Jacob védelmében

jacob.jpgSzerző: William Landay
Cím: Jacob védelmében (Defending Jacob)
Fordító: Molnár Edit
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 512

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Vannak olyan könyvek, amit az ember meglát, és azonnal érzi, hogy azt el kell olvasnia. Így voltam én is Willam Landay regényével, amit már akkor kinéztem magamnak, amikor még csak előkészületi fázisban volt. Alapból a kedvenc műfajom a krimi, a jogi témájú dolgokat is nagyon szeretem, a fülszövegből pedig egy Jodi Picoult-regény hangulata érződött, így tudtam, hogy ha megjelenik a kötet, rövid időn belül elolvasom. 

Andy Barber több mint húsz éve helyettes kerületi ügyész. Mikor a kisváros életét fenekestül felforgatja egy gyilkosság - a helyi iskola egyik tanulóját ölték meg - azonnal magához veszi az ügyet. Nem sokkal később azonban át kell adnia azt egyik riválisának, mivel érintetté válik: fiát, a tizennégy éves Jacobot vádolják a Ben meggyilkolásával. Andy szüntelenül hisz fia ártatlanságában, még akkor is, amikor sorra kerülnek elő az őt terhelő bizonyítékok. A Barber-család élete ezzel végérvényesen darabokra hullik: az anya bizalma megrendül, saját magát és Andy felmenőit hibáztatja (a férfi családjában nagy volt az erőszaktevők aránya), a barátok elfordulnak tőlük, Andynek pedig minden jogi tudását össze kell szednie, ha meg akarja védeni Jacobot. 

William Landay nyolc évig volt kerületi ügyész-asszisztens a massachusettsi Middlesex megyében, mielőtt írásra adta volna a fejét. Viszonylag újnak számít a szakmában: bár első regénye 2003-ben jelent meg, a 2012-es Jacob védelmében - amellyel az igazi elismerést kivívta magának - csupán a harmadik munkája. Az ötvenes évei elején járó szerző ezért az írásáért megkapta a 2011-ben alapított Harper Lee-díjat, amelyet a legjobb jogi krimikért ítélnek oda.

Látható tehát, hogy Landay tudja, hogy mit és miről ír, átfogó és pontos képet kaphatunk az amerikai jogrendszerről. Habár eleinte valóban Jodi Picoult-hoz hasonlítottam magamban, a két szerző - szerencsére - ég és föld. Míg előbbi inkább az érzelmekre helyezi a hangsúlyt, a tárgyalóterem csak helyszínéül szolgál az eseményeknek, addig Landay egy valóban jogi központú krimit tett le az asztalra. A történetet az apa, vagyis Andy meséli el, így az ő szemén keresztül látjuk a többi főszereplőt - nevezetesen a feleségét, Laurie-t és Jacobot -, az ő gondolataikba, érzéseikbe nem sokat láthatunk. 

Az rögtön kitűnik, hogy Landay tehetséges író, a stílusa roppant olvasmányos. Ennek köszönhetően a kötet felét szinte egy huzamban sikerült magamévá tennem, másnap este pedig - dacolva a fáradsággal - be is fejeztem a regényt. Andy karakterét remekül felépítette, hiszen a férfinak nem csak azzal kell szembenéznie, hogy saját fiát vádolják gyilkossággal, hanem munkáját tekintve is a másik oldalra kerül. Bár közvetlenül nem jár el Jacob védelmében, mindvégig ott van a védelem oldalán, a fiú ügyvédjével karöltve, ezzel pedig magát is nehéz helyzetbe hozza, hiszen ő világéletében a vádat képviselte. 

Az E/1 elbeszélő módnak köszönhetően sajnos a többi szereplőt nem mindig tudtam megérteni. Ilyen volt számomra Laurie, aki egészen máshogy viszonyul a helyzethez, mint a férje. Érződik rajta, hogy megrendült a bizalma Jacobban, de nem meri kimondani, attól félve, hogy a szavak valóságossá válnak. Jacob - címszerep ide vagy oda - viszonylag keveset szerepel, és róla is csak másoktól tudunk meg információkat. Habár a család tagjainak felületes megismerésre eleinte zavaró lehet, csak így lehet elültetni a bogarat az olvasó fülébe: mi van, ha mégis Jacob tette? Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy akit vádolnak, az ártatlan (hiszen ez egy jogi krimi lényege), de ugyanakkor elgondolkodunk, hogy az esküdtek helyében hogyan döntenénk. És ehhez tartozik hozzá a kérdés, ami újból és újból felmerül az olvasóban: mennyire ismerjük családtagjainkat, azokat, akikkel egy fedél alatt élünk. Egy szülő nem feltétlenül tudja, gyermeke mit olvas vagy néz az interneten, mi történik vele az iskolában, hogyan éli meg a mindennapjait, és ez nem a törődés vagy az odafigyelés hiánya, pusztán a tinédzserek magánélethez való jogának kezdődő kiteljesedése. 

Landay stílusa bármennyire is magával ragadó, és karaktereket is jól tud alkotni (már amennyire a műfaj engedi, hiszen itt a többi szereplő pusztán a jog eszköze), akadnak apróbb hibái a történetnek. Ezek nem is annyira zavarók, csupa kis dologról van szó, de ezáltal még sem lesz tökéletes a regény. Ilyen például az, ahogyan az egész kiderül. Habár a gyilkosság 2007-ben történik, amikor a facebook közel sem volt annyira népszerű, mint most, az, hogy Andy innen szerzett információt arról, hogy az iskolatársak mivel vádolják a fiát, nekem mondvacsináltnak tűnik. Egy-két helyen éreztem még hasonló lépéseket, amelyek nem illettek oda, viszont máshogy nem tudta volna úgy alakítani a történetet, hogy az kedvező legyen. 

A regény egyébként az is kitűnően bemutatja, hogyan reagálnak az emberek egy ilyen szituációban. A barátok többsége elfordul, és ahogyan Andy is megfogalmazza, hiába mentenék fel Jacobot minden vád alól, a bélyeg akkor is rajta maradna, és nem sikerülne ugyanúgy folytatni az életét. Ahogyan neki sem, hiszen egy kisvárosban, ha az ügyész fiát gyilkossággal vádolják, megrendül a bizalom magában az apában is, ami szintén bebizonyítja, hogy az emberek mennyire előítélések. A történet befejezése a kritikusok és az olvasók többsége szerint sokkoló, én azonban egészen másra számítottam. Az utolsó negyven oldalon folyamatosan lankadt az érdeklődésem, pedig elviekben ott kellett volna minél izgalmasabbá válnia a sztorinak. A tárgyalás végénél már éreztem, hogy a befejezés nem nekem lett kitalálva, az utolsó résznél pedig egyenesen biztos voltam benne. (És megértettem, hogy miért is Arany pöttyös lett a könyv, amit a 460. oldalig nem igazán sikerült.) 

Szóval maga a jogi része nekem tetszett, érdekes volt, az is biztos, hogy Landay következő regényét is kézbe veszem (ha megjelenik), de azért látom a hibáit is a regénynek, amiket remélhetőleg a későbbiekben sikerül kiküszöbölnie az írónak. 

Értékelés: 10/8