Utóirat: Még most is szeretlek!

covers_562701.jpgSzerző: Cecelia Ahern
Cím: Utóirat: Még most is szeretlek! (Postscript)
Fordító: Szieberth Ádám
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 392


SPOILERMENTES KRITIKA!

 

Több mint 17 évvel Cecilia Ahern debütáló regényének megjelenése után az olvasók kézbe vehették a világszerte nagy sikert arató Utóirat: Szeretlek! folytatását, amelyből kiderül, hogy Hollynak valóban sikerült-e túllépnie Gerry halálán.

Hét évvel járunk Gerry halálát követően, és bár látszólag Holly élete azóta rendbe jött, a mai napig képes rövid ideig depresszióba esni, ha eszébe jut a férje. Amikor főszereplőnk húga, Ciara a népszerű Hogyan beszéljünk a...? című podcastjának egyik műsorában felkéri Hollyt, hogy beszéljen a férje által hátrahagyott levelekről, a nőnek nem csak a fájdalmas múltat kell ismételten felidéznie, hanem egy egészen új lehetőség tárul fel előtte. Egy, szintén gyógyíthatatlan betegekből álló társaság megalapítja az Utóirat: Szeretlek! Klubot, amelynek lényege, hogy tagjai - Gerryhez hasonlóan - üzeneteket hagynak haláluk utánra a szeretteiknek. Ennek lebonyolításához és megvalósításához kérik fel Hollyt, aki eleinte a háta közepére sem kívánja a csapatot, idővel mégis úgy dönt, segít nekik.

Cecelia Ahern mindössze huszonhárom éves volt, mikor 2002-ben megjelent első regénye, az Utóirat: Szeretlek!, a formabontó alapszituációnak köszönhetően szerte a világban felfigyeltek a fiatal írónőre, akinek édesapja akkoriban volt kormányfő Írországban. Magyarországon először 2007-ben a Tericum Kiadó gondozásában látott napvilágot a történet, feltehetőleg a Hilary Swank, Gerard Butler és Lisa Kudrow főszereplésével készült film miatt figyeltek fel rá itthon is többen. Az Ahern-életmű megjelentetésének joga ezt követően az Athenaeum Kiadóhoz került, ahol eddig összesen 18 kötet (a könnyed romantikus regények mellett kisregény, novella-gyűjtemény, YA-történet) jelent meg. A legutolsó éppen a jelen cikk tárgya, amelyet rekordsebeességgel, az eredeti megjelenés évében hozak el az olvasóknak.

Egy ikonikussá vált történetet mindig nagy kockázat folytatni, pláne, ha több mint 17 évvel később születik meg a második rész. Ezzel maga Cecilia Ahern is tisztában volt (erre utal is az olvasókhoz címzett levélben, amely a magyar kiadásnál a borító belső oldalán található), és nem is nagyon nyúlt mellé, hiszen már a megjelenés előtt két csoportra szakadt az olvasótábora. A többség roppant mód örült, hogy végre újból találkozhat kedvenc hőseivel, de akadtak szép számmal olyanok is, akik szerint felesleges, mert ezáltal csak elrontja az eredeti művet. (Mellékesen megjegyzem, én magam ezt soha nem értettem teljesen, miért rontaná el, hiszen attól az még ugyanaz marad, ha pedig valaki nagyon nem akarja tudni, mi vár hőseinkre évekkel később, az egész egyszerűen nem veszi kézbe a folytatást.) Na, de a lényeg, hogy akármennyire is féltem én is attól, hogy vajon tud-e működni ez a sztori még további közel 400 oldalon keresztül, annál kellemesebbet csalódtam a regény végére érve.

Kétségtelen, hogy az Utóirat: Még most is szeretlek!-nek jót tett ez a 17 év, hiszen Ahern maga is rengeteget fejlődött írás terén, így jóval magabiztosabban vezeti szereplőit, kezeli a kialakult helyzeteket. Egyszerre tud humoros és drámai lenne, mikor éppen melyikre van szükség, és habár a történet több ponton is tragikus (elvégre Holly haldokló embereknek segít), mégsem válik teljesen komorrá, mélabússá, mert képes arra, hogy rámutasson a pozitív dolgokra is, arra, hogy van remény az itt maradottak számára is. Aki veszítette már el szerettét, az tudja, mennyire nehéz elengedni, túllendülni rajta: szereplőink éppen ezt a folyamatot akarják megkönnyíteni a különböző üzenetek segítségével. Holly ugyanakkor rájön arra, hogy nem minden ember egyforma, így ami neki segítség volt, az nem biztos, hogy másoknak is az lesz, hiszen a gyász feldolgozása, megélése mindenkinél másképp megy végve. Ezen felismerést követően szüksége lesz a kreativitisára is: újabb dolgokat kell felfedeznie, eközben saját magát is jobban megismeri. A történet során visszaemlékezések keretében ismét találkozhatunk Gerryvel, bepillanthatunk rövid házaséletük boldog perceibe, ami szintén segít majd hősünknek a továbblépésben.

Régi és új szereplők egyaránt feltűnnek, a színen: visszatérnek Holly barátnői és családtagjai, akik még mindig elég jópofák, az Utóirat: Szeretlek! Klub tagjai pedig szintén üde színfoltjai a történetnek. Ahernnek sikerült igazán emberi szereplőket felfestenie, akikkel az olvasó együtt tud lélegezni, és akiktől a búcsú az adott ponton kellően fájdalmas tud lenni. Bármennyire is a halál áll a történet középpontjában, ez a történet még is csak az élet szépségének dicsőítéséről szól, annak szeretetéről, és arról, hogyan tudunk úgy adni a másiknak önzetlenül, hogy mégis csak kapjunk mi is valamit, ami pénzen nem megvehető. 

Összefoglalva: Ahern megugrotta a saját maga által felállított lécet, és sikerült egy, az előző kötethez méltó folytatással jelentkeznie. (Egyedül csak azt sajnálom, hogy a hazai kiadás semmilyen formában - sem méretben, sem stílusában - nem passzol az első részhez, holott a pár évvel ezelőtt útjára indított életmű egységessége nagyon impozáns volt.) 

Értékelés: 10/9