Naponta fogsz meghalni

Áté papnői 1.

Szerző: Nemere István
Cím: Naponta fogsz meghalni
Kiadó: ABA Könyvkiadó
Oldalszám: 256

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Ha egy regény vagy sorozat bárhol a világon sikeres lesz, az két dolgot jelent marketing szempontjából. Egy: az adott kiadó valamit nagyon jól csinált, kettő: más kiadók megpróbálják lemásolni azt. Az Animusnak a Skandináv Krimik sorozat mondhatni igen csak bejött (az ezzel a címmel fémjelzett kötetek száma mára meghaladja a hetvenet), így nem csoda, hogy azóta jó pár kiadó (Scolar, Libri, Athenaeum, Alexandra, Cartaphilus, Tea) próbálkozott ezzel a műfajjal, több-kevesebb sikerrel. Az ABA Könyvkiadó/Atlantic Press kicsit más vonalon indult el: hazánk egyik legnépszerűbb szerzője, Nemere István trilógiája kapott az eredeti Skandináv Krimikhez a megszólalásig és a megtévesztésig hasonló külsőt (a kiadvány mérete milliméterre pontosan megegyezik, ahogyan a szürkés, jeges hangulatot keltő fekete-piros betűs felirattal ellátott borítót is láthattuk már). Innentől már csak az a kérdés, hogy Nemere eléri-e azt a szintet, amit a skandinávok.

Sándor Géza sikeres vállalkozó, de magánélete romokban hever. Felesége, Fruzsina – egy egyetemi tanszék vezetője – teljesen elhidegült tőle, lassan már emberszámba sem veszi. A férfi így többéves hűség után egy fiatalabb lány karjaiban keres vigaszt, amit egy veszekedés alkalmával a neje előtt is bevall. Az asszony kíméletlen bosszút forral. Három barátnőjével karöltve – magukat Áté papnőinek nevezve – kíván revánsot venni az őt ért sérelmekért.

A fülszövegen szereplő ajánló szerint ez Nemere István 501. regénye. A szám szinte hihetetlen, de a könyv elolvasása után már nem annyira tűnik lehetetlennek a dolog, mint elsőre gondolnánk. Jómagam – emlékeim és legjobb tudomásom szerint – korábban még nem olvastam az írótól semmit, így abszolút bizakodva vetettem bele magam ebbe a történetbe. A végeredmény: felemás érzelmek.

Kezdjük az alapelgondolással, ami önmagában véve zseniális, a kidolgozás már kevésbé. Arról inkább nem is beszélek, mennyire logikátlan, hogy egy nő, pusztán a megaláztatottság végett miért éppen így állna bosszút a férjén, akit egyébként már nem is szeret, ahogyan Fruzsina tette Gézával. Sem a nő, sem a férfi karaktere nincs megfelelően kidolgozva, így olvasóként sokszor értetlenül álltam cselekedeteik előtt. Hasonló a helyzet a két nyomozóval is: Rumba Viktor tipikus magyarregénybeli rendőr, vagyis semmi mást nem tudunk meg róla, csak hogy szuperokos és a legjobb a szakmában. Ezzel szemben társa Dorina durván feminista, és szerinte bűnözők csak férfiak lehetnek, mert már a kőkorszakban is baltával jártak. (?)

A sztorival sem lenne nagy gond, ha Nemere legalább egy percig próbálná fenntartani az érdeklődést, de gyakorlatilag az első fejezetben ellövi az első 180 oldal legfontosabb pontjait (igen, mondhatnánk, hogy az addig a pontig való eljutás a lényeg, de mivel annyira kiszámítható a cselekmény, így egyszer sem lepődtem meg). Megvallom őszintén, ezeket a részeket nagyon untam, és közben a fejemet vertem a falba, amiért egyszerre vásároltam meg az egész trilógiát. Azután valami átfordult – vagy bennem, vagy Nemerében – mert az utolsó 70 oldalt nagyon élveztem. Az események felpörögtek, és ha nem is okoztak akkora meglepetést, azért egy-két csattanó kijutott. (Mondjuk Sándor Géza hülyeségén kiakadtam: a fickó sejti, hogy a felesége keze van az őt ért támadásokban és sérelmekben, erre olvasás nélkül aláír a nő ügyvédjének mindent, amit az elérak.)

Ahogyan arra már korábban utaltam, a regény befejezése után azonnal érthető válik, hogyan is lehet ötszázon is túl a szerző könyveinek a száma. A stílus vetekszik egy tehetségesebb gimnazistáéval (de komolyan: nem egyszer volt olyan érzésem, hogy Nemere gondolkodás nélkül leírta, ami eszébe jutott, mondván, jó lesz az oda), a történetben előforduló eseményeknek meg utalásoknak még csak hírből sem olvasott utána (a nyomozás a valósághoz képest kész vicc az első mozzanattól az utolsóig, Áté papnőiről meg annyit tudunk meg, hogy léteztek a görög mitológiában – bár az továbbra is rejtély, hogy ha Áté papnőinek nevezik magukat, akkor időnként miért kapja meg a négy nő négy külön isten nevét).

Az ígért „rendszerváltás utáni magyar vadkapitalizmus haszonélvezőinek erkölcsi hanyatlásának” bemutatásának én a nyomát sem fedeztem fel ebben a történetben, ez a mondat kb. annyira helytálló jelen esetben, mint a Dallas alapján véleményt alkotni a milliomosokról. Mondjuk, ne csodálkozzunk, a Kiskegyedtől származik az idézet – az hogy ez a női magazin és egy „durva kriminek” beállított bosszútörténet hogyan kapcsolódik egymáshoz, azt ne tőlem kérdezzétek.

Sajnálom amúgy, mert az ötlet maga tényleg nagyon tetszik, és így visszagondolva jó a történet is, de a kidolgozáson megbukott az egész. Tévésorozatként nagyon jól funkcionálna, egy 8-10 részes izgalmas évadnak remek alapját adná az első kötet, persze, csak erősen átgondolt koncepció után.

Értékelés: 10/6

Az Áté papnői-sorozat részei:

1. Naponta fogsz meghalni
2. Engem nem lehet elhagyni
3. Véredben szunnyad a hóhér