Érkezik a Wayward Pines!

Az Agave Kiadó jóvoltából ma lát napvilágot Blake Crouch Wayward Pines-trilógiájának első része. A könyv 2012-ben jelent meg angolul, a további kötetek pedig évente követték egymást. Szerencsére a magyar olvasóknak ennél rövidebb időt kell kivárniuk, hiszen a folytatás A pokol kapujában címmel február 26-án érkezik, a zárókötet (The Last Town - egyelőre nincs hivatalos magyar cím) pedig március végén lát napvilágot.

Ez elég szimpatikus lépés a kiadótól, habár már tavaly is kísérleteztek hasonlóval Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájánál, igaz, ott az amerikai megjelenéssel egy időben kaptuk a magyar változatot. Véleményem szerint egy remek, de azért kockázatos kiadói döntésről van szó: a fórumokat olvasva manapság az emberek sokkal szívesebben vásárolnak olyan sorozatot, melynek kötetei megjelenése úgymond biztosított, az Agave pedig pont ezt kívánja megcélozni azzal, hogy két hónapon belül a teljes trilógiát a piacra dobja. De valószínűleg az is a háttérben állhat, hogy a gyors megjelenésnek köszönhetően az olvasóknak nem kell az angol, eredeti változathoz fordulniuk, ha nem bírják kivárni a folytatást - ugyanis ez is képes megölni a magyar könyvkiadást.

Tartalom: Ethan Burke különleges ügynök világos küldetéssel érkezik az idahói Wayward Pines-ba: meg kell találnia és haza kell juttatnia két társát, akik egy hónappal korábban tűntek el az idilli kisvárosban. Mielőtt azonban felvehetné a kapcsolatot a helyi erőkkel, baleset áldozata lesz. Kórházban tér magához, igazolvány, mobiltelefon és aktatáska nélkül. S bár a személyzet nagyon kedves vele, őt mégis nyugtalanítja valami. Ahogy telnek a napok, Ethan nyomozása egyre több kérdést vet fel. Miért nem tudja felhívni a feleségét és a fiát? Miért nem hiszik el a helyiek, hogy ő különleges ügynök? S mi célt szolgál a várost körülvevő elektromos kerítés? A lakosokat akarják bent tartani vele? Vagy valami mást odakint? Nyomozásának végére Ethan szörnyű dolgokra döbben rá: talán soha nem jut ki élve Wayward Pines-ból, mert ő már nem ugyanaz az ember, aki egykoron volt.

A kiadó természetesen biztosra ment, hiszen májusban érkezik a 10 részes tévésorozat a FOX-tól, amelyet alig pár nappal az amerikai bemutató után Magyarországon is vetítenek. A főszerepekben olyan neves sztárok láthatók, mint például Matt Dillon (Vad vágyak, Keresd a nőt!, Kicsi kocsi - Tele a tank), Carla Gugino (Kaliforgia, Watchmen - Az Őrzők, Kémkölykök, Sin City, Éjszaka a múzeumban), Toby Jones (Az Éhezők Viadala, Hófehér és a vadász, Egy hét Marilynnel, Amerika Kapitány, Szikraváros), Shannyn Sossamon (Dirt - A szennylap, A vonzás szabályai, Mistresses - Szeretők), Reed Diamond (Pókember 2., 24, Született feleségek, Monk, Szellemekkel suttogó), Charlie Tahan (Legenda vagyok), Juliette Lewis (Starsky & Hutch, A nevem Earl), Melissa Leo (Bújócska, 21 gramm, Veronika meg akar halni, A védelmező), vagy éppen Terrence Howard (Vasember, Movie 43). Látható tehát, hogy a FOX sem bízza a véletlenre, az utóbbi idők egyik legsikeresebb thrillerének adaptációjához igen széles körben ismert színészeket sikerült összeválogatniuk. Persze, végleges véleményt csak májusban tudok mondani, mert láttunk már arra is példát, hogy olyan műsor bukott meg (legyen akár nagy költségvetésű mozifilm, akár tévésorozat), amelyet teleraktak sztárokkal, az alapötlet is frenetikus volt, ám mégsem volt jó a kidolgozás.

Zárásként álljon itt a sorozat 3 perces trailere, amiből leginkább a képi világot lehet leszűrni egyelőre. De ahogy látszik: izgalomból nem lesz hiány!