Ellie Hathaway sikeres ügyvédnek számít, ám mint mindennek, a hírnevének is ára van. Hosszú évek alatt jutott el arra a szintre, hogy képes lelkiismeret-furdalás nélkül gyilkosokat, pedofilokat védeni és elérni, hogy felmentsék őket. Harminckilenc éves korára azonban összezavarodik, magánéleti és szakmai problémái egyaránt aggasztják. Ekkor keresi fel egyik legjobb barátnője, hogy vállalja el egy tizenéves lány, Katie Fisher védelmét, akit azzal gyanúsítanak, hogy újszülött gyermekét rögtön a szülést követően megfojtotta, és magára hagyta az istállóban. A lány váltig állítja, hogy semmi köze a csecsemőhöz - sem felmenői oldalról, semmint a gyilkosa. Az eset talán nem is lenne olyan bonyolult, ám Katie egy amis közösség lelkes tagja, ami több problémát is felvet a nyomozás során. Hogy jobban megismerje ügyfelét, Ellie úgy dönt, beköltözik a Fisher család házába, ám ekkor még nem is sejti, hogy mire vállalkozott.

Jodi Picoult ünnepelt bestsellerszerző az Egyesült Államokban, és hazánkban is nagy olvasótáborral büszkélkedhet. Eddig megjelent regényeivel számos díjat nyert, kötetei rendszeresen vezetik az irodalmi ranglistákat. Nem egy művéből készült filmváltozat (A nővérem húga, Sorsfordítók) vagy színpadi változat, musical (Sorok között). Picoult három gyermekével, férjével, három spánieljével New Hampshire-ben él. Az idén augusztusban megjelent Egyszerű igazság (szerző hetedik regénye, amely 2000-ben jelent meg) korábban elérhető volt magyarul, ezúttal azonban sokkal impozánsabb borítót kapott. Habár akkora sikerre nem tett szert, mint A nővérem húga vagy a Tizenkilenc perc, a tévések felfigyeltek a sztorira és 2004-ben elkészült egy egész estés tévéfilm, a magyar származású Mariska Hargitay főszereplésével. A produkciót nálunk is bemutatták Ártatlan igazság címmel. 

Ahogyan már megszokhattuk, Picoult ismét egy kényes témát jár körbe, ezúttal a vallás egyik altémáját, az amisok világát boncolgatja. A Gyere haza című regényében is erősen jelen volt a keresztény egyház, de most egy másik oldalát igyekezett megmutatni a hitnek. Az amisokról tudni kell, hogy a vallásuk tiltja bármilyen nemű technika igénybevételét, így rendszerint egy elszigetelt faluban, városkában alkotnak szoros közösséget, szigorú szabályaik alapján élik az életüket. A lányok kötelezően fejkendőt és szoknyát, a férfiak nadrágtartót és kalapot viselnek, mezőgazdasági munkával tesznek eleget létfenntartásuk feltételeinek. A vallás számukra mindennél fontosabb, a Bibliát szó szerint veszik, így például nem készülhet róluk fénykép vagy soha nem hazudhatnak. Igazi egyszerű emberek, akik igyekeznek a jóra, az Istennek való életmódra törekedni. Éppen emiatt kavar nagy port a halott csecsemő a közösségben. Az esetet nehezíti, hogy a kisváros lakói közül senki nem vette észre, hogy Katie terhes lett volna (hiszen még nem volt férjnél, az Ordnung, vagyis a szabályzat pedig szigorúan tiltja a házasság előtti nemi életet), ráadásul a lány is váltig állítja, hogy nem ő szülte a gyereket. Az orvosi vizsgálatok természetesen hamar kimutatják Katie és a gyermek között a rokoni kapcsolatot, de a család továbbra is a lánynak hisz.

Nehezen lehet átadni a regény mondanivalóját, üzenetét pár sorban, hiszen ahhoz, hogy megérthessük a központi problémát, az amisok és az angolok összeütközését, az isteni és az emberi törvények különbözőségét, muszáj elolvasnunk a regényt, hogy egy átfogó képet kapjunk erről a kis közösségről. Közben elgondolkodunk azon, vajon mennyire lehet jó vagy rossz egy amis társadalom tagjának lenni, hiszen ennek is, mint mindennek megvannak az előnyei és a hátrányai (amit Picoult részletesen be is mutat), vagy hogy kinek volt igaza a történet során, jogos volt-e Katie félelme vagy Ellie bizonytalansága. Sokat lehetne beszélgetni, vitázni erről a könyvről, főleg azért, mert Picoult nem akar semmit lenyomni az olvasó torkán, hagyja, hogy mindenki saját maga döntse, kinek ad igazat. Épp ezt szeretem a szerzőben: minden regényében bemutat egy adott szituációt, anélkül, hogy ítélkezne bárki felett, ehelyett igyekszik több szempontból bemutatni egy életet, evvel is arra hívva fel a figyelmet, hogy soha ne ítéljünk el senkit első pillanatra. 

Maga a nyomozás, a tárgyalás most is izgalmas volt, de azért érződött a regényen, hogy a szerző egy korai írását tartom a kezembe. A karakterek között akadt pár olyan, akiket nem dolgozott ki megfelelően, pedig láttam bennük lehetőséget (és főleg, mert Picoult általában a legapróbb részletekre is figyel), valamint nem volt annyi és olyan mértékű csavar a történetben, mint amennyi és amilyen más műveiben előfordul. Persze, nem kell megijedni, jó pár érdekes dologra fény derül, ami képes időnként összezavarni az olvasót, csak most jóval kevesebbet kapunk ebből. A szereplők között - ahogyan már megszokhattuk - mindenki megtalálhatja a magának szimpatikus karaktert, és velem most először fordult elő, hogy egyiküket sem tudtam utálni, senki nem volt ellenszenves, hiszen mindegyiküket tökéletesen meg lehetett értetni.

Számomra az Egyszerű igazság az utóbbi idők egyik legjobb olvasmányélménye volt, ajánlom minden Picoult-rajongóknak és Picoult-kezdőknek egyaránt.

Jodi Picoult: Egyszerű igazság (Plain Truth), Athenaeum Kiadó, 2017, ford.: Bihari György, 484 oldal