Szerző: Joyce Maynard
Cím: Függőség (Under the Infuence)
Fordító: Getto Katalin
Kiadó: Alexandra Kiadó
Oldalszám: 352

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Joyce Maynard azon kevés szerzők közé tartozik, akitől mindösszesen egy regény elolvasása után el voltam ájulva. A Nyárutó című könyve mai napig az egyik legkellemesebb olvasmányélményem, hiszen végletekig emberi a történet, amely nagyon sok érzelmet képes megmozgatni az olvasójában - és ezt férfiként mondom! Pár héttel ezelőtt volt szerencsém személyesen is találkozni az írónővel, aki immáron második alkalommal látogatott Magyarországra, hogy legújabb regényét, a Függőség címűt népszerűsítse. A kötet egyébként nemrég jelent meg Amerikában, a magyar kiadás az első külföldi megjelenés. 

Helen élete végleg darabokra hullik, mikor egy ittas vezetésnek köszönhetően elveszíti a gyermeke feletti felügyeleti jogát. Depressziójából egy kedves, idős házaspár rántja ki, akik befogadják őt, szinte családtagként kezelik. Helen szép lassan elfordul régi életétől, hogy minden idejét Ava és Swift Havillanddel töltse. Azonban idővel rá kell jönnie, hogy a csillogó felszín, a csábító pompa és a házaspár által kínált élet csupán egy álca, a barátság egészen mást jelent Havillendéknek, mint a legtöbb embernek.

Joyce Maynard élettörténetétől most eltekintenénk, helyette ajánlom elolvasásra a budapesti író-olvasó találkozóról készült összefoglalót, amely egyébként - a könyvet olvasva - nagyon sok háttérinformációval szolgál. A szerző bevallottan minden regényének alapötletét saját életéből meríti. Nem véletlen, hogy a főhősnő most is egy gyermekét egyedül nevelő anya, aki ráadásul alkoholproblémákkal is küzd. Helen alkoholizmusa azonban nem az a fajta szenvedélybetegség, amiket a hasonló történeteken megszoktunk. Nem lop senkitől, nem ver át másokat, hogy minden áron italhoz jusson, "pusztán" elég neki, ha minden este megihat egy üveg bort. A gyermeke feletti felügyeleti jog sem igazából innen ered, hanem az ittas vezetésből, amikor is beteg kisfiát igyekezett minél hamarabb kórházba szállítani. 

A regény főtémája a barátság. Biztos vagyok benne, hogy minden ember életében volt egy olyan szakasz, amikor csalódnia kellett a barátaiban. És itt most ne az általános iskolai/középiskolai barátokra gondoljunk, akikről azt hittük, egész életünkben velünk lesz (aztán elmegyünk egyetemre, és oda minden ilyen gondolat), hanem amikor úgy érezzük, hogy az akit barátnak hittünk, csupán kihasznált minket. Igen, vannak olyan emberek, akik nagyon jó hallgatóságnak bizonyulnak, és vannak olyanok, akik szeretnek panaszkodni, mindenről beszámolni a másiknak - ha ők egymásra találnak, úgy érzik, maga a szent egyesülés történt meg, de ez csupán a látszat, hiszen mindkettő csak a barátság "fogalmának" egyik részét testesíti meg. A kis magánfilozófiámtól kanyarodjunk vissza a történethez: a Havilland házaspár ugyanígy használja ki Helent is érzelmileg. Egy csillogó, boldog világot tárnak fel előtte, amely azonban szép lassan kezd darabokra törni, amint a fiatal nő jobban megismeri őket. Ám nem könnyű kilépni egy ilyen szituációból - jön az érzelmi zsarolás, ami a magányos embereknél (vagy ha a regénynél maradunk, azoknál, akik nem ismerik meg az igazi értéküket) könnyen célt találhat, és máris benne vagyunk az ördögi körbe.

A sztori kicsit lassan indul be, főleg, hogy az első harminc oldalon az időben visszafelé haladunk a cselekményben, és ezután is kis időnek el kell telnie, mire eljutunk addig a pontig, ahonnan felkelti az olvasó érdeklődését a történet. Nem sok szereplővel találkozunk, hasonlóan a Nyárutóhoz is, itt is négy-öt főre fókuszál a szerző, a többiek csak időszakosan bukkannak fel, de minden egyes karakter remekül ki van dolgozva, mindenki abszolút hétköznapi és emberi tulajdonsággal bír. Idővel megjelenik a színen egy új karakter, Elliot, akit Helen a társkeresőn ismer meg (minő véletlen: Maynard is így találkozott nemrég elhunyt férjével!). A férfi lesz az, aki megpróbálja rávilágítani a nőt arra, hogy Havillandékkel vigyáznia kellene, mert ez, ami köztük van, csak egy látszatbarátság. Érdekességként jegyzem meg, hogy ennek a karakternek a történetbeli szerepe kissé hasonló, mint a Nyárutóban Eleanoré - csak itt éppen fordított szerepkört tölt be a férfi -, ugyanis az olvasó előre sejti, hogy mi lesz kettejük kapcsolatának a vége, ám mégis végig szurkol nekik. (A poént nem lelőve, itt halkan meg kell jegyeznem, hogy a befejezés e tekintetben is tartogat meglepetést.)

A történet leírva - és talán az én soraim sem változtatnak ezen - elég banálisnak tűnhet, Coelho- és Oravecz-féle bölcsességgel, de erről szó sincs. Maynard ugyanis kiváló érzékkel nyúl ehhez az abszolút hétköznapi témához, amely minden olvasójának ismerős lesz. A tanulság sem szájbarágós, mindenkinek magának kell megtalálnia a történet értékét. A befejezés nem egészen boldog - de hát az élet sem az -, azonban főhősünk mégis emelt fővel indul a jövő felé. (Egyébként Maynard stílusát mi sem bizonyítja jobban, hogy időnként egy-egy mondattal is mellbe tudja vágni az embert, belesűrítve egy egész monológot, élettörténet abba az egy sorba.) Kicsit olyan mintha, ezt a történetet tényleg az élet írta volna - időnként felemel, hol meg a mélybe taszít, de mindenképpen megváltoztat.

Értékelés: 10/9

A szerző magyarul megjelent regényei:

Baby Love
Otthon a világban
Nyárutó
Lány a hegyen
Függőség