Az Árny ura

Árnyorgyilkos-trilógia 3.

covers_337249.jpgSzerző: Jon Sprunk
Cím: Az Árny ura (Shadow's Master)
Fordító: Galamb Zoltán
Kiadó: Fumax Kiadó
Oldalszám:360

Az Árnyorgyilkos-trilógia nyitókötete 2012-ben jelent meg hazánkban, a folytatásra közel másfél évet kellett várni, a zárókötetre azonban szerencsére csak kevesebbet, így pár hete már magyarul is elérhető a teljes sorozat. A kritika az előzményekre nézve spoilert tartalmazhat!

Caim és három társa a fagyos északnak veszi az irányt, hogy rájöhessenek az egykori orgyilkos származásának titkára. A Határvidéken azonban nem csak az örök sötétséggel és a rájuk leselkedő veszélyekkel, hanem saját kételyeikkel is szembe kell nézniük. Eközben Zefi, Nimea császárnőjeként útra kel, hogy kibékítse az ellenséges alattvalóit, ám végül az egész birodalmat veszélyeztető háború élén találja magát.

Jon Sprunk trilógiáját eddig hét nyelvre fordították le, amely, tekintve, hogy egy ismeretlen szerző első sorozatáról van szó, nem is kis teljesítmény. Hazánkban nem ért el akkora sikert, mint ami igazolná ezt a számot, de az sem valószínű, hogy a nagy amerikai filmstúdiók fognak felfigyelni a sztorira. Az Árnyorgyilkos-trilógia ugyanis egy jó, de koránt sem kiemelkedő alkotása a fantasyirodalomnak.

Ahogyan az első résznél említettem, leginkább egy középkori mese hangulatát kölcsönözte nekem a történet (persze némi sötét mágiával és öldökléssel fűszerezve), amelyet sikerült levetkőznie a folytatásban. A második résznél éreztem egy kis összevisszaságot, mintha a szerző sem tudta volna pontosan eldönteni, hogy mit akar, de összességében azzal sem volt baj. A harmadik rész tulajdonképpen ennek a keresztmetszete: megtalálható benne az első rész bája, ugyanakkor nincs benne semmi túlírtság. 

Hazudni nem fogok az elején nagyon kapkodtam a fejem, hogy kivel mi történik éppen, mivel sok mindent elfelejtettem egy év alatt, de viszonylag hamar bele lehet rázkódni a történetbe. (Bár komolyan: olyan nehéz lenne a szerzőknek összefoglalni az előzményeket - akár külön előszóként, akár a sztoriba beleágyazva?) A könyv első felében Zefi szála volt az izgalmasabb és érdekesebb (ez így volt már a második kötetben is), de a végére Caim története is kellően izgalmassá vált.

Most jóval kevesebb politikai csatározást kaptunk a császárnő oldaláról, inkább azon volt a hangsúly, hogyan tud jó uralkodóvá válni, valamint, hogy mi lesz Caim gyermekének a sorsa. A mágiát viszont még mindig roppant kevésnek találtam, hiszen tekintve, hogy Caimot állandóan árnyak veszik körül, meg ellenük harcol, túl sok varázslatot nem láthattunk. Ezen a téren a legizgalmasabb szereplő Kit volt, aki egyfajta anderseni hősként dönt a sorsáról a cselekmény egyik fordulópontján. 

A lezárás maga szintén közepesen jónak mondható: nem teljesen ezt várja az olvasó, de még sem lehet azt mondani, hogy nagyot ütne a befejezés. Az mondjuk tetszett, hogy a szerző nem döntött a teljes happy end mellett, és a szereplők életében is csak azokra a kérdésekre kaptunk választ, amelyek a trilógia során felmerültek. Nem azt mondom, hogy meghagyta a lehetőséget a folytatásra, mert ez nem lenne igaz, de voltak olyan részek, amelyeknek a tovább gondolása az olvasó feladata lesz. 

Összességében jó volt ez a rész, és jó volt maga a sorozat is, de az biztos, hogy a közeljövőben nem (de valószínűleg még a távoliban sem) fogom elővenni egy esetleges újraolvasás céljából.

Értékelés: 10/8

A sorozat kötetei:

Az Árny fia
Az Árny csábítása
Az Árny ura