Szerző: Ann Aguirre
Cím: Helyőrség (Outpost)
Fordító: Gálla Nóra
Kiadó: Fumax Kiadó
Oldalszám: 336

AZ ELŐZŐ KÖTETRE NÉZVE SPOILERES LEHET!

Ann Aguirre trilógiájának első kötete, a Menedék tavaly jelent meg magyar nyelven, nem sokkal utána meg is született az oldalon a kritika. Habár nem vagyok oda annyira a disztópikus regényekért, Aguirre műve a kellemesebb olvasmányélményeimhez tartoztak, így ha nem is tűkön ülve, de vártam a folytatást, ami idén szeptemberben meg is érkezett.

A folytatás helyszíne Megváltás, ahová hőseink - a föld mélyén élő Pikk és Fakó, valamint a szökésük során hozzájuk csapódó Kósza és Tegan - az előző kötet végén megérkeztek. Mindannyiukat egy-egy család fogadja be, akiknek feladata, hogy a társadalmuk befogadja az idegeneket. Pikk az Oaks családhoz kerül, és ha nem lenne elég, hogy iskolába kell járnia, nevelőanyja minden áron igazi nőt akar belőle faragni. A kis csapatnak nem csak régi szokásaikat kell maguk mögött hagyniuk, hanem egy teljesen más életstílust kell felvenniük. Ám amikor újabb hírek kapnak szárnyra a Korcsokról, Pikk tudja, hogy az ő igazi helye a fronton van, ahol hasznát vehetik vadásztudományának. Önként jelentkezik a helyőrségbe, aminek célja, hogy megvédje a termőföldeket a mutánsoktól, ahogy Megváltásban nevezik a szörnyeket. Azonban azzal senki nem számol, hogy a Korcsok egyre intelligensebbekké válnak, így nehezebb lesz felvenni ellenük a harcot. 

A Helyőrség annak ellenére, hogy a trilógia második része, önmagában is élvezetes olvasmány lehet azoknak, akik szeretik a fiatal felnőtteknek szóló disztópikus regényeket. Az előző kötetben a föld alatti világ, a Menedék, és a felszínre jutó út rejtelmeit ismerhettük meg, a folytatásban azonban egy teljesen új közegbe kerülnek hőseink, annyira távol régi otthonuktól, hogy esélyük sincs találkozni az ott megismert szereplőkkel. Így jóformán a négy főhős az, aki ismerősként köszön vissza a történetben, de róluk is megtudunk minden fontos információt a legelső fejezetekben. Egy-két utalás erejéig ugyan elbizonytalanodhat az az olvasó, aki ezzel a kötettel kezdi az ismerkedést, de ezeket kis képzelőerővel könnyedén ki is lehet találni. 

A történet maga nagy fordulatot vett: az előző részhez képest visszavett a harcból és az akcióból, helyette inkább az érzelmekre helyezte a hangsúlyt. Egyfelől Pikknek meg kell küzdenie azzal, hogy jóformán ő az egyedüli kívülálló a közösségben, még társainak is sikerült látszólag beilleszkedniük. Menedékben megszokott életstílusa miatt folyton bajba keveredik, egyesek szemtelenségének, mások nagyképűségének tudják be csípős válaszait. Érdekes megfigyelni, hogy bár a közösség tagjai vallásosak, mégis milyen könnyen elítélik és kigúnyolják a lányt, mert az nem tud írni-olvasni, és nem tudja, hogyan kell viselkednie egy ifjú hölgynek. Ez akár a mai társadalom görbe tükrének is betudható, de ez igazából csak az én személyes véleményem. Pikknek olyan új szavak értelmezésével is meg kell barátkoznia, mint az anya, a szeretet, a születésnap (ez a rész különösen tetszett, ahogyan értetlenkedett, hogy miért kap ajándékot valaki azért, ami nem az ő érdeme), a család, az összetartozás. 

Másfelől Pikk, mint minden tizenhat éves lány - aki főszereplője egy regénynek - szerelembe esik. Van is neki egy választottja, aki hol viszonozza az érzéseit, hol nem, meg van még egy udvarlója, aki viszont halálosan belezúgott. A kérdés, hogy kit választ, fel sem merül az olvasóban, hiszen már az első kötetnél sejteni lehetett, hogy melyikük lesz a befutó, de azért Aguirre lelkesen próbálkozik továbbra is. Az igaz azonban, hogy ha nem lenne benne szerelmi szál, akkor egy jó nyolcvan oldallal kevesebb lenne a történet, hiszen nagyon sok félreértés emiatt születik. Ugyanakkor azt el kell ismernem, hogy azokat a részeket, amikben a mutánsokról van szó, remekül építette fel, szép fokozatosan ismertük meg az ő szokásaikat, és a veszélyt is, ami Megváltást fenyegeti. Ehhez viszont, hogy ne egyből a dolgok közepébe csapjon, kénytelen volt másik cselekménnyel kitölteni az űrt, és tekintve, hogy az ilyen típusú könyvek célközönsége a gyengébbik nem, nem is volt kérdés szerintem, hogy idővel behozza a szerelmi háromszöget. 

Szóval érdemes volt várni erre a kötetre, mert Aguirre ismét lekötötte a figyelmemet pár órára. Az is pozitívum, hogy a fordítóváltást sem lehetett észrevenni a magyar változaton, ami mindenképpen dicséretreméltó a kiadó részéről. A zárókötet - Horda címmel - elméletileg jövőre jelenik meg hazánkban, kíváncsi vagyok, abban milyen meglepetést tartogat még a szerző. 

Értékelés: 10/8