Gustav-szonáta

covers_475839.jpgSzerző: Rose Tremain
Cím: Gustav-szonáta (The Gustav Sonata)
Fordító: Szűr-Szabó Katalin
Kiadó: XXI. Század Kiadó
Oldalszám: 320

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A XXI. Század Kiadó tavaly év végén indította útjára a KULT-könyvek névre hallgató sorozatát, amely nívós szépirodalmi regények válogatásának a gyűjtőneve. Tavaly ősszel négy kötet látott napvilágot, ezek egyik Rose Treamain új regénye, a Gustav-szonáta.

Az öt éves Gustavot édesanyja egyedül neveli a Mazlingenben, abban a svájci kisvárosban, amely a II. világháború alatt teljes védelmet nyújtott az ott lakóknak. Gustav apja a fiú pár hónapos korában életét vesztette, anyja azóta gyűlöli a zsidókat. Mikor a kisfiú az óvodában megismerkedik a vele egyidős Antonnal, a bankár család egyszülött gyermekével, egy különös barátság bontakozik ki közöttük. Évtizedekkel később Antonból egyetemen oktató zongoraoktató, Gustavból pedig elismert szállodatulajdonos válik.

Rose Tremain 1943-ban született Londonban. Regényei és novellái világszerte 27 országban jelentek meg, s számtalan díjat nyertek, beleértve a Sunday Express "Év Könyve" elismerését a Restorationnel (a regényt Booker-díjra is jelölték). A Sacred Countryért Tremain Franciaországban "Prix Femine étranger" díjat kapott, a Music and Silence-ért a Whitbread "Év Könyve" díjával jutalmazták, a Road Home-mal pedig 2008-ban elnyerte a regényeknek járó Orange-díjat. 1995-ben a Restorationből Változások kora címmel filmet forgattak, és 2009-ben színpadra is vitték. Legújabb regénye, a sokat dicsért Gustav-szonáta. A szerző férjével, Richard Holmes életrajzíróval Norfolkban él. Egy lánya és két unokája van. 2007-ben megkapta a CBE nevú brit lovagrend kitüntetését, mely a "Sir" előnév női megfelelője, a "Dame" rang viselésére jogosítja fel; 2013-ban pedig kinevezték az East Anglia Egyetem tiszteletbeli rektorává.

A történet három, nagyjából egységes részből épül fel. Az első nagy fejezetben az 1947 és 1953 közötti időszakban járunk, megismerjük Matzlingen városát, amely – hasonlóan a többi svájci városhoz – megőrizte függetlenségét a II. világháborúban, idáig csak a háború borzalmainak a híre jut el. A főszereplők itt még gyermekek, a megismerkedésüknek lehetünk tanúi. A második részben pár évet visszautazunk az időben (1937-1942), Gustav szülei találkozásának és rövid házasságuk pár évének lehetünk szemtanúi. Számomra egyébként ez volt a történet legemberibb pontja: Erich, Gustav apja a legszimpatikusabb szereplő szerintem, mindvégig szorítottam neki, hogy találja meg a boldogságát, amit Emilie-vel (főhősünk anyja) mellett nem sikerült. A harmadik részben egy nagyobbat ugrunk előre: az 1990-es években járunk, hőseink ekkor már közel vannak a hatvanadik életévükhöz. Láthatjuk, hova jutottak, és hogy milyen érzelmekkel is viseltetnek egymás iránt, valamint Gustav is tanúságot tesz őszinte barátságáról.

A regény az én szememben két nagy erénnyel bír. Egyfelől, külön öröm volt számomra, hogy egy II. világháború idején játszódó történetet olvashatunk, de nem a háború áll a középpontban. Ebből a szempontból Svájc mint helyszín, tökéletes választás volt, hiszen ez az állam semleges maradt mindvégig, így a háborúnak csak visszhangját halljuk. Ettől függetlenül a háttérben meghúzódik, mint tény és állapot, és tulajdonképpen Erich bukását is a zsidók megmentésére irányuló tettei okozták. A másik, ami miatt különösen tetszett, hogy igazán hús-vér karaktereket kaptunk. A szereplők többsége sokszor nem úgy reagál, ahogyan elvárnánk, de pont ettől lesznek emberiek. Mindenki hibázik, de senkit nem lehet elítélni. Ettől függetlenül lesznek szereplők, akiket az olvasó nagyon közel érez magához, másokat kevésbé, de az vitathatatlan, hogy roppant erős jellemvonásokkal bírnak.

Viszont a könyv befejezése után mégsem voltam maradéktalanul boldog. Ahogy nézegettem a csillagozásokat a molyon, valamint egy-két rövidebb véleményt elolvastam, arra számítottam, hogy engem is nagyon mélyen fog megérinteni a történet. Azonban ez nem sikerült maradéktalanul. Mivel Gustav nagyjából a regény kétharmadában szerepel (Anton pedig még ennél is kevesebben), ráadásul a két idősík között évtizedek telnek el, amikor nem is találkozunk a szereplőkkel. Ennek köszönhetően pedig olyan érzésem volt, mintha a szerző csak leírná, hogy milyen szoros a barátság, ami a két férfi között szövődött, és teszi mindezt igényes stílusban, jelzőkkel megtoldva, csak éppen a mögöttes tartalom hiányzik mindebből. Tehát itt a „mutasd, és ne mondd”-elv ellentétét éreztem: mivel annyira keveset tudunk meg a két fiúról és viszonyáról, így nem tudtam átérezni, magaménak érezni a történetüket. Így a regény befejezése előtt is kissé értetlenül állok, mert számomra hiányzott maga az út, amit Gustav és Anton barátságának be kellett volna járnia, hogy eljussanak a célig.

Összefoglalva, elég vegyesek az érzelmeim: a stílus, a témaválasztás és a szereplők jellemének kidolgozása magasan kiemelkedő, de magáról a történetről ugyanez sajnos már nem mondható el. Remélem, azért a következő KULT-könyvvel nagyobb sikerrel járok.

Értékelés: 10/8