Madarak - Elbeszélések

birds.jpgSzerző: Daphne du Maurier
Cím: Madarak - Elbeszélések (The Birds and Other Stories)
Fordító: Bihari György
Kiadó: GABO
Oldalszám: 324

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Az 1907-ben született Daphne du Maurier a XX. század brit irodalmának egyik legjelentősebb alkotója volt. Leghíresebb regényét, a Rebecca - A Manderley-ház asszonyát 1938-ban írta meg, amelyből két évvel később Alfred Hitchcock forgatott nagy sikerű filmet Sir Laurence Olivier, Joan Fontaine és Judith Anderson főszereplésével. A romantikus történet, amely a későbbiekben valóságos horrorba csap át, és amelyet Brontë Jane Eyre című regénye ihletett, valóságos évszázados történet. Az elmúlt évtizedek alatt többek között az angolok és az olaszok is elkészítették a saját tévéfilm-verziójukat, du Maurier saját maga írta a színpadi verzió szövegkönyvét, a 2000-es évek elején a magyar származású Lévay Szilveszternek és az osztrák Michael Kunzenek (Elisabeth, Mozart!) köszönhetően a musical világát is meghódította (a magyar premierre 2010. március 18-án került sor a Budapesti Operettszínházban), sőt, 1983-ban operarajongók is megismerhették ezt a hátborzongató történetet. És mindezt csupán egyetlen regény műve! De nem mehetünk el szó nélkül a Jamaica Fogadó, a Ne nézz vissza! vagy éppen A francia kalóz szeretője című művek mellett, amelyekből szintén rövid időn belül készült mozifilm. És csaknem ugyanilyen jelentőséggel bírnak az írónő novellái is, köztük a világhírűvé vált Madarak, melyeket végre a magyar olvasók is megismerhetnek.

A madarak (The Birds) 1952-ben jelent meg, rá tíz évre, 1963-ban elkészült a Hitchcock-féle mozifilm, amely szó szerint csak az alapszituációt vette át, a két történet köszönőviszonyban sincs egymással. A novella főhőse Nat Hocken, az egyszerű munkásember, aki feleségével és gyermekeivel él együtt cornwall-i házában, amikor furcsa jelenségre lesz figyelmes: a város madarai természetellenesen viselkednek, idővel pedig az emberekre is rátámadnak. Senki nem tudja, mi okozza a hirtelen jött változást, de később az ország minden pontján hasonló jelenségre hívja fel a figyelmet a rádió. Ugyanúgy, ahogyan a filmben, itt sem kapunk magyarázatot a madarak viselkedésére, valamint a lezárás (pontosabban annak hiánya) is hasonló. Megvallom, most azon szokatlan helyzet állt elő, hogy a filmet többre értékeltem az alapanyagnál. Biztos vagyok benne, hogy ötven évvel ezelőtt nagyobb hatása lehetett a novellának, mint mai szemmel nézve, de a kötet címadó története számomra nem jelentett semmi különlegeset. A borzongás elmaradt, a sztori elég lassú folyású, és teljes hirtelenséggel ér véget. Ehhez képest a Hichcock-féle verzió végig fenntartja az érdeklődést, és habár a befejezés eléggé lerontja az élvezeti értéket, magasan túlszárnyalja (csak hogy stílusos legyek) a prózai verziót. Egyébként ez az egyetlen novella, amelyet - a fülszöveggel ellentétben - már olvashattunk magyarul Osztovics Levente fordításában a 21 rémes történet antológiában. Értékelés: 10/5

A Monte Verità (Monte Verità) már sokkal izgalmasabb olvasmány, és mint ilyen a kötet leghosszabb (közel 100 oldalas) története. A főszereplő a névtelenségbe burkolózó barát (akárcsak A Manderley-ház asszonya főhőse), akinek időskori visszaemlékezését olvashatjuk. Valahol Európában létezik az igazság hegye, amely roppant veszélyes az arra tévedő nőkre: az az asszony ugyanis, aki a hegy tetején álló kolostor közelébe megy, megmagyarázhatatlan vonzalmat kezd érezni a hely iránt, és többé nem vágyik vissza a külvilágba. Így járt Anna is, aki férjével, Victorral tette meg az utat, és hiába figyelmeztették a völgyben lakók, hogy keressenek más túracélpontot maguknak, végül bekövetkezett a baj. A sokáig csak a szóbeszédből ismert hely titokzatossága nem csak az arra járó fiatal nőket, hanem az olvasókat is megragadja: valósággal megfeszülünk, hogy végre fény derüljön a titokra. Ami szerencsére ebben az esetben nem marad el, így egy mélyen elgondolkodtató, ugyanakkor valóságos hidegrázást okozó történettel kárpótol minket a szerző a gyengébb minőségű alkotás után. Du Maurier remekül vegyíti a szekták világát a halhatatlanság iránti vággyal és a természet szeretetével. Értékelés: 10/8

Az almafa (The Apple Tree) egy közepes hosszúságú, lélektani dráma. Legalábbis azt hiszem, ez a legjobb kifejezés rá, mert jelen esetben semmilyen természetfeletti erő nem játszik közre a hősök életében. A főhős - akinek nevére ismételten nem derül fény - felesége halála után egyedül birkózik meg a gazdaság gondjaival. Az évek óta terméketlen almafa azonban egyszer csak kivirágzik, és hősünk akárhogy is próbálja elpusztítani, nem tudja. A novelláról eleinte Poe Az áruló szív című írása jutott eszembe, de semmilyen bűncselekmény nem áll a történet hátterében, így a fa mint a férfi lelkiismerete-elméletem értelmét vesztette idővel. Az is megfordult a fejemben, hogy a gazda nem tudja elviselni, hogy egy sok éven át beteg és korhadt fa újra életre kel, miközben az ő nejével a betegsége hetek alatt végzett. Sajnos ez sem állja meg a helyét, hiszen egy ponton kiderül, hogy a temetés óta nem sokat gondolt a feleségére, a hiányára. Logikusnak tűnik azonban, hogy a halálhoz kapcsolódik a szokatlan jelenség: mintha az elhunyt asszony lelke költözött volna a fába, hogy rendíthetetlen erővel azon legyen, hogy tönkretegye férje életét, aki egész életében elhanyagolta. A befejezés szomorú, keserédes, a magány nem csak a főhősre, hanem az olvasóra is hirtelen telepszik rá. Érdekesség, hogy az antológia első, 1952-es megjelenésekor ez volt a kötet címadó novellája, de később, talán a készülő mozifilm hatására a Madarakkal azonosították az antológiát. Értékelés: 10/7

A kis fényképész (The Little Photographer) a kötet egyik (ha nem a) legjobb darabja. Akár a Manderley-ház asszonya testvértörténete is lehetne, annyi párhuzamot lehet vonni a két történet között, mégis teljesen más a két sztori. Egy unatkozó márkiné (a nevét neki is homály fedi, úgy tűnik du Mauriernek ez védjegyévé vált) a férjétől külön, az otthonától távoli helyen tölti nyaralását két gyermekével és azok dadájával. Egy nap a tengerparti város sánta, ám mégis megnyerő külsejű fényképésze lefotózza őket, idővel pedig szenvedélyes románc bontakozik ki közte és az asszony között. Ám mint minden jó dolognak, egyszer ennek is vége szakad, és a rossz is elnyeri méltó büntetését. A novella első blikkre befejezetlennek tűnik, hiszen éppen a legizgalmasabb helyen ér véget a történet, de éppen ettől válik annyira kiemelkedővé. Nem szeretnék sokat elárulni a végkifejletről, olvasás közben sejteni lehet, hogyan követik majd egymást az események, mégis az utolsó oldalakon úgy fokozódik a feszültség, mintha addig soha hasonlót nem olvastunk volna. A lezárás pedig egy váratlan fordulat, amely arra kényszeríti az olvasót, hogy tovább gondolja a hősök életét, miközben azokat teljes bizonytalanságban hagyja. Zseniális írás, alig több mint 60 oldalban! Értékelés: 10/10

Csókolj meg még egyszer, idegen! (Kiss Me Again, Stranger) a legáltalánosabb, mindenféle természetfeletti dolog bevonása nélkül megírt történet. A szerző ezúttal duplázott, hiszen sem a főszereplő exkatona, sem a hirtelen jött szerelmese nevére nem derül fény. A férfi, miután visszatért a frontról, egy autószerelő-műhelyben kezd el dolgozni. Egyik este a moziban a jegypénztáros kisasszonnyal különös szerelmi kalandba keveredik, és soha nem ismert érzés keríti hatalmába. Másnap azonban sokkoló hír jut tudomására, így igyekszik minél hamarabb elfelejteni azt az estét. A novella egy teljesen átlagos hétköznapi történet, olyan, ami tényleg bármelyikünkkel megtörténhetne, és amelyre a való életben azt mondanánk: "Az volt a szerencsém, hogy rossz választ adtam a kérdésre." (Ami persze most így elég homályos, de nem szeretném lelőni a poént.) Ebben a sztoriban a szerző azt mutatja be, hogy mennyi veszélyt rejt magában a meggondolatlanság, ugyanakkor a lány cselekedeteinek magyarázata is elgondolkodtató - bármennyire is elítélendő a logikája. Értékelés: 10/8

A zárótörténet Az öreg (The Old Man) címet viseli, és annak ellenére, hogy a legrövidebb írások közé tartozik (mindössze 14 oldal), az egyik legszebb novella. Du Maurier ezzel bizonyította be számomra, hogy igazán nagy író, hiszen alig pár oldallal képes volt egy lélekig ható történetet megalkotni. A tóparton élő öreg és családja (neje, valamint négy gyermeke) tragédiával terhes meséje igazán szomorú olvasmány. Eleinte nem is tudjuk hova tenni, hiszen csak morzsákat kapunk, sejthető is a történet befejezése, de a szerző az utolsó bekezdéssel ismét nagyot csavart a sztorin, és az addig olvasottak új értelmet nyertek. Talán ez az egyetlen olyan novella, amelyet érdemes újra olvasni, hiszen egészen más szemmel tekintünk rá a továbbiakban. Értékelés: 10/10

Ahogyan látható elég vegyes a felhozatal (bár melyik novellás kötetnél nem az), vannak jobb és rosszabb írások egyaránt. Én abszolút nem bántam meg, hogy kézbe vettem a könyvet, mert a szerző egy újabb arcát ismerhettem meg ezáltal Bihari György remek fordításában. Remélem, a jövőben újabb du Maurier művek is megjelennek a GABO Kiadó gondozásában, jó lenne egy egységes életművet a polcon látni. 

Értékelés: 10/8

A szerző magyarul megjelent könyvei:

A Manderley-ház asszonya
A francia kalóz szeretője
A fogadó titka
Ne nézz vissza! - Novellák
Madarak - Elbeszélések