Tövisek Császára
Szerző: Mark Lawrence
Cím: Tövisek Császára (Emperor of Thorns)
Fordító: Gy. Horváth László
Kiadó: Fumax Kiadó
Oldalszám: 480
A KRITIKA AZ ELŐZŐ KÖTETEKRE NÉZVE SPOILERT TARTALMAZHAT!
Az idei év egyik legjobban várt regénye Mark Lawrence trilógiájának zárkötete, a Tövisek Császára volt. Szerencsére a Fumax Kiadó a lehető legrövidebb úton elhozta a magyar olvasóknak Jorg történetének befejezést, hiszen a regény augusztus elején jelent csak meg angolul. Mivel nagyon kíváncsi voltam a lezárásra (főleg a fordítóval készült interjú olvasása után), két vizsga közé sikerült beszorítanom a vaskos kötetet.
A történet elején a húsz éves Jorgot látjuk, aki immáron hét ország ura. Hamarosan apai örömök elé néz, ezt pedig mivel is tudná leginkább megünnepelni, mint hogy még nagyobb hatalomra kíván szert tenni. Ő akar lenni a széthullott birodalom ura, ehhez azonban az kell, hogy a Százak szavazatának több mint felét birtokolja. A császárválasztó Kongresszus azonban az elmúlt száz évben egyszer sem zajlott le sikeresen. Miközben Jorg igyekszik kitalálni a megfelelő taktikát, éjjelente a Katherine által ráküldött átoktól sújtva igyekszik felvenni a harcot lázálmai ellen. A könyv másik szálában az öt évvel ezelőtti eseményeknek lehetünk tanúi, mikor is az ifjú király elindul nagyapja várából, hogy az afrique-i sivatagon keresztül eljusson Hamadába, hogy bosszút álljon Ibn Fajeden és a számmágus Qalasadin.
Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy Mark Lawrence megreformálta, de legalábbis új oldalról közelítette meg a fantasy műfaját. Nem csak a világfelépítésre, a fantasztikus lények és helyek kidolgozására, az akciójelenetek és a mágia váltakozására ügyelt, - sőt, ez szinte háttérbe is szorul nála -, hanem végig főhősére koncentrált, az ő jellemfejlődését (pontosabban karakterének bukását) kívánta előtérbe helyezni. Ami egyébként azért nagy szó, mert Jorg egy igazi antihős, vagyis olyan, akinek más esetben végig a halálát kívánnánk, de itt mégis szimpatizálunk vele.
Bevallom, Jorggal kapcsolatban nekem is végig vegyes érzéseim voltak. Az elmúlt két évben láttuk őt felnőni: mindössze tíz éves volt, mikor először találkoztunk vele a tüskebokor ágai között raboskodva és éppen csak betöltötte a húszat, mikor búcsút veszünk tőle a könyv lapjain. Ez alatt a tíz év alatt sok minden történt vele, időnként megmutatkozott az emberi oldala is, ugyanakkor ez nekem édeskevés volt ahhoz, hogy drukkoljak neki. Mégis, egyszerre kívántam, hogy bukjon el és azt, hogy császár legyen. Arra azonban, ahogyan véget ért a története, abszolút nem számítottam, így minden tiszteletem a szerzőért, amiért sikerült meglepetést okoznia, és amiért ennyire ötletesen zárta le a Tövisek Hercegének történetét. Kivételesen tehetség kell ahhoz, hogy egy ennyire összetett személyiséget mutasson be hitelesen valaki közel 1300 oldalban.
A három kötet közül talán ennek az olvasását élveztem leginkább. Nem mondom, ebben is volt számomra egy-két unalmas jelenet, de jóval kevesebb, mint a Tövisek Királyában, valamint a sztoriban sem vesztem el annyira. (Mert Lawrence-nél nagyon figyelni kell mindig: minden apró mondatnak fontos szerepe lehet a későbbiekben, plusz az időnként túlságosan is filozófiai gondolatok is megnehezítik az olvasást.) Ebben mondjuk nagy segítségemre volt a két oldalas összefoglaló a kötet elején, mert bizony nem mindenre emlékeztem volna e nélkül az előző kötetekből.
A stílust továbbra is csak dicsérni tudom, voltak mondatok, amiket többször elolvastam egymás után, annyira tetszett a megfogalmazás és az, amilyen szóképeket a szerző alkotott (sajnos egyiket sem jegyeztem fel, pedig volt közöttük pár eredeti). Szinte kivétel nélkül minden korábbi kérdésünkre választ kaphatunk, sőt, az is értelmet nyer, hogy miért keverednek valós személyek és helységnevek a fikcióssal (habár erre már korábban is voltak utalások, de most világosodik meg minden előttünk.)
A lezárás tehát méltó volt a sorozathoz, és így csak osztani tudom Gy. Horváth László (a fordító) szavait: a vég ismeretében még inkább várom az új trilógiát (munkacíme: A Vörös Királynő háborúja – Bolondok Hercege), ami ugyanebben a korban, de egy más helyszínen játszódik. Kíváncsi vagyok, mennyiben fognak visszaköszönni az itt megismert történet egyes részei, főleg mivel az utolsó fejezetekben fel is tűnik a sorozatcím-adó Vörös Királynő.
Mark Lawrence egy utószó-féleségben írja le, hogy megfordult a fejében, hogy tovább írja Jorg történetét, de végül úgy döntött, a csúcson kell abbahagyni, egy újabb trilógiában kifulladnának ezek a szereplők és önmaguk karikatúrájává válnának. Innen üzenem neki, hogy okos döntés volt, és tényleg a csúcson hagyta abba.
Értékelés: 10/10
A széthullott birodalom-trilógia:
