A lányunk férje

covers_309245.jpgSzerző: Charity Norman
Cím: A lányunk férje (The son-in-law)
Fordító: Sipos Katalin
Kiadó: Kulinária Kiadó (Lettero Kiadó)
Oldalszám: 384

SPOILERMENTES ÍRÁS!
Charity Norman nevére a harmadik, magyarul hamarosan megjelenő könyve, a Luke Livingstone titkos élete kapcsán figyeltem fel. Elsősorban nem is a történet - habár az sem volt utolsó szempont -, hanem amiatt, hogy a kritikusok Jodi Picoult-hoz hasonlítják. Utóbbi pedig egyik nagy kedvencem, így kicsit jobban utánanéztem a szerzőnek, majd rövid időn belül be is szereztem az eddig megjelent két kötetét.
Joseph Scottot hat év szabadságvesztésre ítélték felesége megölése miatt. A férfi jó magaviseletéért három év után feltételesen szabadult. Most pedig szeretné felvenni a kapcsolatot három gyermekével: a tinédzser Scarlettel, a tízéves Theóval és az éppen iskolás Bennel, akiket eddig anyai nagyszüleik neveltek. A nagyszülők - Hannah és Frederick - azonban gondolni sem akarnak arra, hogy lányuk gyilkosát az unokák közelébe engedjék. Joseph-nek így nem marad más választása, minthogy bírósághoz forduljon.

Charity Norman Ugandában született, gyermekévei Yorkshire-ban és Birminghamben töltötte. Jogi tanulmányokat folytatott, büntető- és családjogra specializálódott, majd mediátorként kezdett el dolgozni. Egy idő után, mikor felismerte, hogy a munkája mellett kevés ideje jut három gyermekére, Új-Zélandra költözött. Első regénye Freeing Grace címmel 2010-ben jelent meg, ezt követte a Zuhanás két évvel később. Harmadik könyve, A lányunk férje 2013-ben látott napvilágot. Jelenleg is az új-zélandi Napierben él, ma már főállású író.
Nos, elöljáróban, az, aki ezt a regényt Jodi Picoult műveihez hasonlítja, az vagy nem olvasott még életében Picoult-t, vagy pusztán nem érti a két szerző közötti különbséget. Való igaz, a fülszöveg és a váltott nézőpontú történetmesélés alapján nekem is rögtön ő jutna eszembe, de a két írónő között ég és föld a különbség. Abba most nem megyek bele, hogy melyiküket tartom jobb írónak (egyébként Picoult-t, de ez nem releváns most), ugyanakkor az tény, hogy mindaz, ami Picoult regényeiben megvan, ebből a könyvből hiányzik. A hasonlítás alapjául szolgáló művek jellegzetességei, hogy a tabutémákat boncolgató történetek fele a tárgyaláson játszódik, és ezáltal minden esetben a jog és az erkölcs került összetűzésbe, ráadásul az amerikai írónő mindig nehéz választás elé kényszeríti olvasóját. Az összes szereplő nézőpontja hiteles, sokszor nem könnyű eldönteni, hogy melyik fél oldalán is állunk, kinek van igaza. És ha mindez nem lenne elég, jó pár fordulatot is kapunk, a végén jó nagy csavarral, amely időnként pofon vágja az olvasót. De nem csak a befejezés, hanem az egész regény ilyen: egy-egy mondattal képes szíven ütni és elgondolkodtatni az olvasóját Picoult, amelyek hosszú időre bevésődnek az olvasóba.
Charity Norman regénye pedig nem ilyen. De ezzel nem akarom azt sem állítani, hogy ez egy rossz könyv lenne, mert nem az, csak teljesen más stílusú, és ha valaki egy Picoult-utánzatot vár, csalódni fog. Norman regényében a képlet pofonegyszerű. Van egy apuka, aki közrejátszott anyuka halálában, így a nagyszülők érthető módon szeretnék minél távolabb tudni maguktól a férfit. Ezzel nem is lenne gond, ha nem lenne ott a három gyerek. Azt előre sejthetjük, hogy Zoe - a feleség - halála nem teljesen úgy történt, ahogyan a nagyszülők beállítják, és ez a történet felénél ki is derül, apukát pedig az olvasó felmenti. 
A lányunk férje egy lassú folyású családi dráma tehát, ahol minden félnek igaza van valahol, és ez okozza a problémát. A végén a nagy csattanó, a katarzis elmarad, köszönhető ez főleg a szirupos befejezésnek, amit bármelyik Hallmarkos produkció megirigyelhetne. Norman igyekszik mindvégig az érzelmekre hatni, valószínűleg a női olvasóknál célba is talál, de számomra ez édes kevés volt. A karakterek jól felépítettek, ám ugyanakkor roppant kiszámíthatóak voltak, ráadásul a váltott nézőpont sem úgy sült el minden esetben, ahogy az írónő tervezte. (Nem sok különbség van a tizenhárom éves lány és a majd' hatvanéves nagymama elbeszélése között, azt pedig végképp nem értem, hogy Joseph szála miért E/3-ban íródott a többivel ellentétben.) De még ezekkel sem lenne baj, ha a történet nem lenne túlírt, tele üresjáratokkal. Olvastam én becsülettel, de megmondom őszintén, húsz-harminc oldalán tovább soha nem jutottam egyszerre, mert egész egyszerűen semmi nem motivált abban, hogy folytassam, hiányzott belőle az izgalom.
Talán, ha tudom, mire számíthatok valójában, én is másképp állok a regényhez, de így végső soron csak "egy a sok közül"-típusú történet lett ebből, olyan, amit két hónap múlva teljesen elfelejt az ember. A Zuhanással mindenképpen teszek egy próbát, hátha más hozzáállással az élvezhetőbb lesz ennél a műnél.
Értékelés: 10/7
A szerző magyarul megjelent regényei:
Zuhanás
A lányunk férje
Luke Livingstone titkos élete