A Pál utcai fiúk

Szerző: Molnár Ferenc
Cím: A Pál utcai fiúk
Kiadó: Móra Kiadó
Oldalszám: 168

SPOILERMENTES KRITIKA!

Hosszú évek óta ez az első olyan regény, amelyet újra olvastam. Emlékszem, amikor ötödik osztályba mentem, nyáron vettem kezembe először Molnár Ferenc klasszikusát. Már akkor is faltam a könyveket, de a kötelezőkre mindig nehezen vettem rá magam. A Pál utcai fiúkat is úgy kezdtem el, hogy minden nap egy fejezetet fogok csak elolvasni, azonban rögtön az első után nem bírtam letenni. Mai napig ezt tartom az egyik legjobb regénynek (mind a kötelezők, mind egyéb téren), a pár hónapja bemutatott musicalnek köszönhetően – aminek csak a zenéjét hallgattam eddig rongyosra – pedig újból kedvet kaptam hozzá.

A történetet talán senkinek sem kell bemutatni: a Pál utcai fiúk, akiknek a Grund az igaz hazájuk, állandó versengésben vannak a Vörös ingesekkel. Boka, Nemecsek, Áts Feri, Kolnay, Geréb – mind, mind az életből vett karakterek, olyanok, akikkel könnyen tudunk azonosulni. A bátorság, a hazafiság, a barátság regénye ez – amely úgy tud szólni az ifjúsághoz, ahogyan kevés könyv.

Számomra is nagy meglepetés volt, hogy habár több mint 15 évvel ezelőtt olvastam utoljára a történetet, sok minden megmaradt bennem. Egyedül az időrenddel voltam bajban, például a gittegyletről szóló részre úgy emlékeztem, hogy a történet legelején szerepelt, Nemecsek merülésére pedig a regény második felében kerül sor.

A Pál utcai fiúk azon kevés kötelező olvasmányok közé tartozik, amelyeket véleményem szerint a korosztálynak megfelelően adnak fel. Az már más kérdés, hogy a mai gyerekek mennyire tudják átérezni a két tábor küzdelmét. Emlékszem, kisgyermekként én is mindig a tőlem két-három évvel idősebbek táborához csapódtam, és már attól boldog voltam, ha csak megengedték, hogy velük legyek. Egy kisvárosban, lakótelepen nőttem fel, így ha nem is teljes egészében, de sikerült átéreznem a pesti gyerekek helyzetét. Ez ma már sajnálatos módon elveszni látszik, a fiatalok inkább választják a tévét, a számítógépet, mint a játszótereket.

Így, felnőttként olvasva a regényt, feltűnt, hogy annak ellenére, hogy a korosztály megfelelő, még sem érezhető át mindenkinek a cselekmény. Molnár Ferenc igazi fiútörténetet vetett papírra. A srácokat még nem érdeklik a lányok, így például romantikus jelenet abszolút nem kap helyet benne. Éppen ezért ezt a történetet – szigorúan saját vélemény alapján – a fiúk tudják igazán átérezni, hiszen a tíz-tizenkét éves srácoknak pont ugyanazok a gondjai, bajai, mint a Pál utcaiaknak.

Ami különösen tetszett – amellett, hogy remekül ábrázolja a tizenéveseket, és egy olyan atmoszféra lengi körül a történetet, amelybe könnyen helyezkedhetünk -, hogy Csetneky urat leszámítva nincs negatív karakter a regényben. A vörös ingesek sem tartoznak közéjük, hiszen egy játékban ellenfelek csupán, de Áts Feriben is van egyfajta méltóság, amely szimpatikussá teszi őt az olvasók számára.

Összegezve A Pál utcai fiúk a magyar irodalom egyik igazi gyöngyszeme, amelyet érdemes többször elolvasni az életben – én is így fogok tenni -, és megfigyelni, hogy a különböző életkorokban mit is szűrünk le belőle.

Értékelés: 10/9