Fülszöveg: Frans Balder professzor, a mesterséges intelligencia kutatásának elismert szaktekintélye felhívja Mikael Blomkvistet, a Millennium főszerkesztőjét, aki felett egyébként a rossz nyelvek szerint már eljárt az idő. A professzor azt állítja, döntő jelentőségű információkkal rendelkezik az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségről. Kiderül továbbá, hogy kapcsolatban állt egy első osztályú hackerrel, akinek személyleírása ráillik egy Blomkvist által nagyon is jól ismert nőre. Mikael abban reménykedik, hogy végre itt a nagy címlapsztori, amelyre neki és a lapnak is szüksége van. Lisbeth Salandernek pedig, mert természetesen róla van szó, ezúttal is megvan a maga küldetése.

Rajongók milliói remélték, hogy a skandináv krimit világhíressé tevő tetovált lány története így vagy úgy, a szerző, Stieg Larsson hirtelen halála után is folytatódhat. Időről időre nem megerősített hírek kaptak szárnyra a Millennium-sorozat fiók mélyén rejtőző negyedik kötetéről. Mígnem egy váratlan fordulattal a svéd kiadó felkérte a közismert írót, újságírót, David Lagercrantzot, hogy írja meg a folytatást. Lisbeth Salander, a tetovált lány tehát újra a rosszfiúk nyomába ered, s a regényben természetesen feltűnik Mikael Blomkvist, a Millennium főszerkesztője is. 

David Lagercrantz merész vállalkozásba vágta a fejszéjét. A történelemben persze nem ő az első, aki egy nagy sikerű sorozat hőseinek életét gondolja tovább, hiszen kezdve a rajongói fanfictionökkel, egészen egy jól felépített univerzum (Star Wars, Alien, stb.) továbbgondolásán át, a hivatalos folytatásokig (pl. Sophie Hannah a tavaly megjelent Poirot-regénnyel) évente több száz kötet születik. Ezek megítélése igen csak kettős: hiszen ki ne szeretne újabb kalandokat átélni kedvenc szereplőivel, vagy éppen visszatérni egy-egy rajongásig imádott helyszínre, ugyanakkor nem egyszer bebizonyosodik, hogy nem véletlenül lett olyan sikeres az adott széria, hiszen maga a szerző tudja-érzi (már amikor), hogy hol van a határ, mennyi fér vele egy adott történetbe. A nnium-trilógia ez alól szintén kivétel, hiszen maga Stieg Larsson is hosszabb sorozatban gondolkodott (tíz kötet), ám az ő esetében a sors szólt közbe: korai halála miatt nem tudta befejezni élete művét. Lagercrantz és így a tetovált lány életét pedig tovább nehezítette az a tény, hogy Larsson 2005-ben bekövetkezett halála óta folyamatosan megy a jogi vita az örökösök között, ami tulajdonképpen tovább növeli a kötet körüli hisztériát. (Szerencsére ebben az esetben ezt a szó pozitív értelmében használom, ez a regény túl nőtt a tini lányokon.) Az Animus Kiadónak hála azonban most mi is megismerhetjük a negyedik részt, amelyet, ha minden igaz, továbbiak követnek hamarosan. A hazai kiadótól sem áll nagyon távol a hivatalos folytatások kiadása, nekik köszönhetjük a Sherlock Holmes legújabb kalandját elmesélő A Selyemház titkát (amely egyben nálam a 2012-es év egyik legkedvesebb olvasmánya is lett).

A kiadó a megjelenés előtt nagy titokban tartotta a történetet, gyakorlatilag a fülszöveg semmit nem árult a sztoriból, vagy arról egyáltalán, hogy milyen irányt vesz a szereplők élete, de azt hiszem, aki olvasta az első három regényt, azoknak egy sima hátlap is tökéletesen megfelelne, aki pedig még nem hallott a sorozatról (van ilyen?), úgy sem ezzel a kötettel kezdi az ismerkedést. 

Ami nagyon fontos, mielőtt belekezdünk a történetbe, hogy vonatkoztassunk el Larssontól, az ő stílusától, és bármennyire is nehéz, ne hasonlítsuk össze úton-útonfélen a két szerzőt (bármennyire is nehéz), hiszen Lagercrantz nem Larsson és Larsson sem Lagercrantz. Ugyanakkor minden kétkedőt megnyugtatok: Lagercrantznak sikerült az, amelyet nagyon kevesen mondhatnak el magukról: miközben végig tiszteletben tartja az eredeti művet, annak minden cselekményét és szereplőjét, mégis egészen új dolgot tett le az asztalra, időnként egészen meglepő fordulatokat behozva. Visszatérünk a Lisbeth által otthonosnak érzett hackervilágba, újra láthatjuk kedvenceiket, Mikaelt, Erikát Jant, Holgert ((akik szinte semmit nem változtak, maximum egy-két újdonságot tudhatunk meg róluk) ugyanakkor sok új szereplőt is köszönthetünk, akiknek szintén izgalmas a háttértörténetük. Ami nem változott: mindannyian igazi hús-vér figurák, akik valósággal lekívánkoznak a papírról (azt hiszem a filmekben a színészekre mondják ilyenkor, hogy csak úgy lubickolnak a szerepükben). Az új téma egyébként kicsivel jobban a tudományos-fantasztikus világba vezet, a mesterséges intelligencia kerül középpontba, amely egy örök etikai kérdést vet fel: hol van a határ, meddig mehetünk el a tudomány nevében, játszhat-e az ember Istent? Természetesen mint megannyi hasonló történetben itt is a természet túl nő az emberi tudáson, és nem várt következményekkel kell szembenézniük hőseinknek. 

A változás egyébként leginkább a regény hangulatán észlelhető (ezen az egy ponton vagyok kénytelen kicsit összehasonlítani a két művet): míg Larsson kötetein érződik, hogy minden gondolatiságát beleépítette a regényekbe, addig Lagercrantz inkább az akcióra, az izgalmakra helyezi a hangsúlyt (műfajilag egyébként is közelebb áll a thrillerhez az Ami nem öl meg). Ezt persze nem lehet hibának felróni, hiszen az eredeti trilógia és a folytatás között eltelt több mint tíz év, a világ is felgyorsult, az olvasók igényei is változnak. Az egyetlen negatívum, amit én fel tudok hozni, hogy éppen ezért nem lehet igazi skandináv regényként tekinteni erre a műre (habár a kiadó nem is abban a sorozatban jelentette meg), mert hiányzik belőle az a hűvösség, az az igazi társadalomkritika, az a sajátos eszmeiség, amely szinte már egybeforrt ezzel a műfajjal. 

Mindenesetre bátran ajánlom mindenkinek a regényt, aki olvasta és szerette a tetovált lány kalandjait, mert méltó folytatása lett az eredeti trilógiának ez a mű. (Jöhetnek a kövek: de sokkal jobb, ötletesebb, élvezetesebb, mint a hetedik Star Wars-film, amely gyakorlatilag az előző részek nevéből él.)

David Lagercrantz: Ami nem öl meg (Det som inte dödar oss), ford. Erdődy Andrea, Animus Kiadó, 2015, 496 oldal, 3980 Ft