Szerkesztő: Szélesi Sándor
Cím: 2045 – Harminc év múlva (SF-antológia)
Kiadó: Ad Astra Kiadó
Oldalszám: 400

SPOILERMENTES KRITIKA!

A Vissza a jövőbe!-trilógia harmadik részében hőseink 2015-be utaznak, vagyis a film készítésekor 30 évvel előre az időben. Ezen koncepció alapján most magyar szerzők vállalkoztak hasonló feladatra: arra keresik a választ, hogy hol tart a világ (nem egy esetben konkrétan Magyarország) 2045-ben. A kötet három nagy részre oszlik (Veszélyes idők, A lét új útjain, Az apokalipszisen túl), amelyek különböző tematika szerint vannak felépítve.

Benedek Szabolcs: Megmondtam előre – Benedek Szabolcs regényeit (Vértrilógia, Focialista forradalom) nagyon szeretem, remekül tudja hozni a múlt hangulatát, éppen ezért kíváncsi voltam, mit hoz ki a jövőből. Nekem maga a novella ötlete, bármennyire is hatásvadász, nagyon tetszett. A szerző saját életét vetíti elénk, egy olyan jövőben, ahol a nyomtatott könyv már csak tiszteletpéldány az íróknak, akik egyébként mint egy veszélyeztetett állatfaj, a kihalás szélén állnak. Benedek remekül összehozza a 2015-ös esztendő a harminc évvel későbbivel. Ha Szélesi Sándor nem írt volna előszót a kötethez, akár ez is elmehetett volna annak, persze, csak ha megfelelő helyen kezeli az ember. (10/8)

Kolozsvári Zsófia: Titok – A szerzőnő nevével eddig még nem találkoztam sehol, de nagyon remélem, hogy még fogok. Ez a novella tulajdonképpen egy sci-fi thriller, ahogyan haladunk előre a történetben, úgy fokozódik az fesztültség is. A gémák (génmanipulált emberek) és a termik (természetes emberek) között húzódó óriási szakadék elevenedik meg előttünk, és ezáltal a központi probléma is a rasszizmus lesz, ami cseppet sem javult a mai helyzethez képest. És egyben az is előrevetítődik, hogy lehet a tudomány bármilyen nagyságrendű, a természettel felvenni a harcot lehetetlen. Az egyetlen, amit sajnálok, hogy elég hirtelen szakadt félbe ez a sztori, szívesen olvastam volna még. (10/9)

Kovács Attila: A tudatalatti asszisztens – Kovács Attila nevével eddig még nem találkozhattunk könyvborítókon, ugyanis gyermekregényeit, valamint az eddig megjelent steampunk-novelláját Holden Rose álnéven írta. Ezúttal egy újabb oldalát mutatja meg, miközben hű marad magához, ugyanis A tudatalatti asszisztens egy sci-fibe öltött krimi. Berger felügyelőnek egy (ön)gyilkosság rejtélyét kell felfednie, egy olyan világban, ahol a gondolatok és érzelmek irányítása a technológiának hála új szintre léptek. Az alapötlet abból fakad, hogy egy-egy közösségi oldal meglátogatásával vagy felugró reklámra kattintással mennyi mindent elraktároznak rólunk a gépek, hogy azután hasonlóakkal bombázzanak végig. A novella ezt gondolja tovább, és teszi mindezt izgalmas, pergős stílusban, ahol a krimi szokásos elemei is (régi szerelmek, szeretők, hatalomvágy) megjelennek. (10/9)

Somogyi György: A 100. Győzelem Napja – Hú, ez a történet aztán odaba… vágott. Nem mondom, hogy az alapötlet zseniális, mert nekem túl elrugaszkodottnak tűnik, főleg, hogy harminc évvel tekintünk csak előre, de ezt az egy dolgot leszámítva, bátran kijelenthetem, hogy ez a kötet egyik legjobban sikerült írása. A vége abszolút hátborzongató, megkaptam a jó kis thriller-hangulatot. És nem mellesleg ez az első magyar vonatkozású novella (Benedek művét most nem veszem ide, mert ott saját magát helyezi a jövőbe), aminek én nagyon örültem. A tizenegy éves Noel és húga karácsonyra egy 3D-s nyomtatót kap ajándékba, amelynek segítségével a pizzától kezdve a márkás cipőkön és órákon át egészen a tiltott fegyverekig, bármit el lehet készíteni. És mint utóbb kiderül, nem csak bármit, hanem bárkit is… (10/10)

Gajdácsi László: Odakint – A kötet legrövidebb novellája, és talán a legrealisztikusabb. Míg Somogyi írása túl távolinak tűnt nekem, ez vészesen közelebbi, lehet nem kell harminc évet várni arra, míg ez a diktatúra megjelenik Magyarországon. Nem is történetet kapunk, hanem csak egy életképet, a szereplők jellemét, múltját sem igazán ismerjük meg, sokkal inkább olyan az egész, mintha egy jövőbelátón keresztül választanánk ki véletlenszerűen egy sorsot. Mindennek ellenére engem annyira nem fogott meg ez az írás, de rossznak sem mondanám semmiképp. (10/7)

Trenka Csaba Gábor: Kisvárda sejkje – Húha, ez aztán telibe talált! Így tudnám talán a legrövidebben jellemezni azt az élményt, amelyet ez a novella nyújtott. Van egy olyan sejtésem, hogy ez lesz a kötet legjobb írása, de bár ne legyen igazam. Trenka műve egy alternatív történelmi világban játszódik, ahol az iszlám vallás hódított magának teret hazánkban (feltehetőleg a török uralom továbbgondolásának köszönhetően). A történet nagyon jó, a szereplők abszolút élnek, ám számomra még sem ezek tették igazán szerethetővé a novellát, hanem az olyan apróságok, mint például az évszám elcsúsztatása, a magyar és török nevek, valamint a kultúrák összemosódása, valamint, hogy annak ellenére, hogy egy teljesen más történelmi síkon játszódik, némely társadalmi kérdés ugyanúgy felvetődik ott is, mint manapság (mint például a cigánykérdés). (10/10)

Sümegi Attila: Alvilágosodás – Megmondom őszintén ezzel a novellával kissé bajban vagyok, mert már amikor olvastam, akkor is volt egy kisebb kavarodás a fejemben, a kritikáját pedig három héttel később írtam meg, amikor már szinte semmire nem emlékeztem. Így magáról a történetről nem is tudok sokat mondani, inkább csak magáról a benyomásról. A nanodrogok kerültek terítékre, a valóság gyakran összemosódott a hallucinációval, így számomra nehezen volt követhető a sztori, de persze az is közrejátszott, hogy az ilyen típusú sci-fi történetek abszolút hidegen szoktak hagyni. De legalább magyar vonatkozású teljes egészében. (10/5)

Benyák Zoltán: Nulla és egy – Benyák Zoltán neve talán az egyik legismertebb a tizenhat szerzőé közül. Szépirodalmi regényeivel kivívta magának a kritikusok és az olvasók tiszteletét, írt már steampunk-antológiába is, most pedig a sci-fi irányába kalandozott el. A novella témája a robotok nemi és érzelmi élete, valamint a robotok és emberek közti különbségek és hasonlóságok kérdése. Maga a történet nem annyira egyedi, inkább a kidolgozás viszi el a hátán, valamint az, hogy továbbgondolásra késztet az olvasás. A vége kissé meglepő, ám pont ez adja meg a morális kérdések feszegetéséhez a kezdőlöketet. (10/7)

Antal József: Béta-teszt – A Zsoldos Péter-díjas Antal József novellája egy valódi sci-fi pszichothriller, ami (az én nagy bánatomra) erősebb sci-fi vonallal bír. A főhős, Tibor egy mobiltelefonnal kommunikálva, a gonosz iNtrika utasításai szerint kezd el cselekedni, míg végül maga sem tudja, hogy mi a valódi és mi a program által kitalált. Számomra ez az írás túlontúl tudományos volt, és ennek folyományaként hidegen is hagyott. A végére nagyobb csattanót vártam, de így elég középszerűre sikeredett a szememben. (10/7)

Mészáros András: A huszonötödik órában – Egészen jól indult a sztori, és tulajdonképpen bátran mondhatom, hogy ennek a fejezetnek az egyik legélvezetesebb alkotása. Az emberiség fizikai és pszichikai korlátjai között mozog, avagy ismételten előkerül az évezredes kérdés: megéri-e egy természetfeletti erő birtoklása, ha közben elveszítjük szeretteinket, emlékeinket és végül önmagunkat? Hősünk is hasonló cipőbe kerül, mikor egészen különleges tulajdonságra tesz szert, ám ahogy lenni szokott: aki alkut köt az ördöggel, végül az kerül leghamarabb a pokolra. Sajnos azonban mégsem tudott teljesen kiteljesedni ez az írás, valami elveszett benne, főleg a vége felé (10/7)

Novák Gábor: Upside Down – Szintén izgalmas írás, talán a legerősebbje a második gyűjteménynek. A múlt és a jelen keveredik, egy titokzatos, sejtelmes és félelmetes jövőbe pillanthatunk be. És végre egy ízig-vérig magyar novella, ahol még járnak a villamosok, hősünk – aki egyébként egy dokufutár – a ma ismert fővárosi utcákat rója, miközben a Tejködbe veszett érzelmeit (szerelme elvesztését) tárja elénk. (10/8)

Valyon Tamás: Északi fény – A harmadik résznek (Az apokalipszisen túl) a nyitódarabja, egyben előrevetíti azt is, milyen tematikájú írásokat kapunk ebben a fejezetben. A téma maga érdekes, és talán mindhárom közül a legelgondolkodtatóbb. Valyon írásában a globális felmelegedés kerül a középpontban, a tudósok éppen az Északi-sark lehűtésén fáradoznak, ám sokaknak ez nem nyeri el a tetszését, és más módszerekhez folyamodnának az emberiség megmentése érdekében. Maga a kidolgozás nagyobb terjedelmet kíván, így ez kicsit összecsapottnak tűnik történetvezetés szempontjából. Ugyanakkor érdekes kérdéseket vet fel: vajon van-e jogunk a természettől még időt kérni, amikor évtizedeken egyre jobban károsítottuk azt? (10/7)

Trux Béla: A második özönvíz – A főként történelmi regényeiről ismert Truxnak ez az első kitekintése a sci-fi felé. 2045-ben a tengerszint megemelkedése már több államot is maga alá temetett, ezért az emberek minél inkább menekülni próbálnak. Így tesz főhős-párosunk (apa és lánya), hogy a menedéket adó MAG-ot elérjék, azonban útjuk még sem annyira egyszerű, mint gondolják. Mindeközben az apa videoüzeneteiből megismerhetjük a múltat, vagyis, hogy hogyan jutottunk el mindezidáig. Egy jól felépített történetet kapunk, amelynek kidolgozása megfelel a novella követelményeinek, de ugyanilyen jó alapanyaga lehetne egy regénynek vagy egy filmnek is. Ami pedig különösen tetszett, hogy azon túl, hogy magyarok voltak a főszereplők, a Kárpátok is kulcsfontosságú szerephez jut. (10/9)

Czinkóczi Krisztina: Prebábel – A kötet másik női szerzője, és egyben a kötet egyik legjobb novellája. Azt nem írom, hogy története, mert gyakorlatilag cselekmény nem történik benne, mégis az én szememben az egyik legerősebb írás. A sci-fit ugyanis én valahol mégis úgy képzelem el, hogy nem csak a szórakoztatás a célja, meg az, hogy elgondolkodjunk azon, hogy milyen klassz lesz a jövő, hanem hogy felhívja a figyelmünket azokra a veszélyekre, amiket a technika fejlődése rejt magában. Czinkóczi írása pedig tökéletesen megfelelt ennek a kritériumnak. Az okostelefonokat tovább fejlesztik, olyannyira, hogy az emberek közti kommunikáció szinte teljesen elveszett. Egy új generáció lép előtérbe, akik agresszívan elpusztítják azokat, akik nem haladnak a korral. Sajnos éppen az egyik legaktuálisabb témát boncolgatja, de talán éppen ettől lesz olyan jó. (10/10)

Szalai-Kocsis Tamás: Aranyösvényen – Az antológia végéhez közeledve egy klasszikus, ballada-hangulatú novellát kapunk, amely egy örök témával dolgozik: két fivér és egy lány. Ebből már talán sejthető, hogy milyen tematikájú írás születik, annyit azért elmondok, hogy erősen tizenhat éven felülieknek ajánlott a stílus és a tartalom miatt egyaránt. Amit nem igazán értek, hogy ez hogyan kapcsolódik az antológia alapelveihez, mert gyakorlatilag semmi olyan nem történik benne, amely a jövőre utalna. (Igaz, kapunk az elején egy kicsit unalmas magyarázatot arra, hogy mi történt az elmúlt harminc évben, de ez annyira felesleges a sztori szempontjából, hogy az olvasó azonnal el is felejti, hogy mikor is játszódik a novella.) (10/9) 

Hernád Péter: A játékosok – Az 1975-ör születésű fiatalember, a Hollóember című fantasy szerzőjének kiváló novellája zárja a sort. 2045-ra az egész világ elpusztult, csupán maroknyi magyar maradt életben egy földalatti bunkerben. Hámori Miklós a maga harmincegy évével a legfiatalabb ember a bolygón. A fiatal tudóst egy éjszaka meglátogatja Oberon, Titána és a tündérek serege, hogy játékra invitálják. A szerző remek érzékkel nyúlt a témához, nekem inkább kicsit fantasy beütésű volt, az időugrás csak körítés. A történet mondanivalója – avagy hogy nem marad büntetlenül a természet elpusztítása – is igen találó, a sztori szimbolikáját (amelyre csak a legvégén derül fény) én nagyon bírtam. (10/10)

Összességében a kötetről: én magam sem hittem, hogy ilyen magas pont számmal végez egy magyar sci-fi antológia, és itt a hangsúly a sci-fin van, nem a magyaron. Ami számomra mindenképpen pozitívum, hogy a történetek javarésze Magyarországon, magyar szereplőkkel játszódott, ezt úgy egészében hiányolom a magyar irodalomból. Nem mondom, hogy az Ad Astra Kiadó többi antológiája utána kapkodni fogok, de abban biztos vagyok, hogy idővel a másik kettőre is sort kerítek.

Értékelés: 10/7,6