Tettes után tipegő

tettes-utan-tipego-B1-1.pngSzerző: Neumann Ottó
Cím: Tettes után tipegő
Kiadó: Pongrác Kiadó
Oldalszám: 368

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A Pongrác Kiadó az idei Könyvhétre egy nagyon különleges - és talán állíthatom, hogy a világon teljesen egyedi - ötlet alapján megírt regényt adott ki, amelyben egy gyilkossági ügyet kell megoldnia a rendőrségnek - és egy hatéves gyereknek.

Bajtala Bertalan, a főhős ugyanis igazi csodagyerek. Míg a külvilág számára a buta ovist mutatja, aki az ünnepségre megtanult verset is rosszul szavalja, addig valójában a legintelligensebb emberek közé tartozik. Kriminálpszichológiai könyveket és irodalmi klasszikusokat (köztük a Háború és békét) olvas, az agya minden apró részletet megjegyez, amire szüksége van, így akár egyszer hallott beszélgetéseket is szó szerint vissza tud idézni. Ennek a képességének hasznát is veszi, mikor a városban, ahol él, meggyilkolnak egy egyedülálló nőt. A nyomozással Bertalan apját és egy másik rendőrt bíznak meg, ám a fiú ismeri apja munkásságát, és tudja, ha nem segít neki kézre keríteni, akkor a gyilkos könnyedén megússza a büntetést. Pedig most tényleg mindennél fontosabb, hogy Bajtala nyomozó sikereket érjen el, mert Berci szerint szülei csak így tudják megmenteni a házasságukat.

Neumann Ottó 1943-ban Budapesten született, de a háború után szüleivel Nagyváradra költözött. Ott érettségizett, majd Kolozsváron szerzett diplomát a Babes-Bolyai Egyetem történelem-filozófia szakán 1966-ban. Hosszú éveken át tanított, majd a rendszerváltás után újságíró lett: előbb Nagyváradon, majd – 1992-es áttelepülése után – Budapesten dolgozott. A hírlapírás minden műfaját gyakorolta, a tudósításoktól az interjúkon és publicisztikai írásokon keresztül az oknyomozó riportokig. Mostanáig azonban csak egy könyve jelent meg: Köszönjük, hogy megszülettünk címmel a legnagyobb magyarországi lombikbébi-centrum húszéves történetét dolgozta fel. A gyermeklélek rejtelmeihez pedagógusi múltja óta vonzódik. Annak idején tanítványaival több egyfelvonásost is bemutatott: a színdaraboknak egy személyben volt szerzője és rendezője. A Tettes után tipegő is egy gyermeki gondolkodás labirintusában próbálja kalauzolni az olvasót, de ezúttal a fantázia szabad szárnyalásának sem áll útjába.

Az emberek, már akik szeretik a krimiket, mindig örülnek, ha a nyomozó személyében egy új egyéniséget köszönhetnek. Én például különösen élveztem nézni Mr. Monk kalandjait (a főszereplőnek mindenféle fóbiája volt), olvasni A kutya különös esete az éjszakában című könyvet (egy autista fiú volt a nyomozó), és melléjük állt be most a sorba Bajtala Bertalan is. Létezik az ifjúsági krimi mint műfaj, akad olyan is, ahol egy gyilkossági ügyet kell felderíteniük a hősöknek, de most először olvastam olyat, ahol egy hatéves gyerek állt a középpontban, és nem egy tinédzser. Eleinte azt hittem, éppen ezért a nyomozás is gyermeteg lesz, de végül kellemesen csalódtam. No, nem mondom azt, hogy bármelyik felnőtteknek szóló krimiben megállná a helyét maximálisan, mert azért voltak apróbb hibák, de a célközönségnek (13 éves kor felett) nem lehet oka panaszra.

Neumann Ottónak nagyon jó a stílusa, valóban van egy olyan érzete az olvasónak, hogy egy gyerek bejegyzéseit olvassa, időnként érződik rajta az óvódás. Berci ugyanis nem tudja felmérni a veszélyt, így simán képes felmászni a székekből tákolt létráján, hogy elérje a szekrény tetején lévő holmikat, vagy éppenséggel olykor azt képzeli, csak mert okosabb az átlagfelnőtteknél, azok nem járhatnak túl az eszén. Ugyanakkor mégis választékosan fogalmaz, sokszor magyaráz (ami a fiatalabb olvasóknak jöhet jól), és igyekszik mindig átgondoltam cselekedni. A családja a legfontosabb neki, és bár gyakran morog azért, mert a szüleitől nem tud számítógépezni vagy olvasni, hiányzik neki a szeretet, amit nem kap meg karrierista anyjától. 

A történet maga fordulatokban gazdag, a végén van egy húzás, amivel szépen megvezetheti a gyakorlatlan olvasót. (Vagyis a tizenéveseket, akikben még él egyfajta naivitás, és könnyedén elhisznek mindent, nem gondolva az ellenkezőjére, amely a valóságban sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk.) Ahogy említettem, a gyilkossági szál elég komoly, leginkább Anthony Horowitz regényeihez tudnám hasonlítani. Bár bevallom, időnként elvesztem a sok gyanúsított között, ha sokáig nem találkoztam valamelyikükkel, elsőre nem tudtam, hogy ő most a szomszéd vagy az alkalmazott, illetve, hogy miért is volt oka gyűlölni az áldozatot. De ezek valóban apróságok az olvasást nem akasztják meg, és az élményen sem rontanak.

A kötetet Almási Zétény illusztrálta, akinek a neve bizonyára ismerős lehet az Ella-sorozat és sok már Pongrácos könyv kapcsán. 

Értékelés: 10/9