Half a King - Az uralkodó

Szilánkos-tenger 1.

covers_357800.jpgSzerző: Joe Abercrombie
Cím: Half a King – Az uralkodó (Half a King)
Fordító: Bottka Sándor Mátyás
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 384

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Joe Abercrombie regényeivel, mint a fantasy műfajt is szerető olvasó, már régóta szemeztem, azonban mindeddig egyik kötettel sem mertem próbát tenni. (Aminek feltehetőleg a féltégla nagyságú példányok az okai, no meg az, hogy igyekszem új sorozatokba anyagi megfontolásból nem belevágni.) A Half a King – Az uralkodó azonban tökéletes belépőnek bizonyult már olvasás előtt is: viszonylag rövidnek mondható, ráadásul a történet is jobban megfogott, mint a többi regénynek.

Yarvi, Gettföld királyának, Uthriknak másodszülött fia, akit egész életében arra képeztek ki, hogy miniszter legyen egy szempillantás alatt válik királlyá. Apját és fivérét ugyanis megölték, így a Királyi Fejpánt öröklés jogán az ő fejére kerül. Yarvi azonban – akit félembernek csúfolnak csonka keze miatt – nem érzi magát késznek ekkora felelősséggel járó hivatásra. Erről pedig mások is így gondolkodnak: a fiú nem sokkal később felségárulás áldozata lesz. A támadás során a Szilánkos-tenger habjai közé zuhan. A trónbitorló emberei biztosra veszik a halálát, azonban Yarvinak még is sikerül megmenekülnie. Esküt tesz, hogy vissza foglalja az őt megillető helyet és bosszút áll merénylőin. A sors fintora folytán azonban pont az ellenséges birodalom királya talál rá, aki – nem ismervén fel a fiút – eladja rabszolgának. Így kezdődik Yarvi kalandos és küzdelmes útja, mely során új barátokra tesz szert, akikkel együtt kell szembenéznie megannyi veszéllyel.

Joe Abercrombie 1974. december 31-én született Lancasterben, ahol gyermekkorát és iskolás éveit is töltötte. A Manchester Universitiyn végzett, pszichológia szakon, majd a televíziónál helyezkedett el vágóként. 2006-ben jelent meg Az első törvény-trilógia bevezető kötete (A penge maga) amellyel azonnal berobbant a fantasyirodalom nagyjai közé. A sorozat mindhárom kötete (A penge maga, Miután felkötötték őket, A királyok végső érve) elérhető magyar nyelven, ahogyan Az Első Törvény világához tartozó regények is (Hidegen tálalva, A Hősök, Vérvörös vidék, Pengeélen). A Szilánkos-tenger első része, a Half a King – Az uralkodó 2014-ben látott napvilágot, amelyért Abercrombie egy évvel később megkapta a legjobb Young Adult-regénynek kijáró Locus-díjat. A második rész, a Half the World – A harcos szintén megjelent magyarul, a trilógia zárókötete Half a War – A hercegnő címmel 2018 januárjában jelenik meg. Jelenleg Bath-ban él feleségével és három gyermekével, ma már főállású író.

Ha röviden és tömören kellene összefoglalnom ezt a könyvet, akkor – utalva a bevezetőre – ennél jobb belépőt nem is választhattam volna Abercrombie regényeinek világába. Habár a történet nem az a tipikus keményvonalas fantasy (sokkal inkább ifjúsági, vagy ahogyan a díj is utal rá, YA-műfaj), mégis megtalálható benne minden, ami miatt szeretem ezt a műfajt. A szerző remekül felépítette a Szilánkos-tenger és a környező országok világát, amelyben – akár csak az életben – fontos szerepet játszik a politika, a trónbitorlás, az árulás, a cselszövés. A történetből egyébként hiányzik a mágia, a mitikus lények (sárkányok, tündérek, mágusok), az elfeket kivéve, mert róluk több soron is szó esik. A hiányzik szót használtam? Pontosítok: nincsenek benne ehhez hasonló elemek. De nem is kellenek bele, mert ez a világ ezek nélkül is éppen elég fantasztikus. Akárcsak a Harry Potter-regények, a Half a King – Az uralkodó is egy gyermek felnőtté válásának történetét meséli el. És teszi mindezt úgy, mintha tényleg egy ősidőkből származó mesét olvasna az ember.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy mielőtt elértem volna az utolsó ötven oldalig, úgy gondoltam, hogy arra fogom kihegyezni a kritikámat, hogy ez a regény egy tisztességes iparosmunka, de semmi nem többet nem nyújt más fantasy-köteteknél. A végén azonban meglepően nagy fordulatokat hozott be a szerző, amelyek az egész addigi történetet átértelmezik, ráadásul a legutolsó fejezetnek ott a helye a „a legjobb utolsó fejezetek” listáján, már ha van ilyen. Nekem legalábbis különösen tetszett ez a rész, amelyben Yarvi – bármennyire is nehéz – de betartja esküjét, és ezzel válik teljessé a kör.

A kiválóan felépített és olvasmányos történet mellett az igazán érdekes karakterek is gondoskodnak a megfelelő szórakozásról. Több kedvenc szereplőt is avathat az olvasó, némelyekről kiderül, hogy mennyire félreismertük őket első pillantásra, pont mint a való életben. A sztori önmagában is megállja a helyét, nincs függővég, így aki eddig gondolkodott a kötet elolvasásán, bátran ajánlom neki, veszítenivalója nincsen. De azért én hamarosan nekilátok a második résznek.

Értékelés: 10/9

A szerző magyarul megjelent regényei:

Az első törvény
A penge maga
Miután felkötötték őket
A királyok végső érve

Az Első Törvény világa
Hidegen tálalva
A Hősök
Vérvörös vidék
Pengeélen

Szilánkos-tenger
Half a King – Az uralkodó
Half the World – A harcos
Half a War – A hercegnő