Harry Potter és az elátkozott gyermek

Szerző: J. K. Rowling - John Tiffany - Jack Thorne
Cím: Harry Potter és az elátkozott gyermek (Harry Potter and the Cursed Child)
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 312 oldal

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Nyolc és fél év - ennyi időnek kellett eltelnie, hogy a magyar Harry Potter-rajongók megtudják, hogyan is folytatódik minden idők egyik legsikeresebb fantasy-sorozata. Tizenkilenc év - ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára láttuk hőseinket, akik időközben felnőttek, munkába álltak, majd munkahelyet váltottak/feljebb léptek, és akiknek a gyermekei most ugyanabba az iskolába járnak, amelybe minden jóérzésű olvasó is felvételt akart nyerni tíz-tizenöt évvel ezelőtt. 

A történetről most kivételesen nem sok szót ejtenék, hiszen a legkisebb utalás is elronthatja az olvasmányélményt. Annyit azonban elárulhatok, hiszen ez nyílt titok, hogy a történet pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a hetedik rész véget ért, vagyis a King's Cross pályaudvaron. Harry és Ginny középső gyermeke, Albus Sirius Potter ekkor kezdi meg iskoláséveit, és legnagyobb félelme, hogy nem tud majd méltó lenni a Potter névhez (ami az ő szemében egyenlő azzal, hogy a Mardekárba kerül). Ekkor találkozik először Malfoy fiával, Scorpiusszal, és az utazás az egész jövőjüket megpecsételi.

Mint megannyi gyermeknek, úgy nekem is életem szerves részévé vált Harry, Hermione, Ron és a többi hős. A regényeket én is tucatszor elolvastam (állítom, hogy regényt a jövőben nem fogok annyiszor kézbe venni, mint a Bölcsek kövét - azt hiszem, ez vezeti a listát), az ötödik, hatodik és hetedik részt tűkön ülve vártam. (Valamelyiknél még beteget is tettem, csak hogy otthon maradhassak és olvashassam.) A nyolcadik történet megjelenését azonban mégis vegyes érzelmekkel fogadtam. Egyfelől örültem, hogy ismét elmerülhetek ebben a világban, még ha csak egy szövegkönyv erejéig is, másfelől aggódtam, hogy mennyire fog illeszkedni a sorozat cselekményéhez ez a kötet, hozza-e azt a színvonalat mint a szeptológia, meg úgy általában: érződik-e rajta a kényszeresség? Éppen ezek miatt egy ideig - habár a megjelenés óta itt figyel a polcomon - nem is szándékoztam bele kezdeni, azonban megelőzve azt, hogy bármilyen spoilerbe bukkanjak, úgy döntöttem, minél előbb kézbe kell vennem. Félelmeim javarészt alaptalonok voltak, a Rowling varázslatos világa pár oldal után ugyanúgy beszippantott, mint legutoljára 2008 februárjában.

És az élvezeti értékből számomra az sem rontott semmit, hogy Rowling csak ötletgazda volt jelen esetben, a szövegkönyv végleges formáját más (Jack Thorne) vetette papírra. És ha már a szövegkönyvnél járunk: a szerzőtriásznak vagy nem szót senki, hogy ez a történet színházban fog életre kelni, vagy Rowling úgy gondolta, hogy márpedig ő nem fogja lentebb adni a regényeknél, a rendező, a szereplők és a munkatársak oldják meg, hogy a pálcából fény tör elő, az asztalon lévő papírhalom egy suhintással elrendeződik, vagy éppen hőseink időben és térben ugrálnak. Mert hogy Az elátkozott gyermek négy felvonásában összesen 75 szín van, a jelenetek pedig - mint egy filmben - két-három percenként váltják egymást. (Hozzávetőlegesen: Az Operaház Fantomja, a Mary Poppins vagy éppen A Nyomorultak musical körülbelül 30-40 színből áll.) Az egyik pillanatban még a King's Cross pályaudvaron vagyunk, a másikban már a Roxfort Expresszen, ezt megszakítjuk a Mágiaügyi Minisztérium egyik termével, és hopp, máris Roxfortan találjuk magukat, ahol a lépcsők természetesen továbbra is mozognak, a festmények életre kelnek, és időnként látogatást teszünk a Tiltott Rengetegbe vagy éppen a kastélyhoz közel álló, sellő-lakta tóba, no meg egy-két új helyszín is felbukkan. Szóval, fel kell kötnie a gatyaszárat bármelyik színháznak, aki arra vállalkozik, hogy színpadra viszi ezt a művet. (Úgy saccolom, hogy ha Magyarországon is bemutatásra kerülne, az olyan mértékű átalakítást és technikai felszereltséget igényelne, hogy a jegyeket 50.000,- Ft alatt nem adnák.)

A történet maga egészen a harmadik felvonás végéig hozza azt a szintet, amelyet a könyvsorozatban megszokhattunk, egyedül a befejezéssel nem vagyok teljes egészében kibékülve. Ötletes, csavaros, de a legtöbb fordulatot előre lehet látni. (Ez vonatkozik egyrészt a negatív szereplő személyére, valamint a negyedik felvonás központi szálára, vagyis hogy miért is keveredtek hőseink az utolsó kalandba.) A lezárás egy kicsit összecsapottnak tűnik, mintha gyorsan le akarnák tudni az egészet, de persze itt is figyelembe kell venni a színpad adta lehetőségeket és korlátokat, tehát látványos nagy csatajelenetre ne számítson senki. Ezt leszámítva azonban - mint ahogyan fentebb utaltam rá - nem egyszerű a színre vitel, és nem csak a folyamatos helyszínváltozások okán, hanem mert gyakorlatilag a hét könyv fontosabb szereplői megelevenednek. Van, aki csak említés szintjén, van, aki csak egy álomban tűnik fel, néhány tanárt tanítás közben láthatunk, de olyanok is akadnak, akiktől már szomorú búcsút kellett vennünk. Számomra egyébként pont ez volt nagyszerű ebben a történetben: arra a pár órára, amíg olvastam, nosztalgiáztam, visszatértem ebbe a csodálatos világba, felidézve mindent, amit szerettem benne.

Kíváncsi vagyok, hogy mikor készül el a filmadaptáció (elméletben 2026-ig nem adhatóak el a jogok), de biztos vagyok benne, hogy idővel a szerzők akarata is megtörik, és remélhetőleg - az akkor már hasonló korban járó - színészek is visszatérnek egy mozi erejéig. Mert ez a történet ott is megállná a helyét, talán jobban is, mint a Legendás állatok és megfigyelésük.

Értékelés: 10/8