Szerző: Mira Sabo
Cím: Dr. Farkas bárányai
Kiadó: Művelt Nép Könyvkiadó
Oldalszám: 452

SPOILERMENTES KRITIKA

A blog rendszeres olvasói tudhatják, hogy mennyire szeretem olvasni azon regényeket, amelyekkel a magyar szerzők próbálják meglovagolni az éppen aktuális trendeket. Ennek esett áldozatául többek között Arthur Madsen, John Cure és legutóbb Kóbor Barbara, ami után komolyan elgondolkodtam, hogy kell-e ez nekem. Persze, amint megláttam a könyvtárunkban a Dr. Farkas bárányait, hiába minden ellenérv (magyar szerző, erotikus regény – ergo nulla cselekmény, nulla karakter-előítélet -, „bestseller”), mégis magammal hoztam, és amint befejeztem az éppen aktuális olvasmányomat, belevágtam magam a nagy kalandba.

Dr. Farkas Tamás igazi sztárügyvéd, aki minden ügyét megnyeri, a nők pedig lépten-nyomán a lábai előtt hevernek. Miután főhősünk kimeríti a szexuális szabadság igen tág fogalmát, első pillantásra beleszeret egy ismeretlen lányba. Nagy nehézségek árán kideríti, hogy hol dolgozik a lány és randizni hívja. Az egykoron egy romániai árvaházban nevelkedett Panni egy gazdag mecénásnak köszönheti, hogy elvégezhette a főiskolát, ezért örök életére az idős férfi adósának érzi magát. Amikor a milliárdos öregúr zsarolni kezdi érzelmileg a lányt, hogy az találkozzon a fiával, Panni belemegy a játékba, ezzel pedig összetöri Dr. Farkas szívét, akit éppen csak sikerült megszelídítenie.

Mira Sabo első regénye (Amíg kinyílik a szemünk) 2015-ben jelent meg a Kalliopé Kiadónál, ezt követően talált rá a Művelt Nép Könyvkiadó, aki az Ulpius-ház mintájára áll a könyvkiadáshoz (minden téren). Így talán nem is lepődik meg remélhetőleg senki azon, hogy Mira Sabo tavaly novemberben megjelent regényének köze sincs a magas irodalomhoz, amellyel nem is lenne baj, de sajnos a szórakoztató fogalmától is messze áll.

Az egyik, talán kisebbik gond maga a történet. Egy erotikus regénytől nem is várhatunk persze sokat, de ennél blődebb, klisésebb sztorit nehezebb lett volna összehozni. Az hagyján, hogy a regény nehezen sorolható be az erotikus műfajba, ezen még túl is lendülnék. Az első száz oldal ugyanis nem erotikus, hanem pornó (és nem, nem a szókimondósága miatt), de az igénytelen fajtából: a felvezetés, a szituáció és maga az aktus is pontról pontra lemásolja a felnőttfilmek hangulatát. A maradék háromszáz ötven oldalban pedig nem sok minden történik, ami meg igen, az is rejtve marad előttünk. Nem vagyok nagy szakértője ennek a műfajnak (meg lássuk be, nem is én vagyok a célközönség), de a nőknek nem pont az jön be, ha a két főhős szerelmi együttlétéről olvashatnak? Ezt természetesen szerzőnk elintézni pár sejtelmes mondattal (amely annyira romantikusra sikeredett, hogy az igen tapasztalt Dr. Farkasnak az sem tűnik fel, hogy a lány szűz volt), illetve egyetlen alkalommal egy szerepjátéknak is tanúi lehetünk, de ezen kívül hőseink egymáshoz sem nyúlnak jóformán. De ha csak ennyi lenne a baj a sztorival, nem panaszkodnék! A cselekményt viszont bármelyik dél-amerikai szappanopera megirigyelhetné. De komolyan: a XXI. században még bárki elhiszi ezeket a fordulatokat, és hogy létezhet ilyen a valóságban? A sztori ugyanis olyan messzire elrugaszkodik a realitás talajától, amennyire nem is gondolnánk. És ami a legnagyobb baj, hogy ezek után a nőkben kialakul egy tévképzet, és még inkább csak álomvilágban ringatják magukat. Azt meg végképp nem értem – az egyéb véleményeket elnézve -, hogy valóban a nők többségének Dr. Farkas lenne az álompasi? Ezt már A szürke ötven árnyalatánál sem teljesen értettem (bár ott igazából csak a filmet láttam), de hát végülis ez a regény is csak egy koppintása annak, szóval túl sokat nem kell várni tőle.

A karakterek azonban még a cselekménynél is rosszabbak. Mint ahogyan fentebb írtam, elcsodálkoztam azon, hogyan lehet egy ennyire fantáziátlan történettel előállni (és van kiadó, aki ezt pénzeli), de hogy a szereplők is ennyire jellemtelenek legyenek, arra nehezen találok szavakat. Gyakorlatilag az összes karakter egy sablonfigura, a pasik bunkók, a lányok szexik, és kész. Férfiként (sőt, jogászként) állítom, hogy Dr. Farkashoz hasonló pasi nem létezik: nincs élő ember, főleg nem jogvégzett, aki így fogalmazna, viselkedne. (Persze, ha az írónő a Való Világon és társain szocializálódott, akkor nem lep meg ez a fajta karakteralkotás.) Amikor Farkas az ifjabbik Pintérrel szópárbajozik, én azon csodálkoztam, hogy egyikük sem röhögi képen a másikat, Panni meg nem hagyja ott őket nevetéstől fulldokolva, mert azok a sértések és fenyegetések, amiket egymás fejéhez vágtak, igazán megértek egy misét. (Kb. annyira volt eredeti és szellemes, mint amennyire kreatív a főhős vezetékneve, amivel persze minden fejezetben párhuzamot kell húzni, és el lehet ámulni, hogy jaj, de tehetséges ez az író, meg hogy milyen sokrétű ez a karakter. Nem az.) Panni a naivitás fogalmát is új szintre emeli, de olyannyira, hogy én a végén azt kívántam, bárcsak történne vele valami igazán nagy szerencsétlenség, hátha attól észhez tér. De lehet, csak egy vaslapáttal kellett volna fejbe vágni (bár amennyire buta volt szegénykém, még azt is elhinnék, ha azt mondanák, hogy véletlen volt, vagy az ő hibájából történt.) Aztán a regény egy pontján közli, hogy ő nem olyan lány, mint amilyennek felakarják tüntetni, ehhez képest Farkasnak gyakorlatilag három nap után odaadja magát, beköltözik a luxusvillába (és ez jaj, de kényelmetlen szituáció neki), majd olyan részegre issza magát, hogy könnyű szerrel elhitetik vele, hogy lefeküdt egy másik pasival. A karakter a szerepjátékkal jutott a csúcsra: gyakorlatilag egy kurvát kellet eljátszania, amely annyira bejött neki, hogy a pénzt is hajlandó volt elfogadni, amit a partnere adott neki. A többi karakterre meg kár a szót fecsérelni, még kevésbé hitelesek, gyakorlatilag minden egyes mondatuknál elfogott a röhögőgörcs, mert nem hittem volna, hogy lehet mélyebbre süllyedni. (És de lehet: Farkas apja tipikus parasztember akar lenni, ami kimerül abban, hogy „idesfiam”-nak szólítja Tamást.)

És mindehhez jön a gimnazista megfogalmazás (bár a történetvezetés és a karakteralkotás is hasonló cipőben jár), valamint az a fajta amatőrség, amitől én rosszul leszek. Valószínűleg a többségnek ez lesz az, ami szőrszálhasogatásnak tűnik, de könyörgöm, ha valaki regényírásra adja a fejét, egy kis utánajárást igazán megkövetelhetne magától. És nem, nem arra gondolok, hogy menjen el pszichológushoz, és beszélje át az összes karaktert, hogy hitetőek legyenek, mert annak akinek van tehetsége az íráshoz, annak elég, ha csak kimegy az utcára és körbenéz. Jelen esetben arra gondolok, hogy olyan baromságokat írt le, amitől jogászként fogtam a fejem. Kezdjük rögtön Dr. Farkas Tamással, a „sztárügyvéddel”. Alapból, ha valaki időben végez az egyetemen, 23-24 éves, ezután jön a hároméves szakmai gyakorlat, ahol minimális esetben vehet részt tárgyalásokon ügyvédjelöltként. Ha sikerül letennie a szakvizsgát (ami azért mondjuk megint egy év), utána kezdhet igazán praktizálni, de még akkor sem lehet azonnal teljeskörű ügyvéd. Ez tehát jó sok idő, ehhez képest Tamásunk olyan huszonnyolc-harminc éves korában már igazi nagymenő a jogi szakmában, mindenki ismeri a nevét és persze rettegi is. Amit továbbá azért sem értek, mert jogászunk az egyik perét úgy nyeri meg (természetesen az egyik legfontosabb ügye), hogy a tanúként kihallgatott biztonsági őrt megvezetik (kb. mint egy óvodást), aki BESZÉL a másik tanúval annak a kihallgatása előtt és elmondja neki, hogy mit mondjon. Ehhez még jogi végzettség sem kell, egyszerű logika, hogy a tanúk soha nem beszélhetnek egymással, pont az ilyen esetek miatt. (Arról nem is beszélve, hogy egyetlen bíró sem venné komolyan ezt a fajta kihallgatást és tanúvallomást.) Ugyanígy nem tudom, hogy az idősebb Pintérnek hogyan sikerült összehoznia, hogy Panni tudta nélkül a lány nevére írathasson egy lakást, mikor a földhivataloknál bármilyen tulajdonosváltozáshoz mindkét fél aláírása és beleegyezése kell. Ezek valóban apró hibák, amiktől akár el is tekinthetnénk a történet zavartalan folyása érdekében, de számomra roppant idegesítő tud lenni, amikor egy szerző ennyire nem törődik azzal, hogy hiteles legyen a műve. Éppen ezért őket nem is tekintem írónak, hanem egyszerűen embereknek, akik szavakat pötyögnek a gépbe. Mert meg lehet nézni, ott van Frei Tamás, Réti László, Kovács Noémi, Bíró Szabolcs és még sorolhatnám a neveket (és szándékosan csak magyarokat említek), akik hosszas kutatómunka után vetik csak bele magukat a regényírásba, mert fontosnak tartják, hogy a történetük hiteles legyen, és nem igyekeznek hülyére venni az olvasót.

Ehhez képest viszont abszolút eltörpül az a tény, hogy Farkas és Panni nyáron (!) délután ötkor mennek a planetáriumba csillagokat nézni. Hát igen, valahol itt tartunk.

Értékelés: 10/3