Szerzők: Maros András - Parti Nagy Lajos - Karafiáth Orsolya - Dragomán György-  Gerlóczy Márton - Tasnádi István - Vámos Miklós - Kemény Zsófi - Simon Márton - Kiss Tibor Noé
Cím: Tíz igaz történet
Kiadó: Libri Kiadó
Oldalszám: 68

SPOILERMENTES KRITIKA!

2015-ben jelent meg az első Tíz igaz történet című kötet, amely emberi jogi jogsértések történetét mutatja be. A Libri Kiadó tíz ismert, kortárs magyar szerzőt kért meg ezek megírására. A kötet sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2016-ban kiadták a második könyvet, idén pedig újabb tíz válogatást ismerhetnek meg az olvasók.

A könyv tíz magyar szerző (név szerint: Maros András, Parti Nagy Lajos, Karafiáth Orsolya, Dragomán György, Gerlóczy Márton, Tasnádi István, Vámos Miklós, Kemény Zsófi, Simon Márton és Kiss Tibor Noé) írását tartalmazza. Az értekezések tartalma minden esetben egy emberi jogi jogsértés, amelyet valós események ihlettek. Az alig pár oldalas írások igyekeznek felhívni a hozzánk hasonló emberek figyelmét arra, hogy amit mi alapvető jognak gondolunk (és annak is kellene lennie), az némely országban nem is annyira alapvető jog. Így például láthatjuk, hogy egy nőt és annak fogyatékos unokaöccsét csak azért vernek meg, mert más, mint a többiek, vagy hogy némely országban milyen kegyetlen módon büntetik a homoszexualitást vagy a házasságtörést (!), vagy éppen hogy koholt vádak alapján akár halálbüntetésre is ítélhetnek valakit.

Az Amnesty International egy független, demokratikus szervet, több mint hétmillió ember globális mozgalma. Az emberi jogok védelmét kormányoktól, politikai pártoktól, egyházaktól, ideológiáktól és gazdasági érdekektől függetlenül végzi, tőlük pénzt nem fogad el, és az általa védett személyek nézeteivel nem foglalkozik – kivéve, ha azok erőszakra uszítanak, amit a szervezet elutasít. Az AI legtöbbször a sajtó vagy más médiatartalmakon keresztül is igyekszik felhívni a figyelmet a rendszerszintű jogsértésekre, és hétköznapi embereket mozgósítva javulást elérni az esetükben.

A kötetben tehát tíz ilyen emberi sorsot ismerhetünk meg. A felkért szerzők nem novellákat írtak, hanem rövid összefoglalókat, amelyekbe igyekeznek becsempészni a saját stílusukat. A rövid (2-5 oldalas) írások tehát inkább tekinthetőek egy jól megalkotott újságcikknek, hiszen valódi célja az információátadás. Az esetek többségében (mert azért akadnak gyengébb írások) egészen jól sikerült művekről beszélhetünk, az én személyes kedvenceim az utolsó három szerző, Kemény Zsófi, Simon Márton és Kiss Tibor Noé művei. Náluk éreztem igazán, hogy igyekeztek irodalmi szemszögből megközelíteni a történeteket. Stílustól függetlenül azonban a legtöbb írás elérte a célját: mélyen az ember zsigereibe hatol, az olvasó nyugtalanná válik, és habár valahol, legbelül tudjuk, hogy történnek hasonló dolgok a világon, mégis rossz érzés szembesülni újból és újból a különféle jogsértésekkel és igazságtalansággal.

Az egyedüli, amivel nem tudok megbarátkozni, az a kötet ára. 68 oldal hivatalosan, de ebből nagyon sok üres oldal, és a kötet mérete sem haladja meg egy zsebkönyvét, az ára pedig 2.500,- forint. Habár erre utaló jelet a hátlapon nem találtam, de bízom benne, hogy ebből nem kevés összeg megy az Amnesty International javára. Persze, mondhatjuk, hogy ki kell fizetni a szerzőket, az illusztrátorokat, a szerkesztőt és a többi munkatársat (habár egyedül Vámos Miklós írásánál tüntették fel, hogy az író a honoráriumáról lemondott), de ettől függetlenül ezt az árat nagyon sokallom.

Értékelés: 10/8