Könyvkritikák

2018\02\22

Zuhanás

covers_351926.jpgSzerző: Charity Norman
Cím: Zuhanás (After the Fall)
Fordító: Komáromy Rudolf
Kiadó: Kulinária Kiadó (Lettero Kiadó)
Oldalszám: 384

SPOILERMENTES KRITIKA!

Charity Norman azon szerzők közé tartozik, akinek már régóta nagyon kíváncsi voltam a regényeire, a téma és Picoult-hoz való hasonlítása miatt, azután az első magyarul megjelent regénye, A lányunk férje nagy csalódást okozott. Habár a Zuhanás alaptörténete jobban felcsigázott, mégis sokáig halogattam az olvasást, pont az előző kötet okozta csalódás miatt. És sajnos nem volt alaptalan az aggodalmam.

Egy ötéves kisfiú éjszaka lezuhan a házuk első emeleti erkélyéről. A kórházban élet és halál között lebeg. Egyedüli szemtanúja az esetnek édesanyja, aki azonban mélyen hallgat a történtekről. A McNamara család két évvel ezelőtt költözött Angliából Új-Zélandra, hogy teljesen új életet kezdjenek. A családfő, Kit alkoholproblémákkal küzd, felesége, Martha pedig igyekszik összetartani a családot és megmenteni magukat a teljes anyagi bukástól. Az új otthon, a környezetváltozás nagy reményekkel kecsegtet, a legidősebb lány, Sacha azonban sehogy nem találja a helyét, és azt is mindenáron ki akarja deríteni, hogy ki a vérszerinti apja. 

More:

Lettero Kiadó Charity Norman Olvastam 2018-ban

2018\02\19

Gyógyír északi szélre

covers_143557.jpgSzerző: Daniel Glattauer
Cím: Gyógyír északi szélre (Gut gegend Nordwind)
Fordító: Kajtár Mária
Kiadó: Park Könyvkiadó
Oldalszám: 240

SPOILERMENTES KRITIKA!

Daniel Glattauer Magyarországon is népszerű levélregénye egy szívmelengető, humor és őszinte szerelem története, melyben a főhősök egy véletlen folytán találnak egymásra, hogy aztán hónapokon keresztül levelezzenek egymással.

Emmi Rothner szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, azonban sietségének köszönhetően elgépeli az e-mail címet, amely végül Leo Leikénél köt ki. A nő és a férfi egy idő után személyesebb jellegű, intim levelezésbe kezd, amely hónapokon keresztül tart. De létezhet-e, pontosabban beteljesülhet-e egy olyan szerelem (ha egyáltalán nevezhető annak), amelyben a felek még csak nem is találkoznak, pusztán a leírt gondolatok alapján ismerik meg egymást?

More:

Park Kiadó Daniel Glattauer Olvastam 2018-ban

2018\02\14

Valentin napi nyereményjáték

libri_logo_toshare.pngValentin-nap alkalmából ismét nyereményjáték a Könyvkritikák blogon! Ha most velünk játszotok, egy három könyvből álló, több mint 10 ezer forint értékű könyvcsomagot nyerhettek, melyet a Libri Kiadócsoport ajánlott fel.

A nyeremény: egy három regényből (Alias Grace, A Baltimore fiúk, A St. Oswald fiúiskola) álló könyvcsomag, a Libri Kiadócsoport felajánlásával.

A Játék menete: Válaszoljátok meg az alábbi kérdéseket. A válaszokat vagy e-mailen, a konyvkritikanyeremenyjatek@gmail.com címre (ebben az esetben a tárgyba annyit írjatok: Nyereményjáték 2018), vagy pedig a blog facebook oldalán, üzenetben is elküldhetitek.

A Játék időtartama: 2018. február 14. szerda – 2018. február 18. vasárnap éjfél

Eredményhirdetés 2018. február 19-i héten (a sorsolás, valamint a nyertessel való sikeres kapcsolatfelvétel után)

 A kérdések: 

  1. Mely csatorna készített tévésorozatot Margaret Atwood A szolgálólány meséje, valamint az Alias Grace regényéből?
  2. Hány évvel később játszódik A Baltimore fiúk című könyv története az előzményregényhez képest?
  3. E. L. James Sötét című könyve melyik más kötetének tükörregénye?
  4. Joanne Harris melyik másik két könyve játszódik még A St. Oswald fiúiskola című regényének világában, helyszínén?
  5. Mi a címe Gena Showalter Az Alvilág urai sorozata magyarul legutóbb megjelenő két kötetének?

A válaszokat tehát most vasárnap éjfélig küldhetitek el e-mailen és facebookon egyaránt, sorsolás jövő héten! Sok szerencsét mindenkinek!

Nyereményjáték

2018\02\13

Gustav-szonáta

covers_475839.jpgSzerző: Rose Tremain
Cím: Gustav-szonáta (The Gustav Sonata)
Fordító: Szűr-Szabó Katalin
Kiadó: XXI. Század Kiadó
Oldalszám: 320

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A XXI. Század Kiadó tavaly év végén indította útjára a KULT-könyvek névre hallgató sorozatát, amely nívós szépirodalmi regények válogatásának a gyűjtőneve. Tavaly ősszel négy kötet látott napvilágot, ezek egyik Rose Treamain új regénye, a Gustav-szonáta.

Az öt éves Gustavot édesanyja egyedül neveli a Mazlingenben, abban a svájci kisvárosban, amely a II. világháború alatt teljes védelmet nyújtott az ott lakóknak. Gustav apja a fiú pár hónapos korában életét vesztette, anyja azóta gyűlöli a zsidókat. Mikor a kisfiú az óvodában megismerkedik a vele egyidős Antonnal, a bankár család egyszülött gyermekével, egy különös barátság bontakozik ki közöttük. Évtizedekkel később Antonból egyetemen oktató zongoraoktató, Gustavból pedig elismert szállodatulajdonos válik.

More:

XXI. Század Kiadó Rose Tremain Olvastam 2018-ban

2018\02\07

A gyermek

covers_447092.jpgSzerző: Fiona Barton
Cím: A gyermek (The Child)
Fordító: Tomori Gábor
Kiadó: 21. Század Kiadó
Oldalszám: 352

SPOILERMENTES KRITIKA!

Fiona Barton első regénye, Az özvegy nem csak nemzetközi szinten aratott sikert, de szép számmal talált olvasót magának hazánkban is. A pszicho-thrillert pár hónappal ezelőtt én is olvastam, tetszett is, így hát mihamarabb igyekeztem beszerezni a „folytatást”.

Az özvegy című regényben megismert Kate, az újságíró egy érdekes cikkre bukkan az interneten. Egy londoni terület felújítása során egy évtizedekkel korábban elásott csecsemő csontjaira lelnek a föld mélyén. Ki lehet a gyermek, és miért kellett meghalnia? Kate-et nem hagyja nyugodni a kérdés, ezért (meg persze egy jó szalagcím reményében) saját szakállára kezd el nyomozni. A történet során három nő életét ismerhetjük meg, akiknek múltja sötét titkokat rejt, lelkük pedig régi sérelmekkel terhes.

More:

XXI. Század Kiadó Fiona Barton Olvastam 2018-ban

2018\02\05

Rabok tovább

covers_433218.jpgSzerző: Kemény Zsófi
Cím: Rabok tovább
Kiadó: Jelenkor Kiadó
Oldalszám: 280

SPOILERMENTES KRITIKA!

A mai generáció egyik hangjának kikiáltott Kemény Zsófi második regénye egy egyetemistákból szerveződött forradalmár csoport életéről kíván szólni.

Bora, a pszichológus hallgató utolsó vizsgájára készül a nyári vizsgaidőszakban, amikor egy véletlen folytán felvételt nyer a Forradalom2017 névre keresztelt Facebook-csoportba. A fiatalokból álló banda Mátyás király újratemetésének napjára tervezik a tüntetést, amellyel a rendszer (és egy újonnan bevezetett adózási forma) ellen kíván tüntetni. A forradalom ki is robban, a fiatalok azonban nem számolnak a következményekkel. Bora pedig időközben szerelembe esik a Don Giovanni Enne formáció Giójába, a híres rapperbe, aki szintén egy lelkileg sérült kamasz

More:

Kemény Zsófi Jelenkor Kiadó Olvastam 2018-ban

2018\01\29

Doppler hazatér

avagy a világ vége, ahogyan ismertük

covers_433131.jpgSzerző: Erlend Loe
Cím: Doppler hazatér, avagy a világ vége, ahogyan ismertük (Slutten på verden slik vi kjenner den)
Fordító: Lőrincz Balázs Bendegúz
Kiadó: Scolar Kiadó
Oldalszám: 344

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Doppler hazatér, avagy elérkeztünk a Doppler-trilógia utolsó részéhez. Nagy utat járt be főhősünk, évekre elvonult a város és a civilizáció elöl a természetbe, összebarátkozott Bongóval, a jávorszarvassal, majd átkelve a határon találkozott két, évtizedekig egymással harcoló szomszéddal. De a kalandok és az utazás ezzel még nem ért véget: a harmadik, befejező kötet is tartogat izgalmakat.

Miután Doppler úgy döntött, hogy visszatér a családjához, megdöbbenve tapasztalja, hogy hűségesnek vélt felesége, Solveig nem is olyan hűséges. Hősünk egy ideig a családi ház mellett álló fenyőről figyeli a vetélytársát, majd egy különös módszerrel gondoskodik annak eltávolításáról. Miután sikeresen visszaköltözik a családi házba, jön a következő nagy kérdés: mihez is kezdjen magával? Munkát vállalni képtelen, így a repülőgépek iránt kezd mutatni fokozottan nagy érdeklődést, majd az internet megszállottjaként eljut a felismerésig: hamarosan itt a világvége. Erre pedig nem árt felkészülni, ám miután a város lakói egyöntetűen kifejezik ellenszenvüket Doppler tevékenysége iránt, a férfi belekóstol a dán pornóipar fortélyaiba is, hogy aztán helyreállított aurával találjon ismételten saját magára.

More:

Scolar Kiadó Erlend Loe Olvastam 2018-ban

2018\01\27

A lány, akit elvesztettél

covers_415314.jpgSzerző: Kathryn Croft
Cím: A lány, akit elvesztettél (The Girl You Lost)
Fordító: Medgyesi Csilla
Kiadó: Művelt Nép Könyvkiadó
Oldalszám: 384

SPOILERMENTES KRITIKA!

Kathryn Croftól a múlt hónapban olvastam A lány, akinek nincs múltja című könyvet, és annak ellenére, hogy inkább negatív élményeim voltak a regénnyel kapcsolatban, adni akartam a szerzőnek még egy esélyt, különösen azért, mert a kritikák egyöntetűen állították, hogy ez a műve már sokkal élvezhetőbbre sikeredett. Ennek pedig teljes mértékben igazat kell adnom, mert – habár ennek is megvannak a maga hiányosságai – ezt a könyvet már én is bátrabban ajánlom a grip lit műfaj kedvelőinek.

Simone és Matt élete egyik napról a másikra vett gyökeres fordulatot. A fiatal pár hat hónapos gyermekét, Helenát elrabolták, mikor a csecsemőt a nagymamája sétálni vitte a parkba. Simone és férje igyekeztek túllépni a tragédián, és annak ellenére, hogy a rendőrség már lemondott arról, hogy megtalálják a lányukat, ők sosem adták fel a regény. Tizennyolc évvel később egy fiatal lány bukkan fel az életükben: Grace azt állítja, hogy ő az elveszett lány. Simone nem tudja, mit gondoljon a kialakult helyzetről: nem szeretné feltépni a régi sebeket, de ugyanakkor a lelke mélyén érzi, hogy a lány talán igazat mond. A helyzetet csak bonyolítja, hogy Grace-nek ahhoz, hogy megtudja az igazságot, bizonyos engedményeket kellett tennie egy férfinak, akit azonban, miközben az éppen próbálta megerőszakolni, megölt. Amikor Simone a lánnyal együtt felkeresi a férfi lakását, a holttestnek nyoma sincs, ahogyan semmi más, dulakodásra utaló jelnek sem. A helyzet tovább bonyolódik, amikor Grace ismét eltűnik. Simone úgy dönt, hogy saját maga kezd nyomozásba, ám nem is sejti, hogy az ő élete is veszélyben forog.

More:

Művelt Nép könyvkiadó Kathyrn Croft Olvastam 2018-ban

2018\01\24

Az angyal hív

covers_395680.jpgSzerző: Guillaume Musso
Cím: Az angyal hív (L’appel de l’ange)
Fordító: V. Detre Zsuzsa
Kiadó: Park Könyvkiadó
Oldalszám: 412

SPOILERMENTES KRITIKA!

Guillaume Mussótól az első regényem a Holnap című kötet volt, amely kellemes csalódást okozott műfaji sokszínűségével, így igyekeztem minél hamarabb hozzájutni Az angyal hív című írásához. Annak ellenére, hogy ezt most kevésbé jól sikerült műnek tartom, kiváló kikapcsolódást jelentett a regény.

A Kennedy repülőtéren egy férfi és egy nő összeütközik, majd, miután válogatott sértéseket vágnak egymás fejéhez, folytatják útjukat. Madeline Franciaországba utazik, Jonathan pedig San Fransiscóba. Több tízezer kilométer választja el őket, mikor rájönnek, hogy a kavarodásban elcserélték a mobiltelefonjaikat. Kíváncsiságuk legyőzi őket: miután belenéznek a másik készülékébe, rádöbbennek, hogy mindkettejük múltjában akad egy titok, amely akarva-akaratlanul összefűzi őket. Egymástól függetlenül elhatározzák, hogy segítenek a másiknak továbblépni, valamint megoldani egy több éve lezárt gyilkossági ügyet.

More:

Park Kiadó Guillaume Musso Olvastam 2018-ban

2018\01\18

Voluntas Tua - Legyen meg a Te akaratod!

Királyok és keresztek

covers_467550.jpgSzerző: Németh Levente – Mészáros János
Cím: Voluntas Tua – Legyen meg a Te akaratod! (Királyok és Keresztek 1.)
Kiadó: Enter Studio 98.
Oldalszám: 100

SPOILERMENTES KRITIKA!

A tavalyi év a képregény-rajongóknak igazi Kánaán volt, és egyelőre, úgy tűnik, a 2018-as esztendő is bővelkedik majd a rajzolt formátumú történetekben. (Ha csak nem lesz annyira telített a piac, hogy az idei év hozza magával a bukást is.) Tavaly év végén azonban napvilágot látott egy olyan kötet is, amely színvonalat képvisel, ami nem csak magyar-, hanem világviszonylatban is megállja a helyét.

Az ​Úr 1030-dik esztendeje, valahol a Mosoni-lápon, a Magyar Királyság területén. A dicső Német-római Birodalom fényes páncélú lovagjai végleg beleragadtak az ingoványba. Talán mégsem kellett volna felrúgni a harminc éve tartó békét a magyarokkal néhány koszos, határmenti faluért. De azt már a dicső II. Konrád császár mégsem hagyhatta szó nélkül, hogy István magyar király bejelentette igényét a Bajor Hercegség trónjára, felesége, Bajor Gizella jogán. A legnagyobb európai uralkodó seregeivel betört a Magyar Királyságba, hogy behódoltassa elszemtelenedett szomszédját. De a háború nem alakult a németek tervei szerint.

More:

Mészáros János Olvastam 2018-ban Németh Levente Enter Studio 98.

2018\01\14

Holttest a fürdőkádban

covers_449156.jpgSzerző: Rhys Bowen
Cím: Holttest a fürdőkádban (Her Royal Spyness)
Fordító: Róbert Pál
Kiadó: Lettero Kiadó
Oldalszám: 416

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Az Ulpius-ház Kiadó csődjével és egyben A lány a vonaton által elindított pszichothriller-lavinával egyidejűleg jóformán eltűntek a magyar könyvpiacról a könnyed, szórakoztató krimik. Egyedül az Erawan Kiadó volt az, aki átvéve M. C. Beaton két sikersorozatát (Agatha Raisin, Hamish Macbeth) még igyekezett életben tartani a műfaj ezen ágát. Ehhez csatlakozott idén a Lettero Kiadó is, ők egyből két sorozatot is útjára indítottak 2017-ben, ezek közül az egyik Rhys Bowen népszerű sorozatának nyitókötete, a Holttest a fürdőkádban.

Mikor Lady Victoria Georgiana Charlotte Eugenie hírül veszi, hogy őt, mint az angol királyi család tagját (igaz, csak a harmincnegyedik a trónöröklési sorrendben és egyébként is szegény, mint a templom egere) férjhez akarják adni, úgy dönt, hogy a kényszerházasságnál nincs semmi rosszabb, így fogja magát és egyedül felköltözik Londonba. Itt szembesül azzal, hogy sem ételt nem tud készíteni magának (pontosabban, először meg is kellene venni azt), a kandallóban a tüzet is neki kell begyújtani, ráadásul az előkelő társaság tagjai könnyen a szájukra vehetik, ha kiderül, kísérő nélkül utazik. Georgiana épphogy meg tudná szokni új életét, amikor a királynő arra utasítja, hogy kémkedjen az egyik trónörökös után. A fiatal lány igyekszik eleget tenni a kérésnek, közben inkognitóban takarítást vállal, és megismerkedik Darcy O’Marával is, a jóképű, ám annál csapodárabb ír nemessel, aki egyből felkelti az érdeklődését. És ha mindez nem lenne elég, egyik nap egy francia nemes holttestére bukkan a saját fürdőszobájában. Pont azéra, aki előtte egy nappal megzsarolta őt és a családját, hogy elveszi az ősi birtokot.

More:

Lettero Kiadó Olvastam 2018-ban Rhys Bowen

2018\01\09

Fekete Tom balladája

Szerző: Victor LaValle
Cím: Fekete Tom balladája (The Ballad of Black Tom)
Fordító: Rusznyák Csaba
Kiadó: Fumax Kiadó
Oldalszám: 128

SPOILERMENTES KRITIKA!

A Fumax Thriller-sorozatban ősszel megjelenő Fekete Tom balladája című kisregény kétséget kizáróan megosztó olvasmány. A borítón feltüntetett díjak és jelölések tömkelege, valamint az az információ, hogy az AMC csatorna 2018-ban tévésorozat formájában eleveníti meg a történetet mindenképpen figyelemreméltó, így az olvasó joggal vár katartikus élményt, amit aztán befogadóképességétől függően vagy megkap, vagy nem.

Charles Thomas Tester csaló és svindler, akit Harlemtől Red Hookig mindenki jól ismer. Tom tudja, milyen varázsereje van egy öltönynek, hogy hogyan tegye magát láthatatlanná egy gitártokkal, és hogy miféle fekete mágia borítja a bőrét, amitől a gazdag fehérek és a rendőrök árgus szemmel bámulják, ha eléjük kerül. Azonban amikor elvisz egy okkult kötetet egy idős asszonynak Queensbe, Tom előtt feltárul az igazi mágia kapuja, és ezzel olyan dolgok figyelmét irányítja magára, amelyeket soha sem lett volna szabad felébreszteni sötét szendergésükből.

More:

Fumax Kiadó Victor LaValle Olvastam 2018-ban

2018\01\07

A testolvasó

covers_461119.jpgSzerző: Anne Frasier
Cím: A testolvasó (The Body Reader)
Fordító: Beke Zsolt
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 360

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A grip lit műfaj rajongói örülhetnek: a Könyvmolyképző Kiadónak hála a tavalyi évben hét regény is napvilágot látott a Kristály pöttyös könyvek logó fémjelezte sorozatban. Ezek egyike Anne Fraiser 2016-ban megjelent pszichothrillere, A testolvasó.

Jude Fontaine élete soha nem volt egyszerű: gyermekkorában elveszítette egy szörnyű balesetben az édesanyját, majd tizenhat éves elhagyta a családját. Ezt követően nyomozóként helyezkedett el, ám három évvel ezelőtt teljesen nyoma veszett. A nő három éven keresztül raboskodott egy pincében, egyetlen kapcsolatát a külvilággal a fogvatartója jelentette. Jude azonban nem adta fel a reményt: megtanult olvasni a férfi arcából és testéből, így egyik éjszaka sikeresen megszökött a rabságból. Szabadulását követően négy hónappal később ismét a rendőrség kötelékében helyezkedik el, ahol azonban nem mindenki van meggyőződve arról, hogy ilyen rövid idő után munkába kellene állnia. Mikor azonban fiatal lányok tűnnek el, és kerülnek elő pár nappal később holtan, a nyomozóknak kompromisszumot kell kötniük, hogy sikeresen megoldják az ügyet.

More:

Könyvmolyképző Olvastam 2018-ban Anne Frasier

2018\01\05

Özséb

covers_286482.jpgSzerző: Márta Alex
Cím: Özséb – Egy öngyilkos Miskolcon
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Oldalszám: 128

SPOILERMENTES KRITIKA!

Márta Alex – ismertebb nevén ByeAlex – első regénye egy fiatal fiú utolsó napját követi nyomon, a történet a szerző filozofálgatásának szolgál keretéül.

Özséb, a huszonéves srác Miskolc szívében él egy albérletben egyik napról a másikra. Újságíróként dolgozik, de sem a munkájában, sem az életben nem leli örömét. Egy reggel arra ébred, hogy a nap végén önkezével vet véget az életének. Ennek azonban méltóságteljesen kell bekövetkeznie, így hősünk beleveti magát a város mindennapjaiba, hogy elgondolkodjon az élet nagy kérdéseiről.

More:

Ulpius-ház Kiadó Márta Alex Olvastam 2018-ban

2017\12\29

Budapest Noir

Bűnös Budapest-ciklus 1.

covers_14445.jpgSzerző: Kondor Vilmos
Cím: Budapest Noir
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalszám: 200

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Kondor Vilmos Bűnös Budapest-ciklusa már régóta várakozik a polcomon, ezidáig azonban nem jutottam el addig, hogy kézbe is vegyem a köteteket. Az első regényből készült filmbemutató kapcsán (amit különös oknál fogva a mi városunkban csak most, december végén tűzte műsorra a mozi) azonban ismét a látóterembe került a könyv, így Karácsony másnapján a kezembe is vettem, hogy aztán szinte egy ültő helyemben végezzek is vele. (Na jó, egy picit hazudok: az utolsó fejezetet rajtam kívülálló okokból csak később tudtam elolvasni.)

Budapest, 1936 októbere: miközben az egész ország Gömbös Gyula temetésével van elfoglalva, a Nagydiófa utcában holtan találnak egy prostituáltat. Ebben még nem is lenne semmi különös, csak hogy a lány zsidó származású volt, és a jelek szerint egy igen előkelő család tagja volt. De mégis mi késztet egy fiatal, művelt, jómódú lányt arra, hogy utcanőnek álljon? És egyáltalán: miért kellett meghalnia? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Gordon Zsigmond, Az Est bűnügyi zsurnalisztája. Miután a rendőrségnél falakba ütközik, saját szakállára kezd nyomozni. Mindeközben pedig egyszerre tárul fel előttünk az 1930-as évek Budapestjének alvilági mélységei és politikai magasságai.

More:

Kondor Vilmos Agave Kiadó Olvastam 2017ben

2017\12\28

Elfojtott sikoly

Kim Stone 1.

covers_360228.jpgSzerző: Angela Marsons
Cím: Elfojtott sikoly (Silent Scream)
Fordító: Szieberth Ádám
Kiadó: General Press Kiadó
Oldalszám: 360

SPOILERMENTES KRITIKA!

Angela Marsons regénye teljesen véletlenül került a kezembe. Főnököm kért meg, hogy hozzak ki neki pár krimit, thrillert a könyvtárból, és miután megakadt ezen a szemem, gyorsan lekaptam a polcról. Aztán pont akkor fejezte be, amikor én a Doppler második részét gyűrtem a roppant unalmas továbbképzésünkön, így pont kapóra jött, hogy én is ezzel a történettel szórakoztassam magam.

A Kim Stone-sorozat első kötetében a címszereplő felügyelőnek egy régi, elfeledett ügyet kell felgöngyölítenie. Egy évekkel korábban a tűz martalékává vált gyermekotthon egykori dolgozói rejtélyes körülmények között halnak egymás után. Az egykori otthon helyén végzett régészeti ásatások során pedig több fiatal csontvázára bukkannak, Kimet és társát Bryantet szorítja az idő: minél hamarabb meg kell találniuk a gyilkost, mielőtt túl késő lesz.

More:

General Press Kiadó Angela Marsons Olvastam 2017ben

2017\12\27

Lélegzet-visszafojtva

covers_442906_1.jpgSzerző: Holly Seddon
Cím: Lélegzet-visszafojtva (Try Not to Breathe)
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 424

SPOILERMENTES KRITIKA!

A lány a vonaton óta a női központú pszichológiai thrillereknek két fajtáját különböztetem meg. Vannak az olyanok (A lány, akinek nincs múltja, Aludj jól! vagy az említett A lány a vonaton), amelyek nem kifejezetten izgalmasak, inkább csak könnyed kikapcsolódásként olvassa az ember, és vannak az olyanok (mint például Az ex, Az özvegy, Egy szót se szólj!), amik kifejezetten izgalmasak és még mondanivalójuk is van. A Lélegzet-visszafojtva sajnos az előbbi kategóriába tartozik.

Amy Stevensonra tizenöt évvel ezelőtt három nappal az eltűnése után eszméletlenül találtak az utcán. A lány azóta kómában fekszik egy speciális, hasonló helyzetben lévők számára fenntartott kórházban. Alex Dale újságíró, akinek egy cikk írása során újra a látóterébe kerül az eset, és mivel Amyvel közel egy idős, különös késztetést érez, hogy megoldja a többéves rejtélyt. Az alkoholizmus rabságába esett nő a volt férje segítségét kéri, ám egy idő után megismerkedik Jacob Arlingtonnal, aki rendszeres látogatója a kórházban fekvő betegeknek. A férfi azonban nem csak karitatív céllal beszélget a kómában lévő emberekkel, a múltja miatt is fontosnak érzi a segítségnyújtást.

More:

Könyvmolyképző Olvastam 2017ben Holly Seddon

2017\12\26

Egy sötétebb mágia

A mágia árnyalatai 1.

covers_424066.jpgSzerző: V. E. Schwab
Cím: Egy sötétebb mágia (A Darker Shade of Magic)
Fordító: Dr. Sámi László
Kiadó: Ventus Libro Kiadó
Oldalszám: 448

SPOILERMENTES ÍRÁS!

V. E. Schwab neve, ha félig ismerősen cseng az olvasók számára, az nem véletlen. A szerzőnő másik regénye Az Archívum pár évvel ezelőtt jelent meg Victoria Schwab néven a Főnix Könyvstúdiónál. Legújabb sorozata egy olyan világban játszódik, ahol párhuzamos univerzumok léteznek, mind-mind más tulajdonsággal.

Kell herceg egy antari, vagyis egy vérmágus, azon kevesek egyike, akik a vér hatalmát használva képesek közlekedni a mágikus apokalipszis utáni világok között. Kell hazája Vörös London, ahol a mágiát tisztelik és félik, de ezen kívül létezik még Fehér London (a diktatórikus világ), Szürke London (a mágia nélküli, a miénkhez leginkább hasonlítható világ) és Fekete London, amelyet óvintézkedésből teljesen elzártak a többi univerzumtól. Kell a világok között utazva juttatja el az egyes birodalmak uralkodóinak a leveleket, meg persze - saját kedvtelésére, illegális módon - egyéb apró tárgyakat. Egyik alkalommal Fehér Londonban egy nő arra kéri, juttasson el egy csomagot a másik világba szakadt rokonának, amit a herceg óvakodva bár, de megtesz. A csomag azonban Fekete London egyik darabját rejti, az apró kődarab pedig iszonyatos erejű sötét mágiával bír. Mikor az összes világ veszélybe kerül Kell Linával, a Szürke Londonból származó tolvajjal karöltve megpróbálja megsemmisíteni a Fekete Követ, ami nem is annyira egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik.

More:

Victoria Schwab Olvastam 2017ben Ventus Libro Kiadó

2017\12\18

A lány, akinek nincs múltja

covers_415315.jpgSzerző: Kathryn Croft
Cím: A lány, akinek nincs múltja (The Girl With No Past)
Fordító: Loósz Vera
Kiadó: Művelt Nép Könyvkiadó
Oldalszám: 368

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Azon talán senki nem lepődik meg, hogy az Ulpius-ház nyomdokain evező Művelt Nép Könyvkiadó a nagy előd jó szokásához híven igyekszik meglovagolni az éppen aktuális divathullámot, aminek köszönhetően jóformán válogatás nélkül kiadnak minden regényt az adott műfajon belül, minőségtől függetlenül, csak rányomhassák a borítóra, hogy valamelyik sikerlistán szerepelt a regény. Kathryn Croft egyébként harmadik, de Magyarországon még csak az első kötete is tökéletesen illeszkedik a sorba: A lány a vonaton által népszerűvé vált grip lit műfaj semmivel nem emelkedik ki a társai közül.

Leah Mills jelenleg egy könyvtárban dolgozik, de minden nap azon imádkozik, hogy minél hamarabb visszatérhessen magányosan álló lakásába, ahol a regényeibe belefeledkezhet maga mögött tudhatja a múltját. Tizennégy évvel ezelőtt ugyanis szörnyű dolgokat kellett átélnie, ami azóta sem ereszti őt. Az évforduló közeledtével azonban nem csak saját lelkiismeretével kell elszámolnia, hanem egy különös idegennel is, aki látszólag ismeri a titkát, és eltökélt szándéka, hogy rettegésben tartsa Leah-t.

More:

Olvastam 2017ben Művelt Nép könyvkiadó Kathyrn Croft

2017\12\14

Doppler, az utak királya

covers_2774.jpgSzerző: Erlend Loe
Cím: Doppler, az utak királya (Volvo Lastvagnar)
Fordító: Lőrincz Balázs Bendegúz
Kiadó: Scolar Kiadó
Oldalszám: 240

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Én, aki ezt a bejegyzést most írom, egy többnapos és cseppet sem érdekfeszítő továbbképzésen vettem részt, amely végül odáig fajult, hogy nagy unalmamban és végső elkeseredésemben elővettem ezt a könyvet és olvasni kezdtem. Aztán meg alig bírtam visszafogni a nevetésemet, mert ha lehet, Loe még több öniróniával dolgozik, mint az első kötetben, még több abszurd karaktert kapunk. A sorozat második, önállóan is élvezhető része a Doppler, az utak királya címet viseli.

Doppler, aki az egyre nagyobb jávorszarvassal és fiával egyre közeledik a határhoz, hogy végleg maga mögött hagyja a norvég anyaföldet, különös emberekkel ismerkedik meg. Első éjjel egy idős asszonynál száll meg, Maj Brittnél, aki természetesen rögtön bepróbálkozik hősünknél egy laza kis numerával, de miután ez nem jön össze, spanglival kínálja meg. Az öregasszony – akit egyébként férje halála után a bíróság eltiltott a hullámos papagájoktól, miután megnyeste a csőrüket –, szomszédságában pedig egy nem kevésbé különös szerzet él: Von Borring, az egykori cserkész és önjelölt ornitológus, aki élete nagy részében az éjszakáit a szabad ég alatt töltötte. A két szomszéd hosszú évtizedek óta ki nem állhatja egymást, Doppler így egy újabb véresen komoly(talan) háború kellős közepén találja magát

More:

Scolar Kiadó Erlend Loe Olvastam 2017ben