Fogadj el!

covers_328179.jpgSzerző Rácz-Stefán Tibor
Cím: Fogadj el!
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 304

Tibit már közel tíz éve ismerem, még jóval azelőttről, hogy megnyitotta volna a blogját és - ha mondhatok ilyet - tett szert népszerűségre. Így tökéletesen tisztában voltam vele, hogy évek óta nagy álma volt, hogy megjelenhessen a története (igaz, akkor még a Fogadj el! ötlete sehol nem volt). Éppen ezért voltam rá nagyon büszke, hogy megmutatta: kellő erővel és kitartással igenis elérhetjük a célunkat. Talán éppen a személyes ismeretség okán (és mert Tibi felhatalmazott rá, hogy bármit írhatok a regényéről), de egy kíméletlenül őszinte kritika következik, ami helyenként spoileres lehet (ezeket külön jelölöm).

Kovács Petra egy elit magángimnázium ösztöndíjas tanulójává válik. Félve attól, hogy az új osztálya lenézi őt, csak mert nem tartozik a gazdagok világához, azt hazudja, hogy az anyukája egy producer az ország legmenőbb tévécsatornájánál. Ám az igazságra nem is olyan sokára fény derül, az egykori barátokból ellenségek válnak. A lány egyedüli támasza Engel Dávid, aki - bár anyagilag nincs oka panaszra - szintén kirekesztettnek érzi magát: az egész világ előtt titkolja másságát. Amikor egyik osztálytársa, a lányok körében igen népszerű Áron rájön az igazságra, a fiúnak is fenekestül felfordul az élete.

Rácz-Stefán Tiborról annyit érdemes talán tudni, hogy a huszonévei közepén járó fiatalember, aki a tinik között igencsak népszerű Media-Addict blog szerkesztője is egyben. Több éven keresztül indult a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás nevezetű pályázatán, ahol ismeretlen magyar írók mérhetik össze tudásukat. 2013-ban az olvasók az ő regényét (pontosabban annak első fejezeteit) választották meg a legizgalmasabbnak, így a kiadó az e-book megjelenés mellett döntött. A sors azonban még kegyesebb volt Tibihez: pár héttel a kiadás előtt a vezetőség mégis a nyomtatott könyv mellett döntött (aminek feltételezhetően az is oka, hogy mind a mai napig nem sikerült beindítaniuk az e-book-bizniszt).

A kritikámat kezdem a pozitívumokkal, amihez előre le kell szögeznem, hogy leírva jóval kevesebbnek fog tűnni, de ne feledjük el, hogy amiket ebben a bekezdésben szerepel az az egész könyvre igaz, nem csak egy-egy szeletére. Először is: elsőkönyves íróhoz képest nagyon jó stílussal ír a szerző. A leírások mindvégig olvasmányosak, a párbeszédek pergősek - és ami számomra kiemelten fontos: élethűek!!! -, a szereplőknek van jellemük. A váltott történetmesélés akadályát is sikerrel vette: Petra részeit a lány szemszögéből olvashatjuk, míg Dávid - vagy ahogyan haladunk előre a történetben egyik-másik osztálytárs - élményeit kívülről (E/3) ismerhetjük meg. Jól elkülöníthetőek voltak ezek a részek, egy percig nem okozott zavart a váltás. 

Na és akkor most jön a fekete leves. Talán - sőt biztos -, mert egy jó ismerősömről van szó, de olyan apróbb hibák is feltűntek a szemembe, amiken más íróknál átsiklottam volna. Rögtön az elején a szerkesztőkhöz intézve egy apróbb baki a jövőbeli utánnyomásokhoz: a 62. oldalon a Szép Remények Gimnázium helyett egy helyen még a régi változatból maradt Zrínyi szerepel. További kisebb hibák a szememben (amiknek a megemlítésének okára később derül fény), hogy például a 71. oldalon Petra említi, hogy a pasija a Corvinuson tanul és orvos lesz (ami azért érdekes, mert azon az egyetemen nincs ilyen szak), vagy ott van például a 98. oldalon lévő kijelentés, miszerint a kilencedikes diákoknak az év elején a történelemtanár a középkori Magyarországról mesél (ami igazából tizedikes anyag.) Ennél nagyobb baki, hogy a szerző folyamatosan keveri a fiatalkorú és a kiskorú szavakat, holott a kettő teljesen elválik egymástól, mind életkorban, mind jelentéstartamában, vagy ott van a szexuális bűncselekmények lebutított, és ennek megfelelően elég blőd lepárlása, amelynek csak még hiteltelenebbé teszi a rendőröket. Egy ilyen komoly témát feldolgozó könyvnél a szerzőnek igenis utána kell járnia a legapróbb témáknak, hogy mi miért van, hogyan működik a való életben, nem csak a médiára és mások elbeszéléseire, képzelgéseire hagyatkozni. Dicséretes, hogy Tibor tagjává vált egy öngyilkos-csoportnak a facebookon (persze, pusztán a regény végett), de ugyanezt az információszerzést követeli meg az én szememben az összes többi dolog is. 

És tulajdonképpen itt jutunk el a regény igazi mélypontjához: a szerző ugyanis nem tudta reálisan bemutatni a saját országát. Végig olyan érzésem volt, mintha egy amerikai sorozat könyvformátumát olvasnám. Nagyban érződik amúgy Tibi sorozatimádata a történetvezetésen. Időnként úgy tűnt, hajlamos elfelejtkezni arról, hogy mennyi idősek is a hősei, és a kilencedikeseket (ergo a 14-15 éveseket) állítja be úgy, szinte kivétel nélkül mindenki alkoholizál, szexel, bulizik éjjel-nappal stb. A regény bizonyos részeinél egész egyszerűen azt éreztem, hogy itt márpedig le van írva, hogy a főszereplők gimisek, azokról meg tudjuk, hogy 17-18 évesek (hiszen minden amerikai sorozatban annyinak vannak beállítva, osztálytól függetlenül) - akiket 25-30 évesek játszanak -, vagyis tök jogos és érthető, amiket csinálnak. Én is voltam fiatal, és tudom változnak az évek, mondhatom, hogy ismerek jó pár gimnazistát, de egyik osztályban sem történet gólyatáborban olyan dolgok, mint amiket hőseink átéltek. 

Most jön a spoileres rész! Maguk a fordulatok is egészen kiszámíthatóak, egy-kettő pedig annyira klisés, hogy az szinte már fáj az olvasónak. Gondolok itt arra, ahogyan kiderül Petra hazugsága. Az életben nincs olyan ember, mint Dávid, aki ennyire átlátszó módon és mesterkélten ír sms-t, amiben mindenről alaposan beszámol Petrának (aki lényegében jobban tudja a dolgokat, lévén róla van szó), és ami hogy-hogy nem, egészen véletlenül más telefonján köt ki. A hazugság kiderülése után persze jön a cseszegetés meg a bosszú: itassuk le a lányt, vegyük videóra, ahogyan éppen orálisan elégít ki egy srácot, majd rakjuk fel a netre (szintén irreális fordulat). Ettől persze mindenki megutálja a csajt, de nem csak a suliban, hanem a falujában is, ahol még a buszsofőr is megjegyzi, hogy ő szégyelli magát helyette, holott eddig minden reggel csupán két szót váltottak. Persze, az anyja is elfordul tőle (ami a szememben ismételten egy hiteltelen változás volt, hiszen a regény elején érződik, hogy mennyire szereti a lányát), ami mind odáig vezet, hogy szegény Petra már az öngyilkosságon gondolkozik. Értem én amúgy, hogy a szerző mit akart kihozni ezekből, de annyira bizonytalan lábakon áll az egész, hogy hiába a végeredmény, túl mély nyomot nem tudott bennem hagyni. Számomra sokkal hihetőbb lett volna, ha olyan miatt bántják Petrát, amiről tényleg nem tehet (bőrszín, túlsúly, vagy éppen - ha már ennyire drámaiak akarunk lenni - egy baleset, amit ő élt túl, a legnépszerűbb srác meg nem), de ez az egész szexvideós dolog nekem már túl sok volt. (Arról már nem is beszélve, hogy az senkinek nem tűnik fel a videón, hogy a csaj elvileg olyan részeg, hogy a fejét nem tudja megtartani.) Elismerem, hogy nagyon nehéz egy ennyire komoly témában életszagú történetet írni, de úgy tűnik, hogy a szerző ezt meg sem próbálta, hanem innen-onnan merített ötleteket a konfliktusokhoz, vagy éppen egy-két tinédzser öngyilkosságának utánaolvasva (ezalatt 1-2 cikket értek) próbálta volna meg felépíteni Petra teljes lelki világát.

A történet másik szála Dávidhoz kötődik, akinek szintén nem hétköznapi a kapcsolata Áronnal, ám ezeket könnyebben elnézi az ember, mert a romantikus részeket nem is a realitás miatt olvassuk. Amennyire szerettem olvasni Dávid részeit az elején, úgy csappant meg az érdeklődésem a regény végére. Ha már a Szivárvány kör sorozat tagjaként jelent meg a kötet, többet vártam volna ettől az egész meleg-ügytől. Mert tulajdonképpen nem az elfogadásról szólt ez az egész, hanem arról, hogy Dávid és Áron egy se veled, se nélküled kapcsolatban élnek. Egy ponton ismét feltámadt bennem a remény, hogy jó irányba érkezett a történet (amikor Dávid a másik fél felvállalásáról elmélkedett), de utána sajnos nem lett belőle semmi. Azt sem értem igazán, hogy a szerző miért nem vegyítette a történet két szálát, hiszen sokkal élethűbb (és egyben elgondolkodtatóbb!) lett volna, ha Dávidot piszkálják az iskolában a mássága miatt. SPOILER VÉGE!

Az elfogadással kapcsolatban azonban ki kell fejeznem a dühömet is, amit egy-két résznél éreztem. Tibi a blogján is hangsúlyozza, hogy senkit nem lehet megítélni a származása, a bőrszíne vagy éppen a szexuális orientációja alapján. (Amivel egyébként teljes mértékig egyetértek.) Azonban a regényben többször előfordul, hogy úgy nyilatkozik a gazdagokról, a rendőrökről vagy éppen a vallásról, hogy az sértő lehet más olvasókra nézve. Van egy véleménye például a felső tízezer (ha mondhatom így) tagjairól, amivel nincs is baj, de egy-két mondatával nagyon oda tud szúrni, és akár olyat, ami nem igaz. (Félreértés ne essék, itt nem magamról beszélek, mert a közelében sem vagyok annak a bizonyos tízezernek.) De ugyanúgy képmutatásnak érzem, hogy azt mondja, tiszteletben kell tartani mások szexualitását, ugyanakkor a keresztényekből és a vallásból simán képes ő is gúnyt űzni. Persze, nagyon nehéz mindenkinek megfelelni, ezt elismerem, de ugyanakkor nem szabad ennyire szélsőséges figurákat alkotni, ennyire beleírni saját magunkat a történetbe, mert ezek nálam az amatörizmus jegyei. (Oh, igen, ahogyan az is, hogy kb. azok a könyvek szerepeltek Dávid olvasási listáján, amikről Tibi írt az elmúlt egy-két évben a blogján, amivel még nincs is baj, de az ilyeneknél mindig úgy érzem, hogy a szerző egyéves könyvnek szánta a regényét, vagyis öt év múlva az akkori tinik már semmit nem fognak érteni az utalásokból.)

Tehát összességében: Tibinek nagyon jó a stílusa, élvezhető, ugyanakkor még nagyon sokat kell tanulnia ahhoz, hogy árnyalt karaktereket hozzon létre (az sem baj, ha van fejlődés A-ból B-be) és a szituációk is reálisak legyenek. De kezdésnek szép volt, remélhetőleg a jövőben a szerkesztők és a kiadó munkatársai is jobban odafigyelnek ehhez hasonló dolgokra. 

Értékelés: 10/6