Özséb

covers_286482.jpgSzerző: Márta Alex
Cím: Özséb – Egy öngyilkos Miskolcon
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Oldalszám: 128

SPOILERMENTES KRITIKA!

Márta Alex – ismertebb nevén ByeAlex – első regénye egy fiatal fiú utolsó napját követi nyomon, a történet a szerző filozofálgatásának szolgál keretéül.

Özséb, a huszonéves srác Miskolc szívében él egy albérletben egyik napról a másikra. Újságíróként dolgozik, de sem a munkájában, sem az életben nem leli örömét. Egy reggel arra ébred, hogy a nap végén önkezével vet véget az életének. Ennek azonban méltóságteljesen kell bekövetkeznie, így hősünk beleveti magát a város mindennapjaiba, hogy elgondolkodjon az élet nagy kérdéseiről.

Van abban valami igazán jó dolog, hogy immáron több mint nyolc éve szinte be sem kapcsolom a tévét. Természetesen, tisztában vagyok ByeAlex személyével, a Kedvesem című dalát is ismerem, de ezen kívül konkrétan semmit nem tudok róla. Nem láttam, hallottam nyilatkozni őt, a bulvárt pedig tudatosan kerülöm. Így a regényről kialakított véleményem abszolút független a szerző személyétől, nem befolyásol a közmédia által róla kialakított kép.

Így bátran le merem írni, hogy ez a könyv úgy rossz, ahogy van, a rövidségén kívül egyetlen pozitívumot sem tudok említeni. Összességében a regényt egy öncélú, művészinek tűnő alkotás a szememben, amely semmi eredetiséget nem tartalmaz. A trágár nyelvezet abszolút felesleges és időnként már visszataszító is, ahogyan a szókimondása is: a szexualitás, a szarásról való elmélkedés és az ezzel összefüggő cselekmények is éppolyan feleslegesek, mint ennek a regénynek a megjelentetése. Feltehetőleg Márta Alex a saját élményeiből táplálkozott, amivel nem is lenne baj, ha az írás során nem az érződne, hogy van egy véleménye az életről, amit le akar nyomni a torkunkon, és amelyből nem érződik semmi, csak az öntömjénezés, és az, hogy ő milyen fasza gyerek, hogy így látja a világot, meg hogy van társadalomkritikája.

Már maga az írás is ellentmondásos. Alapjáraton van az elbeszélő mód, E/3-ban, ami kívülállóként mesél Özsébről. Aztán bejön a dőlt betűvel szedett rész, amelyek eleinte a párbeszédeket hivatottak prezentálni (természetesen gondolatjelek és egyéb jelzések nélkül – legyünk művésziek és elvontak!), majd később Özséb saját gondolait olvashatjuk így, ami aztán tulajdonképpen a regény felét kiteszi. De hogy a képzavar tovább nőjön: az elbeszélő mód néha kitekint az olvasó felé, megszólítja azt. Egyszerűbb és hatásosabb lett volna, ha a teljes sztorit E/1-ben olvashattunk volna, de így inkább erős a gyanúm, hogy a szerző beszívott állapotban vetette papírra gondolatait, de mindent, ami csak jött neki.

De ezzel még nem is lenne nagy baj, ha a sztori nem lenne klisés, teli nagy életbölcsességgel, amik nagyjából olyanok, mintha egy érettebb tizennégy éves írta volna azokat. Teli van képmutatással, hamis gondolatokkal, hogy már pedig ő milyen jól látja a helyzetet. Anélkül, hogy bárkit megszólnék, mert tudom, minden szakmának, tudományágnak megvan a maga szerepe, fontossága, de ha ötévnyi filozófia hallgatás után Márta Alex ennyiben tudta hasznosítani az egyetemen megszerzett tudását, akkor azt mondom, kár volt azért az öt évért. Özséb figurája pedig éppolyan ellenszenves, mint maga regény: ennek az embernek leginkább két nagy pofont kellett volna adni, hogy térjen észhez, vagy legalábbis sürgetni azt az öngyilkosságot, hogy az olvasó minél kevesebbet szenvedjen.

Az elmúlt 10 évben egyszer sem hagytam félbe könyvet, de ennél a regénynél nagyon sokszor éreztem a kísértést, hogy az elveimet sutba, a kötetet pedig a falhoz vágom, és hagyom a fenébe, de tényleg csak a rövidsége miatt tartottam ki. Bár, így utólag belegondolva, inkább még ez is hosszú volt. Csak emiatt kap egy pontot a könyv, no meg azért, mert ez volt 2018-ban az első olvasmányom, és ettől már csak jobb jöhet.

Értékelés: 10/2