Arc nélkül

Fülszöveg: Egy technikatanár saját tantermében lesz brutális gyilkosság áldozata. A gyilkos egy 1980-as évekből származó osztályképet helyez a holttest mellé, amelyen az áldozat arcát fekete tussal áthúzta. 
Fabian Risk évekig a stockholmi rendőrség alkalmazásában állt, most pedig családjával hazatér szülővárosába, Helsingborgba. Ám alig érkeznek meg új házukhoz, főnöke máris megjelenik, és bevonja őt a nyomozásba: az áldozat ugyanis Fabian egyik régi osztálytársa. De hamarosan kiviláglik, hogy a technikatanár korántsem az utolsó áldozat, a gyilkosság pedig egy ördögi pontossággal kitervelt gyilkosságsorozat része.

A stockholmi születésű Stefan Ahnhem egyike az elmúlt évek legsikeresebb szerzőinek a skandináv krimi művelői között. Több mint két évtizeden át dolgozott forgatókönyvíróként, ami a stílusára is hatással volt. 2014-ben jelent meg A fantom című debütáló kötete, amely a pszichológiai thriller, az amerikai sorozatgyilkos-krimi és a skandináv krimihagyomány intelligens keveréke. A filmszerűen pergő történet által betekintést nyerhetünk abba, milyen hatással lehet a gyermekkori bántalmazásak és kitaszítottságnak a felnőttkorra nézve. Ahnhem a Crimetime Specsavers Award 2015-ös győztese. A Fabian Risk-sorozat jelenleg három kötetből áll.

A Fantom tavaly év végén jelent meg az Animus Kiadó gondozásában, és ezzel nem csak egy ismételten letehetetlen, izgalmas regénnyel gazdagodott a Skandináv Krimik sorozat, hanem egy újabb remek szerzőt is megismerhettünk. Stefan Ahnhem pedig jól veszi az akadályokat, ezzel pedig olyan neves írók mögé sorakozott fel, mint Nesbo, Jussi Adler-Olsen vagy éppen Lars Kepler – ez utóbbi az idei évtől szintén az Animus csapatát erősíti: most márciusban A hipnotizőr című regény jelenik meg új kiadásban, aztán áprilisban a sorozat ötödik kötete (az előző négy a Cartaphilus gondozásában látott napvilágot).

Már a fülszövegből is lehet következtetni a történetre, hogy mi is állhat a gyilkosságsorozat mögött, de azért sok meglepetést tartogat a cselekmény. A bosszú amúgy is kedvelt eszköz a krimi, thriller műfajban, és ez most sincs másként: a gyermekkorban elszenvedett sérelmek, traumák nagyban meghatározzák jövőnket, és ez itt is fontos szerephez jut. Ami viszont nem annyira gyakori – bár pont a fent említett szerzőknél már előfordult párszor –, Ahnhem regénye tele van brutalitással, így a gyengébb lelkű olvasók óvatos fenntartással kezeljék a könyvet.

Ami különösen tetszett, hogy a szerző meglepően jól keveri a szálakat, sokszor azt sem lehet kapásból eldönteni, hogy a frissen megkapott információ a nyomozáshoz fog kapcsolódni, vagy esetleg a szereplők magánéleti szálához. (Persze, itt is van kapcsolódási pont: Fabian Risk ugyanis osztálytársa volt az áldozatnak.) Ahnhem nagyon okosan építi fel a történetet, a kirakós minden darabjának pontosan meg van a helye, hogy aztán a végén teljes egésszé alakuljon. Egyedül talán a befejezés az, ami egy kicsit visszás az én szememben: kissé hirtelennek, összecsapottnak éreztem. A gondosan, logikusan felépített történet természetesen nem nélkülözi a skandináv krimik által már-már megkövetelt társadalmi kritikát és politikai bírálatot sem, ami talán újdonság lehet ebből a szempontból, hogy most két ország (Dánia és Svédország) világába is betekintést nyerhetünk ebből a szempontból.

A szereplők hús-vér figurák, Fabian Risk személyét hamar meg lehet szeretni, csakúgy, mint a nyomozótársakét vagy a dán Dunjáét. Ami pozitívum ezen a téren, hogy nem csak a fő-, hanem a mellékszereplők is megfelelően voltak kidolgozva, olyan emberi tulajdonságokkal ruházta fel a szerző őket, hogy könnyedén magunkra vagy a környezetünkben élőkre is ismerhetünk benne.

Személy szerint már izgatottan várom a folytatást, ami azonban csak az év második felében esedékes (bár ugye, jobb később, mint soha)

Fabian Risk: A fantom (Offer utan ansikte), ford. Annus Ildikó, Animus Kiadó, 2017, 496 oldal, 3980,- Ft