Szerző: Daniel Glattauer
Cím: Gyógyír északi szélre (Gut gegend Nordwind)
Fordító: Kajtár Mária
Kiadó: Park Könyvkiadó
Oldalszám: 240

SPOILERMENTES KRITIKA!

Daniel Glattauer Magyarországon is népszerű levélregénye egy szívmelengető, humor és őszinte szerelem története, melyben a főhősök egy véletlen folytán találnak egymásra, hogy aztán hónapokon keresztül levelezzenek egymással.

Emmi Rothner szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, azonban sietségének köszönhetően elgépeli az e-mail címet, amely végül Leo Leikénél köt ki. A nő és a férfi egy idő után személyesebb jellegű, intim levelezésbe kezd, amely hónapokon keresztül tart. De létezhet-e, pontosabban beteljesülhet-e egy olyan szerelem (ha egyáltalán nevezhető annak), amelyben a felek még csak nem is találkoznak, pusztán a leírt gondolatok alapján ismerik meg egymást?

Daniel Glattauer 1960. május 19-én született Bécsben, ahol jelenleg is él. Íróként és újságíróként dolgozik, a mai napig közel húsz kötete jelent meg, amelyet több mint 3 millió példányban adtak el szerte a világban. Az igazi hírnevet a 2006-os Gyógyír északi szélre című levélregény hozta meg számára, amelyért ugyanebben az évben megkapta a Deutsche Buchpreis kitüntetést is. A regénynek három évvel később, 2009-ben megjelent a folytatása is, A hetedik hullám címmel. Könyveit számos módon feldolgozták: többek között készült belőlük rádiójáték, tévé- és mozifilm, színpadi adaptáció. A Gyógyír északi szélre című regényéből készült színdarabot Magyarországon is bemutatták 2011-ben Fullajtár Andrea és Őze Áron főszereplésével, amely hosszú évekig volt látható a Belvárosi Színházban.

Levélregényt olvasni mindenkor érdekes és izgalmas, megírása azonban roppant nehéz feladat elé állítja a szerzőjét. Úgy kell megismertetni a szereplőket az olvasókkal, hogy az ne legyen direkt, mellőzni kell a párbeszédeket, a hosszabb leírásokat, tehát egyszerre kell életszerűnek, ám mégis cselekményesnek lennie, amely végig képes lekötni az olvasó figyelmét. Eddig nagyon kevés hasonló könyvet olvastam (az utóbbi évekből csak Cecilia Ahern szintén remek Ahol a szivárvány véget ér című regénye jut csak eszembe). Daniel Glattauer regénye azonban könnyedén veszi az akadályokat: műve egyszerre könnyed, humoros, olvasmányos, mégis komoly mondanivalóval rendelkezik.

Pár héttel ezelőtt, a Rabok tovább című regénynél már érintettem a generációs különbségek okozta problémákat, és egy kicsit most is vissza kell kanyarodnom a témához. Egyfelől érdekes megnézni, hogy mennyit fejlődött a világ a regény eredeti megjelenését követő 12 év alatt. Szereplőink pusztán e-mailek útján kommunikálnak egymással, saját elhatározásukból pedig még fotót sem küldenek magukról. A ma emberének talán kicsit fura lehet, hogy meg sem próbálják megkeresni a másikat Facebookon, vagy nem valamelyik applikáció segítségével beszélgetnek. Ami viszont sokkal érdekesebb volt számomra, hogy erre csak a regény végénél figyeltem fel, addig nem érezhetem ennek hiányát (mondjuk, utána sem), annyira magával ragadott a két ember személyisége és a viszonyuk.

Mindezekkel együtt nehéz elképzelni, hogy két ember valóban meg tud nyílni egymásnak ennyire őszintén, mint ahogyan Emmi és Leo tették, és pont ettől lesz annyira őszinte a kapcsolatuk. (Persze, írásban minden könnyebb, ez vitathatatlan.) A szerző pedig remekül építette fel a kapcsolatukat: hol humorizálnak egymással, hol komolyra fordul a dolog, hol veszekednek és „örökre” búcsút mondanak a másiknak, de napokkal később végül valamelyik fél mégis megtöri a csendet. Az írásbeli kommunikáció könnyedén gondot okozhat az olvasójának (hiszen az élőbeszédtől eltérően hiányoznak a hangsúlyok, a gesztusok), ebből is számos félreértésük adódott hőseinknek.

Daniel Glattauer nem leírja, hanem megmutatja ezt a szerelmet (vonzalmat, vágyat, tiszteletet), ami Emmi és Leo között szövődik. Az olvasó hamar a szívébe tudja zárni a hősöket, és várja, hogy mikor fognak találkozni személyesen, hiszen csak úgy teljesedhet be kettejük között bármi is (de aztán felmerült a kérdés: valóban igaz ez a megállapítás?), ugyanakkor tudja, hogy pont akkor veszne el az a varázs, amitől különleges ez a kapcsolat. Néhol torokszorító, néhol humoros a stílus, de a szerző remekül lavíroz az érzelmek között, az utolsó levél (mindössze két oldal) pedig olyan döbbenetes erővel sújt le ránk, hogy csak percekig csak meredünk magunk elé.

Habár jó pár év késéssel, de mégis nagyon örülök, hogy a kezembe akadt ez a regény – azt mondjuk kicsit sajnálom, hogy a színpadi változatról lemaradtam, kíváncsi vagyok, hogyan vitték be színházba ezt a különleges történetet, annál is inkább, mert a szereplők kinézetét homály fedi mindvégig, az előadásban ennek a varázsa rögtön elveszik. Mindenesetre kíváncsian várom a folytatást!

Értékelés: 10/9

A szerző magyarul megjelent regényei:

Gyógyír északi szélre
A hetedik hullám
Örökké tiéd