Szerző: Paulo Coelho
Cím: Házasságtörés (Adultério)
Fordító: Nagy Viktória
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 304

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Paulo Coelho legújabb regényéra már nagyon kíváncsi voltam, annál is inkább, mert most a szokásostól eltérően nem az áprilisi Könyvfesztiválra (tehát egy éves szünettel) jelent meg a kötetet, hanem további fél évet kellett várni rá. Az Athenaeum Kiadó pedig úgy gondolta, hogy a neves szerzőnek, akinek a könyveiből csak Magyarországon több mint egymillió példány kelt el, kijár a tisztelet és a külön figyelem, ezért a hivatalos megjelenés előtt pár nappal a Hemingway Étteremben tartottak egy sajtótájékoztatót, amelyre én is meghívást kaptam.

Linda harmincegy éves, két gyermekes családanya. Mindene megvan: szerető és gondoskodó férj (aki évente felkerül a 300 leggazdagabb svájci férfi-listára), remek munkahely, biztos anyagi háttér. Azonban úgy érzi, mégsem boldog teljesen, így amikor egyik alkalommal középiskolai szerelmével, a ma már ismert politikussal, Jacobbal kell interjút készíteni, felébred benne a régi szenvedély. Titkos légyottok veszik kezdetét, amit azután a lelkiismeret-furdalás és a megbánás követ, míg végül Lindának döntenie kell: a család vagy a szerető.

Az Athenaeum Kiadó promóciója szerint Coelho ismét nagyot alkotott, habár ezzel a regényével visszatér régi gyökereihez (Tizenegy perc, Veronika meg akar halni), vagyis nem csak válaszokat ad, hanem kérdéseket is feltesz (amit egyébként szintén megválaszol). Bevallom, én ezeket a típusú regényeit jobban szeretem, jóval több gondolatot ébresztenek bennem, mint például a tisztán tanító szándékú A fény harcosának kézikönyve vagy Az accrai kézirat. Éppen emiatt tetszett ez a regény is, habár el kell mondanom, hogy nem ez lett a legjobb alkotása a szerzőnek. 

Valóban, mintha a Tizenegy perc testvértörténetét olvasnánk: a helyszín ugyanaz (Genf), egy nőről szól, akinek döntenie kell, és először a rossz útra tér, majd a saját bőrén kell megtapasztalnia tettének következményeit, emellett fontos szerepet játszik az életében a szexualitás is. Ugyanakkor számomra még sem tudta azt az élményt nyújtani, mint Maria története, egészen egyszerűen mert nem tudtam megérteni Lindát. Ha a sajtótájékoztatón nem hallottam volna Dr. Almási Kitti okfejtését a helyzetről, abszolút idegesített volna a főhős karaktere. Lindának tényleg megvan mindene, amire csak vágyhat az ember, mégis úgy dönt, hogy neki szerető kell, ettől pedig unszimpatikussá válik. Azonban tudni kell - és erre hívta fel a figyelmet Almási -, hogy épp az ilyen szituációk ágyaznak meg a hűtlenségnek, hiszen ezek az emberek már mindent elértek az életben, nem tudnak mi után vágyakozni, ezért van szükségük izgalomra. Akár egy szerető képében. Ám ezen háttérinformációk ellenére sem tudtam teljesen megérteni Linda döntését. Talán éppen amiatt, hogy Jacob iránt valóban pusztán szexuálisan vonzódott, szerelemről nem beszélhetünk az ő esetükben, így nem tudtam szurkolni neki, hogy találja meg a boldogságát. Az első félrelépés utáni cselekedetei pedig végképp lealacsonyították őt a szememben, ahogyan megpróbálta eltenni az útból Jacob feleségét. Az önzőség igazi megtestesítője volt, aki tényleg csak magával törődik, akit egész egyszerűen nem lehet megérteni.

Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy épp emiatt szeretem Coelho köteteit: az ember sosem azt kapja, amit vár. Ahogyan a Tizenegy perc esetén is, ahol azt hittem, hogy Maria majd sajnáltatni fogja magát, amiért prostituáltként kell dolgoznia (amit egyébként teljesen önként vállalt), itt is "csalódnom" kellett a szereplőkben. Linda maga előtt is beismeri, hogy Jacob iránt csak testi vágyat érez, és bár lelkiismeret-furdalása van, amikor hazatér egy-egy vad szeretkezés után a családjához, mégsem beszélhetünk arról a tipikus szerelmi háromszögről, amit az olvasó várna. És mindeközben Coelho elmélkedik, válaszokat keres, megadja a lehetőséget az olvasónak, hogy ő is megtegye ugyanezeket. Visszatért a gyökereihez is, az Univerzumról, a párhuzamokról, az emberi érzésekről is hosszas filozofálásokat olvashatunk, amelyek valóban csak az arra fogékonyakat képes megragadni.

Összességében egy jó Coelho-regénynek titulálnám ezt a művet, amely felidézi a szerző korábbi nagy műveit, de sajnos nem tudja ugyanazt a szintet hozni, mint egykor. Ennek ellenére a rajongóknak meleg szívvel ajánlom, nekem például meghozta a kedvem más regényeinek az újraolvasásához. És bízom benne, hogy a jövőben egy igazán ütős történettel jelentkezik, mert az Alef óta sajnos apróbb visszaesést érzek a mesélésében.

Értékelés: 10/8