Egy ​​tinédzser lány eltűnik az ifjúsági otthonból, ahol nehezen kezelhető társaival élt együtt. Nem sokkal később a Holger Munch nyomozó által vezetett oslói gyilkossági csoport talál rá a rituális módszerekkel megölt fiatal lány holttestére. Mia Krüger, sztárnyomozó továbbra is heves küzdelmet folytat öngyilkos gondolataival és gyógyszer- illetve alkoholfüggőségével – amit az ügyben való elmélyedése tovább bonyolít. Mia még mindig az ikertestvéréről, Sigridről álmodik, akinek heroin túladagolás miatt bekövetkezett halála továbbra sem hagyja nyugodni. De mégis mi történt valójában Sigriddel? A nyomozás egyelőre falakba ütközik, amikor egy titokzatos hacker egyszer csak felveszi a kapcsolatot Gabriel Mørkkal, a csapat rendszergazdájával, hogy egy igen felkavaró felvételt mutasson neki a meggyilkolt lány végzetéről. A filmben feltűnik a bagolynak, a halál madarának öltözött tettes bizarr körvonala is. A bagoly röpte Samuel Bjørk újabb kifinomult és bonyolult, pszichológiailag megrázó krimije. Ezúttal mélyebbre áshatunk a Magányos utazóban megismert karakterek életében, akik nemcsak egy bonyolult emberölés megoldásában és egy brutális gyilkos megállításában próbálnak helytállni, hanem igyekeznek a saját életüket tarkító kihívásokkal is dűlőre jutni.

A norvég író, Samuel Bjørk színdarabíró, zeneszerző-énekes, Frode Sander Øien írói álneve. Øien első színdarabját huszonegy évesen írta, azóta két nagy sikerű regény és öt színdarab fűződik a nevéhez. A magába forduló, a médiától szinte teljesen elzárkózó művész hat albumot adott ki eddig, emellett kortársművészeti kiállításokon szerepel és Shakespeare-t fordít. Jelenleg Oslóban él. A kritikusok már most Jo Nesbø utódaként emlegetik.

Az tény, hogy Bjørk is ugyanolyan elvetemült, gonosz, perverz és elmebeteg történetek kitalálása terén, mint a norvég krimikirálynak titulált Nesbø, bár egyelőre szerintem felesleges az összehasonlítás. Habár a skandináv krimi mint műfaj hazánkban nagy sikernek örvend (én is nagy rajongója vagyok az északi szerzőknek), mégis javarészt a svéd irodalom gyöngyszemeiből válogatnak a kiadók. Feltehetőleg ők is termelik ki a legtöbb thrillert, krimit az ide tartozó országok közül, de olykor igazi felüdülés más nemzetek írót is megismerni. És ha csak megnézzük a dán Jussi Adler-Olsen, az izlandi Arnaldur Indridasson vagy a norvég Jo Nesbø sikereit, bizonyossá válik, hogy nem lenne elvetemült ötlet több új szerzőt bevezetni a magyar piacra. Ehhez a sorhoz csatlakozott tavaly Bjørk is, aki már korábban is bebizonyította, hogy magasan kiemelkedik a kínálatból. 

Kezdem az első olyan ténnyel, amivel ez a regény kitűnik a többi közül. A történet folyamán egy, azaz mindösszesen egy gyilkosság történik. Meglepő ugye? Egyetlen krimitől (főleg, ha skandináv) nem ezt várja az ember. De ha jobban belegondolunk, ez csak még izgalmasabbá teszi a cselekményt. A nyomozóknak csupán annak az egyetlen gyilkosságnak a nyomai állnak a rendelkezésre, nem tudnak sorozatgyilkosra gondolni, bevett szokások alapján megtalálni az elkövetőt. És Bjørk igazán jól használta ki ezt a lehetőséget, ugyanis a történet egyszer sem laposodott el, vagy vált unalmassá, sőt, én még kicsit keveselltem is az oldalszámot, némely esetben kicsit jobban is részletezhette volna megoldást. Már maga a gyilkosság módja is szokatlan: Tom Petterson, egy botanikus talál rá a 17 éves lányra az erdőben, akinek meztelen testét tollak veszik körül, szájában fehér liliom. Na, ez alapján tessék megtalálni a gyilkost!

A cselekmény tehát pereg ezerrel - a rövid fejezeteknek és a nézőpontváltozásoknak köszönhetően valóban egy filmben érezzük magunkat -, a szerző több helyen is megvezet minket, a vége felé már úgy érezzük, hogy annyi a csavar, hogy ember legyen a talpán, aki ebből megoldást tud szülni. És természetesen megszületik a nem is akármilyen végkifejlet, és mindeközben a karaktereket is jobban megismerjük. Jó skandináv krimihez méltóan itt senki sem normális, mindenkinek van valami baja, függősége. Olvasóként néha jobban izgultam értük, mint a nyomozásért, és ha választás elé állítottak volna, hogy az ő problémáikat oldják meg, vagy találják meg a gyilkost, nem biztos, hogy kapásból az utóbbi mellett teszem le a voksomat. 

Az egyik legégetőbb kérdés Mia ikertestvérének, Sigrignek a halála. Felmerül a kérdés, hogy talán az sem véletlenül alakult úgy, azonban erre választ csak a következő kötet(ek)ben kapunk, ami remélhetőleg hamarosan megjelenik magyarul. Mia karaktere egyedül az, amely néha idegesített: értem én, hogy a testvére halála mennyire fáj neki, de ez a túl sok nyavalygás időnként irritáló volt. (Főleg annak fényében, hogy Sigrid évekkel ezelőtt halt meg, és mintha korábban nem érzett volna ekkora fájdalmat miatta.) Holger pedig hozza a szokásos formáját, ahogy a nyomozócsoport többi tagja is, de boldog végben senki ne reménykedjen, mint mondtam, itt senki nem normális, és mintha arra is képtelenek lennének, hogy rendbe tegyék az életüket. 

A harmadik részt már nagyon várom, és bízom benne, hogy azt is Papolczy Péter ülteti át magyarra, mert ebben az esetben nagyon élvezhetőre sikeredett a fordítás. (Bár norvégul nem tudok, de megkockáztatom, hogy a magyar változat jobb lett, mint az eredeti.)

Samuel Bjørk: A bagoly röpte (Uglen), ford. Papolczy Péter, Athenaeum Kiadó, 2016, 440 oldal, 3490 Ft