Szerző: Stefánia
Cím: Császárnénak szántak
Fordító: Lendvay Katalin
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Oldalszám: 296

SPOILERMENTES KRITIKA

Alig pár hete írtam Bart István kötetéről, A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökösről. Az Európa Könyvkiadó Bart „szerelmes regényével” egyidejűleg, az idei Könyvfesztiválra jelentette meg a másik oldal, azaz Stefánia memoárját, amely a trónörökösné szemszögéből tárja elénk az eseményeket.

Azon tulajdonképpen senki sem lepődik meg, hogy az utókor Stefániát negatív hősként kezeli, hiszen az abszolút romantikus környezetbe illő Rudolf-Vetsera Mária szerelem részben az ő hibájából nem teljesedhetett be. Mai szemmel – és persze Rudolf történetének szemszögéből – nézve ezen csodálkozni nem lehet, hiszen az idillikus szerelmi történetben neki csak a „hárpia” szerep jutott. Könnyen eszünkbe juthat akár a Rudolf című musical is, ahol Stefániát igazi hisztérikaként ábrázolják, aki csak megkeserítette a trónörökös életét. A most megjelent memoárjában az ő szemszögéből láthatjuk az eseményeket.

Stefánia belga királyi hercegnő, Szászország hercegnője, szász-coburg-gothai hercegnő 1864. május 21-én született Laeken kastályban. 1881. május 10-én kötött házasságot Rudolf főherceggel, az Oszták-Magyar Monarchia trónörökösével, Bécsben. 1883. szeptember 2-án született meg lányuk, Erzsébet főhercegnő. Stefánia egészen korán, mindössze huszonnégy évesen vált özveggyé, mikor Rudolf rejtélyes körülmények közöt életét vesztette a mayerlingi vadászkastélyban. Az özvegy 1900. márcisu 22-én újból megházasodott, férje Lónyay Elemár herceg volt. Stefánia Pannonhalmán, 1945. augusztus 23-án hunyt el, a Pannonhalmi Bencés Főapátság kriptájában helyeték örök nyugalomra Lónyay Elemér testével együtt.

Az életmű jórészt a Rudolffal együtt töltött évekre fókuszál, noha maga a mayerlingi tragédia alig pár oldalon szerepel. Az első részben (kb. 50 oldal) megismerhetjük Stefánia gyermekkorát és neveltetését, amely az akkori szokásoknak megfelelően zajlott. A soron következő fejezetekben láthatjuk a házasságkötés körülményeit, majd az udvari élet kissé unalmas léte jön, amelyben az utazásokról ír. Ahogy közeledünk a végkifejlethez, úgy tekinthetünk bele a Rudolf által Stefániának küldött levelekbe (természetesen ezek is a trónörökösné válogatásában tárul elénk.) Az utolsó két, igen rövid fejezet foglalkozik pusztán a tragédiával és annak következményeivel.

Szó szoros értelmében tehát nem teljes memoárról van szó, hiszen a Lónyay Elemérrel való házasságkötés és az  azt követő bő négy évtized kimarad. Habár kétségkívül fenntartásokkal kell kezelnünk az itt írottakat (erre egyébként Csorba László az utószóban is felhívja a figyelmünket, hiszen Stefánia szándékosan hagyott ki a levelekből mondatokat), de mégis mindennek ellenére kellemes csalódás volt a kötet. Arra számítottam, hogy végig magyarázkodást, mártírkodást fogok kapni (lássuk be, ennek az ilyen köteteknél megvan erre az esély), de ehelyett egy emberi történetet ismertem meg. És habár tény, hogy a kötet jóval azután jelent csak meg, miután a legtöbb érintett (gondolok itt akár Ferenc József császárra, a feleségére, Elisabethre, vagy az udvari tartásra) elhunytak – tehát megcáfolni sem lehet az itt olvasottakat -, mégis kicsit kiegészíti a Rudolfról kialakult mítoszt. Megtudhatjuk, hogy Stefániának sem volt egyszerű az élete, tele volt szenvedéssel, tiltásokkal, szabályokkal.

Én mindenkinek ajánlom a kötetet, akit érdekel ez a korszak, a Habsburg-dinasztia ezen ágának élettörténete, mert valóban újabb fejezettel bővül ez a rész a memoár által. A pontosabb megértéshez egyébként segítségünkre lesz a több mint 330 lábjegyzet, amelyek leginkább az uralkodókat, a szereplőket helyezi a megfelelő helyre. Talán a hazai kiadó sem véletlenül jelentette meg egyszerre Bart István regényével ezt a művet, érdemes mind a kettőt elolvasni, mert remekül kiegészítik egymást bizonyos pontokon. És hogy mi mindent leszűrni ebből a memoárból, mennyi az igazság belőle – ezt döntse el maga a kedves Olvasó.

Értékelés: 10/7