A barátnő

covers_442967.jpgSzerző: Michelle Frances
Cím: A barátnő (The Girlfriend)
Fordította: Borbély Judit Bernadett
Kiadó: XXI. század kiadó
Oldalszám: 400

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Még decemberben olvastam Michelle Frances debütáló regényét, A barátnőt, de a nagy karácsonyi készülődésnek, meg a munkahelyem adta változatos beosztásomnak köszönhetően csak most jutottam el a kritika megírásáig. (Meg még pár kritikával adós vagyok, igyekszem szépen lassan utolérni magam.)

Laura sikeres filmproducer, habár az a csillogás, ami körülveszi, csupán álca. Férjével évek óta megromlott a viszonya, szinte már nem is beszélnek egymással, mintha idegenek lennének, úgy élnek egy fedél alatt. A nő öröme nem is lehetne nagyobb, amikor orvosnak tanuló fia úgy dönt, hogy hazaköltözik, és tőlük nem messze vásárol magának lakást a rezidenséveire. Daniel ekkor ismerkedik meg az ingatlanközvetítő-irodában dolgozó Cherryvel, a lány azonnal rabul ejti. Ám Laurának van egy olyan érzése, hogy a lány csak Danielen keresztül kíván felkapaszkodni. Sejtése hamarosan bizonyossággá válik, amiről igyekszik is meggyőzni a fiát, csak hogy Cherry kiváló manipulátor.

Michelle Frances 2017-ben debütált A barátnő című kötetével, amelyet Angliában nagy sikerrel fogadtak az olvasók. Második regénye Az új munkatárs címen idén januárban fog napvilágot látni. A történet a ma oly’ divatos grip-lit műfajba tartozik, amelyet nekem úgy tűnik, hogy lassan hanyagolnom kellene, mert egy-két üdítő kivétellel a legtöbben csalódom.

A barátnővel sem történt másként. A történet, bár a szerzőnő roppant olvasmányos stílusban ír, nyomában sem ér az igazi thrillereknek, szokás szerint megint egy olyan regényt kaptam, amelyből sokkal többet ki lehetett volna hozni. A fordulatok többsége kiszámítható, néhány szál pedig annyira elrugaszkodott, hogy olvasás közben a fejemet fogtam, miért nem látnak át a szitán a szereplők.

Frances egy tipikus konfliktusra építi a regényét: a szülő a legjobbat akarja a gyermekének, aki annyira elvakult a rózsaszín ködtől, hogy arra sem képes, hogy a nyilvánvaló dolgokat észrevegye. Ez mind reális is lenne, ha a gyermekek tinédzserek lennének, akik az gondolják, már mindent tudnak az életről, aztán meg kiderül, hogy mégsem. Nem mondom, akad az életben is példa arra, hogy egy felnőttember is „megbolondul” a szerelemtől, de ha már valaki orvosnak tanul, az nem lehet annyira hülye, hogy amikor kész tények elé állítják, akkor is annak a nőnek higgyen, akit pár hete ismert meg.

A történet közepén van egy csavar, amelyben Laura olyan tettre szánja el magát, amelyről messziről érződik, hogy hova fog kifutni. Ezzel tulajdonképpen maga alatt vágja a fát, és valahol érthetővé válik az is, hogy Daniel miért hisz inkább Cherrynek, mint a saját anyának. (Bár szerintem épeszű ember nem hazudik olyat, mint amilyent Laura.) De még ezeket a fordulatokat is elnézné az olvasó, ha rendesen megalapozná, felépítené a szerző. Mert hiába írja le, hogy Cherrynek milyen sanyarú gyermekkora volt, a történet elején még arra is meg van az esély, hogy kicsit szimpatizáljunk vele, de Frances láthatóan ezt el akarta kerülni, ezért inkább annyira negatívnak állította be a fiatal lányt, amennyire csak tudta. Nekem kicsit olyan érzésem volt, hogy fogadjuk el, hogy ő a gonosz a sztoriban, és kész.

Szóval, megint belefutottam egy csalódásba, most pedig lassan ott járok, hogy kétszer is meggondolom, belekezdjek-e hasonló stílusú könyvbe. (Szerencsére ezeket többnyire könyvtárból kölcsönzöm, így nem kell utólagosan bánkódnom a kidobott pénz miatt.)

Értékelés: 10/6