Amikor kialszanak a fények

Februári ​​fagyok söpörnek végig Európán, amikor a kontinens szinte teljes elektromos hálózata összeomlik. A következmények katasztrofálisak. A sötétbe borult utakon egymást követik a karambolok, leáll a fűtés, a vízszolgáltatás, a mobilok feltölthetetlenek, az internet elérhetetlen. Piero Manzano, az olasz informatikus hackertámadást vél felfedezni a háttérben, de gyanúja a hatóságoknál süket fülekre talál. Az Europol terrorelhárító szakértője, François Bollard végül meghallgatja, ám ekkor olyan e-maileket fedeznek fel Manzano laptopján, amelyek rá terelik a gyanút. A támadók agyafúrtak és kíméletlenek. Európában atomkatasztrófák fenyegetnek, az emberek elegendő élelem, víz, üzemanyag és orvosi ellátás nélkül vegetálnak sötét, fűtetlen lakásaikban. A túlélésért folytatott küzdelem hamarosan oda vezet, hogy a rend már csak a katonaság bevetésével tartható fenn…

Marc Elsberg 1967-ben született Bécsben, és a közeli Badenben nőtt fel. Előbb közgazdaságtant, majd formatervezést tanult. Tanulmányaival egy időben már egy bécsi reklámügynökségnek dolgozott, kezdetben grafikusként, majd szövegíróként és tervezőként. Ekkoriban a Der Standard című osztrák napilap rovatvezetőjeként is tevékenykedett. 1995-ben Hamburgba költözött, ahol különböző reklámügynökségek kreatív igazgatója volt. 2003-tól ismét Bécsben él. Blackout című regényén 2007-ben kezdett el dolgozni, amely öt évvel később, 2012-ben látott napvilágot.

Az Animus Kiadó az utóbbi években a skandináv krimijeiről vált ismertté, azonban időnként szeretnek kísérletezgetni. Olykor maradnak az északi szerzők műveinél, csak műfajt váltanak (jó példa erre Az ember, akit Ovénak hívnak), de akadnak igazi gyöngyszemek más íróktól is (mint Hisham Matar regényei, amelyek az elmúlt évek legjobbjai közé tartoznak). Idén tavasszal egy német thrillerrel próbáltak szerencsét, amely ha nem is a legjobb a műfajban, mindenképpen ajánlatos elolvasni.

Az alapkoncepció szerint az okosvillanyórák rendszerét meghackelésének köszönhetően egész Európa, később pedig Amerika is teljes sötétségbe borul. Elsőre talán azt mondhatnánk, hogy ez nem is olyan dolog, hiszen áramszünettel nap mint nap találkozhatunk, de hosszú távon ennek olyan hatásai lehetnek, amelyek az egész kontinenst tönkretehetik. Napjaink felgyorsult, technikai vívmányokkal teli világában ugyanis nem tudunk meglenni áram nélkül - ami már önmagában is bizarr, tekintve, hogy alig 300 évvel ezelőtt semmilyen formában nem létezett, mégis fennmaradt az emberiség. Marc Elsberg pedig kiválóan mutatja be, hogyan is reagál az emberiség erre a terrortámadásra (mert bármilyen hihetetlen, ezt annak nevezzük), rémisztő jövőképet fest le előttünk.

Természetesen és sajnálatos módon ez nem egy abszolút lehetelten történés. Elsberg öt éven keresztül dolgozott a regényén, amelyben minden állítás szilárd tudományos alapokon áll, ám mégis igyekszik ezt közérthető módon megosztani az olvasójával. Ez sajnos nem mindenhol sikerült neki, időnként talán át is esett annak a bizonyos lónak a túloldalára, túl sok oldalt szentel az áramszünet gazdaságra, politikára gyakorolt hatásaival. 

A zavart továbbá az okozhatja az olvasónak, hogy az első száz oldal gyakorlatilag vetekszik a Trónok harcáéval: túl sok szereplőt, helyszínt, helyzetet ismerünk meg, amit nem lehet egy könnyen követni, főleg, ha az embernek nincs túl sok ideje az olvasásra. Rögtön az elején belecsöppenünk az események közepébe, a nyomozás minden egyes szakaszánál jelen lehetünk, és eközben Európa majd' összes nemzete tiszteletét teszi. Főszereplőnk egy olasz hacker, akinek végül egyedül kell felvennie a harcot, miután a rendőrség ne hajlandó adni a szavára (ebben szerepet játszik cseppet sem makulátlan múltja.) Piero mindennek ellenére szimpatikus, emberi karakterré válik, akit a regény végére teljesen megszerethet az olvasó.

Összességében egy remek gondolatébresztő regényt kapunk, amelynek egyetlen hibája a túlírtság, ez a közel 700 oldal nekem sok volt ebben a témában, a hosszas leírások gyakran megakasztják a cselekményt. De aki kedveli az effajta thrillereket, annak mindenképpen ajánlom elolvasásra.

Marc Elsberg: Blackout - Holnap már túl késő (Blackout - Morgen ist es zu spät), ford.: Torma Péter, Animus Kiadó, 2016, 688 oldal, 4.980,- Ft