Szerző: Fredrik Backman
Cím: Az ember, akit Ovénak hívnak (En man som heter Ove)
Fordító: Bándi Eszter
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 336

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Az utóbbi években a skandináv krimijeiről ismert Animus Kiadó idén ősszel egy újabb svéd regénnyel jelentkezett. Az ember, akit Ovénak hívnak azonban nem egy újabb nyomozást történetét meséli el, hanem egy ötvenkilenc éves férfiét, aki mindenki utálna, ha a szomszédja lenne, a regény főhőseként azonban hamar belopja magát az olvasó szívébe.

Ovét ötvenkilenc évesen bocsátják el a munkahelyéről, ahol több mint három évtizedig dolgozott minden zokszó nélkül. A magányos, idő előtt nyugdíjazott férfi nem is vágyik másra ezután, csak hogy szeretett felesége után haljon, ám ahányszor megpróbál öngyilkos lenni, mindig közbejön valami. Hol a napi ellenőrző körútját zavarják meg, hol az új szomszédok tesznek keresztbe, akik az Istenért sem akarják megérteni, hogy a lakónegyedbe kocsival - főleg egy japán gyártmányúval - behajtani tilos, hol pedig az eladókkal kell ádáz harcot vívnia az akciók miatt. Ove persze nem szándékosan kötekedik, egész egyszerűen igyekszik magát tartani az elveihez, amit még apjától tanult, és amelyek nélkül a világ egyre inkább szétesne. Idővel azonban engednie kell, és - bár nem szívesen - de segít rendbe tenni az újonnan megismert családok életét is. Végül is, meghalni ráér később is.

Fredrik Backman egészen fiatal számít az írók között, hiszen mindössze harmincegy éves volt, mikor első regénye megjelent Svédországban. Két év leforgása alatt több mint hatszázezer példány kelt el Az ember, akit Ovénak hívnak című kötetből, amely a kilencmilliós országban igazi sikertörténetnek számít. Azóta két további könyvet ír, a jövőben évente tervez kiadni egyet-egyet.

Ami igazán meglepő, hogy Backman elsőkönyves szerzőként is milyen jól ért a karakterábrázoláshoz. Ove figuráját zseniálisan alkotta meg, ugyanakkor a mellékszereplőket is arányaiban jól találta el, jól használta őket. Rögtön a regény legelején felrémlett előttem, hogy hányszor idegeskedtem az öregek miatt, akik a mozgólépcső tetején kezdenek el beszélgetni, akik a boltban a kilométeres sorral a hátuk mögött látnak neki a pénztárca keresésének, ami a táska legalján van vagy éppen akik csapatosan, szállják meg az utcákat, hogy aztán az éppen rohanó egyed köztük szlalomozva, sűrű bocsánatkérések közepette próbáljon meg minél előbb célba érni. Ove is hasonló figura, ugyanis teljes nyugalommal vezeti a Saabját az utakon, hiába dudálnak mögötte, a szabályokat mindenképpen betartja, simán leáll vitatkozni az eladóval, aki hülyének nézi őt, pedig igazából Ove az, aki felfogta az akció tartalmát.

Ugyanakkor bármennyire is morgós vénembernek tűnik Ove, elég hamar világossá válik az olvasó számára, hogy a szereplők közül neki a legnagyobb a szíve. De nem csak azért kedveljük meg őt nagyon hamar, mert a beszólásain hatalmasat lehet nevetni, vagy mert annyira segítőkész, hanem mert szép fokozatosan válik világossá előttünk a múltja, amely teljes megértést is ad számunkra. És megtanuljuk egyúttal azt is - ami igazából egy örökérvényű törvény, csak sajnos hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla -, hogy mindig nézzünk a látszat mögé, és ne ítéljük meg (vagy éppen el) elsőre az embert. Hiszen bármennyire is ellenszenves lenne az életben Ove, abszolút emberiek a reakciói. Bátran kijelenthetjük azt is, hogy nála nemesebb, és mindennek ellenére mégis élethű karakterrel nem igen találkozhatunk könyvekben. Ove egész életében kitartott az elvei mellett, és természetesen ezen most, ötvenkilenc évesen sem hajlandó változtatni, bármennyire is gyorsan fejlődik körülötte a világ. 

De a többi szereplőt is könnyen megkedveljük, az én személyes kedvencem az iráni származású Parvaneh, akinek leginkább köszönhető Ove fejlődése, és aki - szintén csak az elveihez ragaszkodva - jelent meg a legváratlanabb pillanatokban főhősünk életében. A másik remekül megalkotott figura a szomszéd Rune, akivel Ova hol barátságos, hol ellenséges viszonyt (de inkább az utóbbi) ápolt, ugyanakkor az ő történetük révén is megmutatkozott mindkettejük emberi oldala. Sőt, azt is megtanulhattam, hogy az autóvásárlásnak milyen komoly jelentősége is lehet két férfi életében, milyen fontos üzenetet hordoz a külvilág felé. (Az erről szóló fejezet egyébként a regény egyik legjobbja.)

A történet alapvetően humoros hangulatú, nagyrészt végig mosolyogjuk, ám vannak szívszorító jelenetek is, nekem például a befejezésnél szorult el a torkom, hiszen nagyon megszerettem Ovét és a többi szereplőt, így nehezemre esett búcsút venni tőlük. Reméljük, hamarosan kézbe vehetjük Backman következő művét is, és őszintén bízom benne, hogy nem esik bele abba a hibába, amibe azok a szerzők szoktak, akik rögtön elsőre valami ütőset tesznek le az asztalra, utána pedig kényszeredetten próbálják meg önmagukat leutánozni. 

Értékelés: 10/10