Szerző: Szántó Dániel
Cím: Az üldözött
Kiadó: Aba Könyvkiadó (Atlantic Press Kiadó)
Oldalszám: 336

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Szántó Dániel debütáló regénye, a Revans a tavalyi egyik kellemes meglepetése volt számomra. A fiatal író krimijében mindent megkaptam, amit ettől a műfajtól várok: remekül felépített karaktereket, izgalmas cselekményt, társadalmi kritikát és egy jól felépített bűntényt. Meg persze egy iszonyatos függővéget. Így nem is volt kérdés, hogy a folytatást már nagyon vártam. Az első kötet után tíz hónappal pedig már a boltokba is került Az üldözött, amelyben az olvasók végre megtudhatják, hogyan is alakul Várnay Benett sorsa. A kritika az első részre nézve spoilert tartalmaz!

Várnay Benetett a hirtelen felindulásból elkövetett emberöléséért tizenöt év szabadságvesztésre ítélték, amelyet jelenleg fél éve tölt. Az események igencsak megviselték az egykori nyomozót: a zárkában senkihez nem szól, látogatókat nem fogad. Amikor azonban kiderül, hogy a külvilág előtt eltitkolt kislánya – akinek halálhíre miatt húzta meg hat hónappal ezelőtt a fegyvert – mégis életben van, a férfi új erőre kap. Nándinak, a Sakál egykori emberének segítségével megtervezi a szökését. Eközben Wágner Krisztián, az újonnan kinevezett országos rendőrfőkapitány a bűnözés teljes felszámolását tűzi maga elé célként, és ehhez időnként erkölcsileg nem a legjobb úton kíván eljutni. A magyarországi drogüzlet feje, a Sakál pedig újból mozgolódni kezd, és nagyon úgy tűnik, hogy a rendőrség berkein belül is kap segítséget tervei lebonyolításához.

Ahogyan a Revans kritikájánál is írtam, most is nagyon sok érzés kavarog bennem, de sajnálatos módon ezúttal inkább a csalódottságomnak kell majd hangot adnom. Tulajdonképpen minden, amit az első részben szerettem, az hiányzott ebből a kötetből. Nem rossz könyv Az üldözött, erről szó sincs, de sajnos nyomába sem ér az első könyvnek.

A szereplők többségét már nem éreztem annyira kidolgozottnak, mint korábban. Ennek persze lehet az is az oka, hogy a szerző roppant nagy részletességgel alkotta meg őket korábban, így nem érezte szükségét ezt újra megtenni, ugyanakkor a legtöbb karakter nekem kissé ellentmondásosra sikeredett. Várnay Benett egykori lángelméjének mostanra már nyomát sem látjuk. Habár a szökési terve kétségkívül egyedi (tekintsünk el attól, hogy a valóságban szinte kivitelezhetetlen lenne), ugyanakkor nem ismeri fel a saját tervének buktatóit, ez pedig nem vall rá. Olyan apróságokon tudott elcsúszni, amelyek bosszantóak voltak, de még ezt is be lehet tudni annak, hogy a történések megviselték. Zvér Eszter az egyedüli karakter, aki tényleg új színezetet kapott, mondjuk nekem kicsit hirtelen volt a pálfordulása, ahogyan Wágner Krisztiánnal viszonyt kezdett, de őt legalább tényleg megtöltötte a szerző élettel. A többiekről ugyanez sajnos nem mondható már el, egyik hőst sem éreztem annyira kidolgozottnak. Ami leginkább azért fájó pont, mert az első részben a legapróbb mellékszereplőknek is volt igazi jellemük, amitől az olvasó magához közelállónak érezhette őket.

A történet sem sikerült annyira izgalmasra, mint az első részben. Az eleje nekem túlzottan vontatott volt, nagyon sok időnek kellett eltelnie, mire Benett egyáltalán feltűnt a színen, a szökésre pedig nagyjából a történet kétharmadánál került csak sor. Egészen eddig az események sem igazán indultak be (filmben nagyjából fél óra alatt le lehetne tudni mindezt üresjáratok nélkül). Utána már javult a helyzet, de sajnos ez sem tudott teljesen kárpótolni az első 200 oldalért.

Ami még engem zavart – de ez nem biztos, hogy hibaként róható fel – hogy Az üldözött egy teljesen más műfajú történet lett. Míg az első rész egy hangulatában is jól sikerült, igazi krimi történet volt (afféle skandináv krimi beteg sorozatgyilkossal meg társadalomkritikával), addig itt inkább egyfajta akció jelleget kapott az egész. Kicsit olyan volt, mint ha A szökés című sorozatot nézném, ami önmagában nem lenne rossz, de számomra akkor is csalódás volt, hogy nem kaptam semmilyen nyomozást.

Ami viszont abszolút hiba, az maga a kiadás. Jelen esetben a fejezetek felosztását sem értem (az első kötetnél az is logikus volt), de sok helyen elmaradt a jelenetek közötti csillagozás/helykihagyás, így volt, amikor olvasás közben folytatólagosan, egy bekezdéssel ugrottunk időt és helyszínt, ami megvallom, nekem kissé zavaró volt néhol. Ugyanígy, az 1982-es esetnek is vártam, hogy lesz valami köze a jelen történethez, de a végén ebből sem lett szinte semmi. (Illetve de, annyi, hogy annak a cselekménynek a főhőse is megpróbált megszökni a fegyházból, csak neki nem sikerült. De ezért kár volt behozni ezt a szálat.)

Önmagában tehát tényleg nem rossz a regény, de én ezt kicsit izzadtság-szagúnak éreztem, mintha a szerző kényszeresen akarna újabb kalandot a főhősének. Amivel nem is lenne baj, ha a sorozat már a tizedik köteténél járna, de ez még csak a második. Végig olyan érzésem volt, mintha egy átkötő epizódot kaptam csak volna, amely afféle ajándék az olvasónak, hogy kibírja a folytatásig. Azt nem tudom, hogy lesz-e harmadik rész, a történet kapott lezárást, de könnyedén lehetne folytatni. Én mindenképpen kíváncsi vagyok arra, hogy Szántó milyen módon képzeli el Benett további sorsát, de ugyanakkor bízom abban is, hogy egy jobban megírt regényt kapok. Ha kicsivel többet (másfél, két évet) is kell rá várni, várok én szívesen, csak kapjak még egy olyan színvonalas írást, mint a Revans.

Értékelés: 10/7

A szerző megjelent regényei:

Revans