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Manapság egyre gyakoribb, hogy klasszikus regények hőseit veszik kölcsön ma élő szerzők legújabb műveikhez. Így született meg az élőholtak világában játszódó Büszkeség és balítélet, az Ifjú Sherlock Holmes kalandjait elmesélő sorozat vagy éppenséggel a párhuzamos világban játszódó Jane Eyre eset. Kenneth Oppel is beállt a sorba, Mary Shelley, a horror műfajának egyik megteremtője (Stoker és Stevenson mellett) világhírű karakterét, Victor Frankensteint állítva története középpontjába. A két kötetből álló sorozat a magát Istennek képzelő tudós tinédzserkorát eleveníti fel.

Victor és Konrad ikertestvérek, és bár kinézetre szemernyi különbség sincs köztük, lélekbeen tűz és víz. Ennek ellenére jól kiegészítik egymást, és unokatestvérükkel, a gyermekkorától kezdve náluk élő Elisabeth-tel és Henryvel, jó barátjukkal együtt minden kalandban benne vannak. Kezdeti játszadozásuk azonban komolyra fordul, mikor a Frankenstein-kastély alagsorában egy rejtett könyvtárszobára bukkannak, ahol alkímiával foglalkozó műveket tárolnak. Bár édesapjuknak ígéretet tesznek, hogy soha többé nem teszik be oda lábukat, mikor Konradot ismeretlen betegség támadja meg, Victor nem lát más kiutat, mint hogy Polidorival, a mozgásképtelen alkimistával közösen elkészítsék az Élet vizét.

Jómagam nem olvastam még Shelley klasszikusát, nagy vonalakban azonban tisztában vagyok a történettel. Bár érdekesebb lett volna az eredeti mű tudatában kézbe venni az előzménytörténetet, hogy az apróbb utalásokat megértsem (biztosra veszem, hogy találhatók benne), de úgy vélem, utólag is élvezetes lesz a Frankenstein. Ezzel el is érkeztünk egy fontos kérdéshez, miszerint szükséges-e Az élet vize olvasásához bármiféle háttérinformáció. A válasz egy határozott nem, hiszen teljes mértékben érthető és élvezhető a történet, ráadásul mivel az Oppel-féle sorozat jó pár évvel korábban játszódik, így a későbbiekre nézve sem árul el semmit.

Maga a történet a fantasy műfaj határvonalán mozog. Hőseink bár különböző főzetek elkészítésével foglalatoskodnak, mégsem lehet azt állítani, hogy a sztori teljesen földtől elrugaszkodott. Ha jobban belegondolunk, abban a korban természetes volt a különböző gyógynövényekből nyert italok készítése, az állandó kísérletezés, a regény végére pedig az is kiderül, hogy maga az élet vize sem olyan távoli dolog, hiszen minden hozzávaló gyógyító ereje tudományosan bizonyított.

A cselekményt Victor szemszögéből ismerhetjük meg. Nem csak lázadó természetének és a bájitalok iránti olthatatlan szenvedélyének lehetünk így tanúi, hanem jobban megismerhetjük, mi vezeti őt később az emberekkel való kísérletezés útjára. Később egy különös szerelmi háromszögbe is belecsöppenünk, és bár ez fontos eleme a regénynek, mégsem ez áll a középpontban, sőt, a regény második felében érdekes kérdéseket is felvet a főhős érzelmeivel kapcsolatban.

Manapság nehéz olyan ifjúsági regényt találni, ami a felnőtt olvasókat is elvarázsolhatja, azonban Oppel könyve kivételt képez ez alól. Én huszonhárom évesen is élvezettel és nagy érdeklődéssel olvastam, mert a szerző stílusa és történetvezetése briliáns, nem könnyen ereszti az olvasót. A történet egyébként valamilyen szinten lezárul, ám az utolsó pár bekezdés és a második kötet címe (Ébressz fel újra!) már körvonalazódik az olvasóban, mi várható a folytatásban. A magam részéről már nagyon várom, hogy megismerhessem hőseink további kalandját, szerencsére nem kell sokat várni, a záró kötet még idén ősszel megjelenik.

Értékelés: 10/9