Végtelen horizont

covers_361230.jpgSzerző: Vivien Holloway
Cím: Végtelen horizont
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 432

SPOILERMENTES KRITIKA!

Vivien Holloway a Főnix Könyvműhely egyik legnépszerűbb hazai szerzőjének számít, hiszen rövid időn belül a Végtelen horizont az ötödik kötete, amely a fent nevezett kiadó gondozásában jelent meg. Nekem, ez a regény az első találkozásom vele – már ha nem számítjuk a Táguló horizont című novellát, amely egy tavalyi antológiában kapott helyet, és amely mű egyébként szorosan kapcsolódik ezen kötethez is.

Becky Dwyer egy három évvel ezelőtti súlyos ballépésének a következményeivel kénytelen szembenézni. Mikor nagybátyja egyedül indult útnak, hátrahagyva őt otthonukban, a lány belesétált egy jól kitervelt csapdába, így a rosszhírű Nick Mattock elnyerte tőle a családi légjárót. Becky azonban – tudva, hogy nagybátyja belebetegedne a Lélekvesztő elvesztésébe – alkut ajánlott: saját maga szegődik el Mattockhoz, ha az elengedi a tartozását. A férfi akkor belement a cserébe, és most érkezett el az idő, hogy a lány betartsa az ígéretét. Így hát Becky egy éjjel megszökik, hogy munkába álljon egy olyan hajón, amelyről csak rosszat hallott eddig. A csapat egy része hamar befogadja a lányt, aki idővel próbál belenyugodni helyzetébe, ugyanakkor akadnak páran, akik szívesen látnák máshol Beckyt, mint a hajón. Becksnek tehát nem csak a bűntudattal és új társaival kell szembenéznie, hanem a hajó utálatos kapitányával, valamint azzal a ténnyel is, hogy Nicknek sokkal komolyabb tervei vannak vele, semmint elsőre gondolta volna.

Vivien Holloway első regénye, a Pokoli szolgálat még egy másik kiadónál látott napvilágot, ezt követően szerződött le a Főnix Könyvstúdióhoz, akinél igazi háziszerző lett. A Winie Langton-történeteknek (amelyek gyakorlatilag 80-120 oldalas kisregényekből növik ki magukat egy teljes egésszé) eddig négy kötete és egy novellája jelent meg, valamint a tavalyi Könyvhéten debütált a Morrighan-trilógia első része, a Moira – A szörnyeteg bennem. A fiatal írónő szívesen mozog a fantasy és a steampunk határain belül, a Végtelen horizont ez utóbbiak közé tartozik.

Ahogyan a Pokoli szerkezetek, ördögi teremtmények című antológia recenziójánál már kifejtettem, nem igazán mozgok otthonosan a gőzgépek uralta világban, azonban érdekelt annyira a téma, hogy lassan ilyen műfajú regényeket is a kezembe vegyek. És mivel a Végtelen horizontról sok jót olvastam, meg Holloway kötetei is már itt sorakoznak a polcomon, úgy gondoltam, két legyet is ütök egy csapásra.

A világfelépítés kifejezetten tetszik, a szerző remekül vegyítette a mai kor vívmányait az ipari forradaloméval. Szinte teljesen egészében magam elé tudtam képzelni ahogyan a szereplők korabeli ruhákban a viktoriánus Anglia utcáin sétálnak, majd felemelkednek a levegőbe, ahol lézerlövedékekkel harcolnak egymás ellen. Ritkán mondok ilyet, de ebben nagy segítség volt a borító is, amely remekül illeszkedik a hangulathoz.

A történet és a szereplők viszont a szememben teljesen átlagosak voltak. Értem ezalatt, hogy számomra a Végtelen horizont nem más, mint egy tipikus YA-regény, ugyanazokkal a problémákkal és szituációkkal, amelyek mindegyik hasonszőrű kiadásban megtalálhatók. Félreértést ne essék: nem unatkoztam egy percig sem, a cselekmény vitt magával, de ahogyan a történet végére értem, mégis éreztem egy kisebb fajta űrt. A befejezés a viszont nagyot dobott rajta, végre nem egy teljesen kiszámítható, minden tekintetből boldog lezárást kaptam. (És nagyon bízom benne, hogy a szerző ígéretéhez híven nem tervezi folytatni a sztorit, mert nekem pont így lett tökéletes.) A történetben leginkább az zavart, hogy nem kaptam ténylegesen elfogadható magyarázatot a központi probléma kezdőpontjára. Idővel természetesen derülnek ki dolgok, amik logikusan illeszkednek egymáshoz, mégsem értem teljesen reálisnak, hogy Mattock miért is akarta ennyire csapdába csalni Beckyt három évvel ezelőtt. Mindvégig vártam egy nagyobb csattantót, egy fordulatot, ami az egészet megalapozza, de ezt az egyet sajnos nem kaptam meg.

És ugyanez volt a problémám a szereplőkkel is: Becky nagyon jól van kidolgozva, a stílusa is szimpatikus volt, voltak humoros pillanatok, amiken felnevettem, időnként a Nickkel való szópárbaja is telitalálat volt, de úgy éreztem, mellette a többiek csak sablonfigurák. Van a nagybácsi, aki magához vette őt, és mindent megad neki, van a gonosz kalóz, aki meg akarja szerezni a lányt, ott van a legénység, a szabály szerint előírt tulajdonságokkal, és Nick Mattock is hozza azt a kettősséget, ami alapkövetelmény az efféle történetekben. A legizgalmasabb karakter Juniperé volt, örültem volna, ha róla, mint emberről egy kicsit többet megtudunk, mert nálam sem éreztem mindig azt, hogy teljesen életszerűek lennének a lépései. (Ezért nagy öröm a számomra, hogy a hamarosan megjelenő Vérvörös horizont című kötetben a két novella közül az egyikben ő a főszereplő.)

Összegezve abszolút nem bántam meg, hogy elolvastam a regényt, Holloway többi regényét is elő fogom venni hamarosan, de nem tudom azt sem mondani, hogy engem is annyira megfogott volna a történet, mint a többi bloggert (igaz, azt is el kell ismernem, hogy nem én vagyok az elsőszámú célközönség.)

Értékelés: 10/7