Kincsem
Szerző: Szélesi Sándor
Cím: Kincsem
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 472
SPOILERMENTES KRITIKA!
2017 Kincsem éve Magyarországon. Először a filmváltozat tarolt a mozikban – az addigi legdrágább magyar film szépen teljesített a nézők és a kritikusok körében is –, a Könyvfesztiválra pedig megjelent Szélesi Sándor regénye is.
Amit fontosnak tartok kiemelni, hogy a regénynek és a filmnek semmi köze sincs egymáshoz, mindkettő más-más szemszögből közelíti meg a valóságos eseményeket, különböző fikciós elemekkel megfűszerezve. A regényben a harmincas évei közepén járó, alacsony termete miatt kisebbségi komplexussal küzdő Blaskovich Ernő egy színházi előadáson pillantja meg Szabó Karolinát, az ifjú színészhallgatót, és első pillantásra beleszeret a lányba. Ám kapcsolatuk nem alakul könnyedén: a lány egy fejjel magasabb a férfinél, és amikor ez szóbeszéd tárgya lesz a nemesi körökben, Ernő becsületsértésként éli meg. A gróf igazi szenvedélye a lótenyésztés és –versenyezetés. Egyik éjjel megszületik egy fiatal csikó, aki senkinek nem kell az eladás során, így Blaskovich Ernő nyakán marad. A férfi trenírozni kezdi, és végül szerelme után Kincsemnek nevezi el.
Szélesi Sándor 1969. július 23-án születt Budapesten, hétszeres Zsoldos Péter-díjas író. Eddig közel 30 megjelent regényt és 70 publikált novella fűződik a nevéhez. Sok műfajban mozog otthonosan, írt már többek között sci-fit (Szörnyeteg a hajtóműben, Pokolhurok), ifjúsági fantasyregényt (Csillagfényszövők), kalandregényt (Jumurdzsák gyűrűje), fantasyt (Vadásznak vadásza, Tündérösvény), valamint az ő szerkesztésében jelentek meg az Ad Astra Kiadó sci-fi antológiái (Falak mögött a világ, 20145 – Harminc év múlva, Távoli kolóniák). 2007 szeptemberében a koppenhágai Eurocon találkozón megkapta az European Science Fiction Society legjobb szerző díját, mint az év legjobb európai sci-fi szerzője. Emellett forgatókönyvet is ír, a Tűzvonalban és a Diplomatavadász sorozatok epizódjai kapcsán találkozhattunk a nevével.
A Kincsem regény megszületése is a forgatókönyvíráshoz kapcsolható. Szélesi ugyanis eredetileg filmként tekintett a történethez, ehhez gyűjtött anyagot, majd végül – mivel ez a terv nem valósult meg, - regényként látott napvilágot. Bár feltehetőleg ez a sztori jóval közelebb áll a valósághoz, mint a film cselekménye, a könyvváltozat is tartalmaz pár fikciós részt. Blaskovich Ernő és Kincsem jelenlétén kívül egyedül a macska-ló barátság a közös pont a két alkotásban, ez a való életben is megtörtént.
A Kincsem története a kiegyezés után az 1870-es, ’80-as években játszódik. Az író kiválóan megragadta a kor hangulatát és szellemiségét, ha nem ismerném a regény keletkezésének körülményeit, azt is gondolhattam volna, hogy több mint száz éve született a kötet, annyira igényes a nyelvezete. Betekintést nyerhetünk az akkori felsőbb társadalmi rétegek életébe, az aktuális politikai helyzetbe, több valós személy is megjelenik (nekem kiváltképp Erzsébet, Ferenc József és Rudolf koronaherceg színre lépése tetszett), valamint a lóversenyek világáról is részletes képet kapunk. Szabó Karolina karakterén keresztül a színházi világba is betekintést nyerhetünk, fontos szerep jut Blaha Lujzának, az utókor által csak a nemzet csalogányának nevezett színésznőnek is.
Az írói stílus azonban bármennyire is szépirodalmi, a kutatás bármennyire is alapos, a cselekmény nagyon hiányzik a regényből. A kötet első fele Blaskovich és Szabó Karolina megismerkedésének történetét meséli el, mindezt nagyon lassú folyamatban, fordulatot szinte nem is kapunk. Arra építeni egy konfliktushelyzetet, hogy Blaskovich Ernő pusztán azért fordul el szerelmétől, mert az egy fejjel magasabb nála, kissé túldramatizált, és az, hogy több mint 200 oldalt ez a szál tesz ki, az finoman szólva is unalmas. A történet második része már többnyire Kincsemről szól (azért valahol az is felróható, hogy a címszereplő a cselekmény egynegyedében jut tényleges szerephez), de ez a rész sem igazán élvezetes. Vitathatatlan, hogy a szerzőnek nehéz dolga volt, ugyanis ma már tudjuk, hogy Kincsem több mint ötven futamon indult, és mindegyiket meg is nyerte, ezért is emlegeti úgy az utókor, mint a veretlen magyar csoda. Így maga a lóverseny leírása mai szemmel nem is tud izgalmas lenni, hiszen hiába írja le, hogy fej fej mellett haladnak a lovak, vagy hogy döntetlen a verseny, mindannyian tudjuk, hova fog kifutni. Ez az egy a filmnek is nagy hibája volt, de ott legalább a körítés, a többi történetszál izgalmasra sikeredett (arról nem is beszélve, hogy megtalálták a tökéletes egyensúlyt a romantikus szál és Kincsem története között, így legalább a ló tényleg főszereplővé lépett elő).
Magam sem tudom megmondani, hogy mikor olvastam utoljára ilyen lassan könyvet, mert sajnos a cselekmény tényleg annyira minimális volt, hogy húsz-harminc oldalnál többet egy nap alatt nem tudtam elolvasni, de ha pár nap kimaradt, akkor sem bántam, mert nem volt indíttatásom arra, hogy folytassam. (Régen ilyenkor, simán nekikezdtem volna egy másik regénynek, de tudtam, ha ez megtörténik, akkor ez a regény hosszú ideig befejezetlen marad, ami meg ellenkezne az elveimmel, hogy könyvet félbe nem hagyunk.) Egyedül az utolsó két fejezet volt az, amire azt tudom mondani, hogy többnyire izgalmas volt, de az is inkább egy harmadik szereplőnek, Sztáray Jánosnak volt köszönhető, egyedül őérte lehetett izgulni az egész regényben.
Nagyon sajnálom egyébként, mert a szerző egy korábbi regénye, a Pokolhurok tetszett, és most is hasonlóan izgalmas cselekményre számítottam, de ez esetben ez elmaradt. Én tényleg nagyon akartam szeretni ezt a könyvet, de most eléggé mellélőttem.
Értékelés: 10/5
Eddig a szerző alábbi regényeiről írtam:
