Bádogember

covers_454724.jpgSzerző: Sarah Winman
Cím: Bádogember (Tinman)
Fordító: Békési József
Kiadó: XXI. Század Kiadó
Oldalszám: 272

A XXI. Század Kiadó szép csendben hozta el nekünk Sarah Winman 2017-es szépirodalmi regényét, amelyet a mai napig 14 nyelvre fordítottak le, és többek között jelölték a Costa irodalmi díjra. És nem mellesleg az egyik legszebb történet, amit az utóbbi időben olvastam.

Minden 1950 karácsonyán kezdődött. Ekkor nyerte meg Dora Judd Van Gogh Naprafogókjának másolatát egy tombolán. Tizenkét évvel később a gyermek Ellis – Dora fia – találkozik Michaellel, akivel, úgy tűnik, életre szóló barátságot köt. Sőt, a barátságnál több is lesz köztük, de évtizedekkel később Ellist Annie férjeként látjuk, Michael pedig sehol. Mi történhetett, amely szétszakíthatta azt az erős köteléket, ami a két férfi között szövődött? A választ Ellis egy padláson elrejtett napló mellett találja meg. A Napraforgók másolata mellett.

Saran Winman regénye roppant csalóka. A borító egy könnyed sztorit ígér nekünk, és ha kinyitjuk a könyvet, láthatjuk, hogy viszonylag nagyobb betűkkel, sortávval íródtak a mondatok, így maga a történet sem tűnik túl hosszúnak a kicsivel több mint 250 oldalával. Én is azt hittem, hogy egy vonatút alatt sikerül elolvasnom, de tévedtem: napokig kitartott a könyv. És nem azért, mert unalmas vagy vontatott lett volna. Nem, először azért, mert a történetben sokkal több rejlik, mint amennyit elsőre gondolunk, így értőn, lassan haladtam vele, néha újraolvasva bizonyos mondatokat, bekezdéseket, amelyek megragadtak benne. Aztán meg azért, mert minél tovább akartam húzni az olvasást, azt akartam, hogy minél tovább kitartson, hogy ne kelljen szabadulnom ebből a gyönyörű világból, vissza a hétköznapokba.

Mindazonáltal nagyon nehéz lenne megfogalmazni, hogy miért is tetszett annyira a regény. A történet nagyon sok mindenről szól: barátságról, szerelemről, halálról, elmúlásról, törésekről, titkokról, az elfogadásról, családi drámákról, betegségről. És ezt mind kellő mértékben érinti, és ad ki egy kerek egészet. A szerelmet sokkal szebben írja le, mint ahogyan a legtöbb szépirodalmi mű teszi, nem bemutatja, hanem érezteti velünk – és az talán mellékes is ebben az esetben, hogy mindez két férfi között szövődik. Fájdalmasan gyönyörű a nyelvezete, ahogyan maga a történet is, és nehezemre esik beismerni, de a legvégét még én is megkönnyeztem – férfi létemre, holott nagyon kevés olyan mű van, ami ilyen mértékben tud hatni rám!

A történet első felében megismerjük Ellist, a múltját és jelenét felváltva, mintegy kirakóst kell felépítenünk. Michael már nem része Ellis jelenének, így kíváncsian várjuk, mikor derül fény arra, mi okozta a törést. Aztán, még mielőtt belekezdenénk Michael naplójába, megkapjuk a választ, ami elég rendesen arcul csapja az olvasót. (Természetesen ezt a titkot fedje jótékony homály.) A kötet második fele a napló, és ez az érdekesebb, a szebb része a regénynek. Michael sorait sokkal szívesebben olvastam, mint Ellis részét, bár annak ellenére, hogy ez utóbbi kicsit unalmasabb volt helyenként, kellett ahhoz, hogy utána igazán érteni és értékelni tudjuk a naplóban leírtakat.

Nem nagyon tudok többet írni a regényről, és nem is akarok, mert ez tipikusan az a történet, amit mindenkinek saját magának kell felfedeznie. Egy gyönyörű, fájdalmas, mélyen emberi a mondanivaló, amelyet a szerző egy különleges köntösben tár elénk.

Értékelés: 10/9