Szellemvándor

Ősidők krónikái 2.

szellemvandor_b1_web.jpgSzerző: Michelle Paver
Cím: Szellemvándor (Spirit Walker)
Fordító: Báldi Éva

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Oldalszám: 336

A KRITIKA AZ ELŐZŐ KÖTETRE NÉZVE SPOILERT TARTALMAZHAT!

Az Ősidők krónikái sorozat hazai történetéről már az előző kötet kapcsán írtam, így ennek ismétlésétől most eltekintek. A lényeg, hogy remélhetőleg a Ciceró Könyvstúdiónál a könyv nagyobb népszerűségre tesz szert, és ennek érdekében a kiadó is megtesz minden tőle telhetőt, hiszen mondhatni rekordsebességgel hozták el a folytatást az olvasóknak.

A második részben Torak már mint a Holló Törzs teljes értékű tagja éli az életét. Egy nap azonban szörnyű betegség üti fel a fejét a helyi és a szomszédos törzsekben: az emberek megzavarodnak, végül a halálba vetik magukat. Mikor a fiú egyik barátja is áldozattá válik, Torak elhatározza, hogy meglátogatja anyja egykori törzsét, a Fókákat, akik a szóbeszédek alapján képesek elkészíteni az ellenszert. Az út odáig azonban igencsak viszontagságos, ráadásul a Fókák eltérő szokásai sem könnyítik meg számára a beilleszkedést. Hamar rájön, hogy vigyáznia kell, kiben bízik meg, mert könnyen előfordulhat, hogy egy állítólagos barát lesz a végzete.

A Farkastestvér egy jó nyitásnak tűnt, így biztos voltam benne, hogy adok még esélyt a sorozatnak, és nem zárkózom el a folytatás elől. A fülszöveget elolvasva kicsit elbizonytalanodtam, azt hittem, két-három fejezet után a Fóka törzsnél találom Torakot és az egész kötet az ő beilleszkedéséről fog szólni, ami számomra nem volt túl kecsegtető (kvázi ugyanaz lett volna, mint az első kötet). Szerencsére pozitívan csalódtam a történetben, ugyanis egy, az előző részhez minden tekintetben logikusan kapcsolódó folytatást kaptam, amely kidolgozásában le is körözte a nyitókötetet.

Továbbra is nagyon tetszik, ahogy a szerző a természet iránti tiszteletet és az attól való félelmet ábrázolja. A Fóka Törzs tagjai például a tengertől félnek leginkább, és tudják, ha elvesznek tőle valamit (értsd: halászat), akkor a víz is elragad tőlük valakit (ezzel magyarázzák, ha valaki vízbe fullad). Az előző részhez hasonlóan ezt is áthatja az a különös mágikus hangulat, ami a korabeli népek hitvilágát jellemezte. A lélek központi szerephez jut (főleg a regény második felében válik igazán fontossá), Torakról is kiderül, hogy miért érti meg a farkasok nyelvét, illetve a Lélekfalókról is többet tudunk meg. A történet lezárása kissé nyitott, az ember legszívesebben nyúlna is a folytatásért, remélhetőleg tavasszal már mi is olvashatjuk.

Torakról, ahogy fentebb is utaltam rá, sok mindent megtudunk. Ez köszönhető annak, hogy a Fóka törzsben sokan ismerték a szüleit, így a múltjára és a származására is fény derül. A más tájékra való utazással azonban nem távolodunk el a többi szereplőtől sem: Renn követi jó barátját a szigetre, hogy a segítségére legyen, valamint Fin-Keddin is többször feltűnik, hogy egyfajta Dumbledore-ként megmagyarázzon dolgokat.

A második kötet végére válik igazán világossá az olvasó számára, hogy hova is fog kifutni a sorozat története, milyen irányba fog tovább mozogni a szerző. A következő részekben biztosan fontos szerepet kapnak a Lélekfalók és az ellenük való küzdelem, valamint a Torakra vonatkozó jóslatok is szép lassan beteljesülnek. Csak győzzük kivárni.

Értékelés: 10/8

Ősidők krónikái: 

Farkastestvér
Szellemvándor