A különc varázsló

covers_518669_1.jpgSzerző: Neil Patrick Harris
Cím: A különc varázsló (The Magic Misfits)
Fordító: Bozai Ágota
Kiadó: Maxim Kiadó
Oldalszám: 240

Neil Patrick Harris, vagyis mindenki Barney Stinsonja igaz, nem először, de könyvet írt, méghozzá gyerekeknek szólót.

Carter, szülei eltűnését követően kapzsi nagybátyja gondviselése alá kerül, aki szemfényvesztéssel bűvöli el az utcán az embereket, közben pedig jól is zsebeli őket. Főhősünk nehezen tud azonosulni ezzel az életvitellel, így hát egy szép napon úgy dönt, hogy vonatra szállva megszökik. Így jut el Bányavölgybe, ebbe a különös hangulatú kisvárosba, ahol ismételten egy szélhámos-bandába botlik. Szerencsére megismerkedik Mr. Vernonnal és a lányával, Leilával, akivel hamarosan barátságot köt. Leilának köszönhetően hozzá hasonló gyerekekkel is összehozza a sors, akikkel véd- és dacszövetséget kötve elhatározzák, hogy megakadályozzák B. B. Bosso és bandája ténykedését a városban.

Nem véletlenül kezdtem azzal a kritikámat, hogy Neil Patrick Harris nevét Barney Stinsonéval egy mondatba foglaltam. Pont a minap akadtam rá egy cikkre, amely arról szólt, hogy Harrist Európa-szerte mindenhol az Így jártam anyátokkal-beli szerepével azonosítják, holott Amerikában egészen más tevékenységeiről is ismert. Példának okáért filmszerepeiről, vagy éppen arról, hogy a Netflix Lemony Snicket A balszerencse áradása-regényeiből készült, háromévados sorozatában ő alakítja Olaf grófot. Emellett kiváló táncos és énekes, vagyis musical-színész is egyben, kiáll a melegek jogaiért, jótékonykodik, ráadásul könyveket is ír. Ebből egy, a szokatlan önéletrajzi kötet (Így jártam az életemmel) már magyarul is olvasható, ebbe a sorba állt be most A különc varázsló, amely egy négy kötetes sorozat első része.

A regény a Maxim Kiadó Delfin-könyvek sorozatában jelent meg, ez a válogatás a 9-12 éves korosztályt célozza meg elsődlegesen. Ennek megfelelően viszonylag nagyobb betűtípust kapunk, a sorok is szellősebbek, és rengeteg illusztráció díszíti a kötet lapjait. A kiadás minőségére abszolút nem lehet panaszunk, a keménytáblás verzió még éppen kellemes fogást biztosít, a borító pedig kellően figyelemkeltő.

Ha a külalakra nem is, a tartalomra már jóval több panaszunk lehet. Bár, talán ebben az esetben kissé jogtalannak érzem, hogy panaszkodjam, hiszen nagyon nem én vagyok a célközönség. Viszont, emlékszem még arra, hogy milyen könyvek tetszettek anno, ilyen idős koromban, és ez a kötet nem igazán ütötte meg azt a szintet. Félreértés ne essék, ahogy most sem, úgy akkor sem untam volna, de nem is vált volna belőle nagy kedvenc, olyan, amely megérdemelné a többszöri újra olvasást. (Bizony, régen még bőven időm ilyenekre!)

Most, felnőttfejjel a regény legnagyobb hibájának azt érzem, hogy hiányzik belőle a koncepció. Nem teljesen világos előttem, hogy tulajdonképpen mit is akart Harris megírni. Kalandregényt? Annak nem elég kalandos. Bűvészekről szóló történetet? Ahhoz túl kevés. Gyermeknek szóló fantasyt? Bár a cím és a borító ezt sugallja, de ez nagyon nem. Tanmesét? Annak meg túl sok. Olvasás közben sokszor éreztem úgy, hogy ahogyan haladunk előre a cselekményben, úgy változik a regény műfaja is. Ez a kuszaság és bizonytalanság pedig nem tett jót a történetnek.

 Indulunk azzal, hogy Carter megszökik a nagybátyjától, aki próbálja lerángatni a vonatról, de nem teljesen sikerül neki – és aztán, ez a szál elvarratlanul ott lóg a levegőben. Nyilván, a szerzőnek van még három kötetnyi lehetősége, hogy visszahozza a karaktert, de az már nem illene bele a végére kialakul képbe. Utána mintha a cirkusz és a bűvészek világát kívánná bemutatni, de ez sem válik teljessé. A történet második fele nagyjából arról szól, hogy a hat gyermekből álló banda megpróbálja leleplezni B. B. Bossót és bandáját, akik a világ legnagyobb gyémántját igyekeznek ellopni, de én ezt sem éreztem annyira fajsúlyosnak, hogy kellőképpen izguljak a kalandok miatt.

Kimondottan jó ötletnek tartom és támogatom is, hogy egy gyermek-regény foglalkozzon azokkal a problémákkal, amelyek globális szinten jellemzőek a társadalmunkra. Pontosabban: hogy ezeket mind úgy mutassa be, hogy azok nem problémák, hanem az élet velejárói. Harris azonban kicsit túl lőtt a célon, mert nagy lelkesedésében behozott a történetbe egy árvát, egy színesbőrűt, egy kerekesszékben ülő lányt, és egy másikat, akit két férfi fogadott örökbe. Úgy érzem, itt is a sok bába közt elvész a gyermek-esete forog fent, vagyis annyira igyekezett a lehető legtöbb igényt kiszolgálni, hogy végül egyiket sem sikerült.

Ennek ellenére nem mondom azt, hogy ez egy rossz könyv lenne, mert közel sem mondható annak. A stíluson és a történetmesélésen még csiszolni kell egy keveset, ahogyan egy jobban átgondolt koncepció sem ártana, de van még potenciál a sorozatban. A gyerekek többségét biztosan le fogja kötni a kötet, különösen, mert a fejezetek között időnként bűvésztrükköket is találhatunk, amelyeket kellő ideig gyakorolva társainkat is elszórakoztathatjuk.

Értékelés: 10/7