Lázálom

lazalom.JPGSzerző: George R. R. Martin
Cím: Lázálom (Fevre Dream)
Fordító: Kornya Zsolt
Kiadó: Alexandra Kiadó
Oldalszám: 416

SPOILERMENTES ÍRÁS!

George R. R. Martin nevét talán minden fantasy-rajongó ismeri. Ő ugyanis az a zseniális, szadista állat, aki megírta a mondhatni minden idők legterjedelmesebb fantasy-eposzát, a Tűz és jég dalát. Ám előtte más műfajban is alkotott, így született meg a '80-as években a Lázálom, amely alapjaiban változtatta meg a vámpírokról kialakult képet.

1857-ben járunk, a Mississippi folyónál. Itt él Abner Marsh, hajóskapitány, akin, úgy tűnik, átok ül: minden gőzhajóját elveszítette az utóbbi évben, a legutóbbi a jégzajlás tette tönkre.. Ezért is tűnik valószerűtlennek, hogy Joshua York, ez a gazdag, ám felettébb különös úriember vele akar társulni. Ám a férfi a végletekig elszánt: a környék legmodernebb és leggyorsabb gőzhajóját akarja megépíttetni, amit Marsh gondjaira kíván bízni. Így születik meg a Lázálom, a hajó, amely 1857 nyarán indul először útnak. Ám Marsh nem is sejti ekkor még, hogy a gőzös nem csupán az utasok és a szállítók igényeit hivatott kielégíteni, hanem az éjszaka teremtményeinek, a vámpíroknak is kedvére lesz.

George R. R. Martin 1982-ben írta meg regényét, ekkorra már túl volt pár novellán és köteten, ám az igazi figyelmet a Lázálom irányította rá. Nem véletlenül: habár a könyv megjelenésekor sem volt hiány vámpírokból (pár évvel korábban írta meg Anne Rice az Interjú a vámpírral-t), közel sem volt akkora az érdeklődés irántuk, mint napjainkban. Ugyanakkor a legtöbb szerző a stokeri mondavilágot fűzte tovább, kevesen merték más irányból megközelíteni a témát. Ezen kevesek közé tartozik Martin is, aki, mondhatni egy teljesen új népet alkotott. Habár a napfénytől való tartózkodás és a vérszívás továbbra is a jellemzi őket, már nem olyan egyszerű legyőzni őket: sem a fokhagyma, sem a kereszt, de még a szentelt víz sem tartja őket távol.

Ami leginkább tetszett a regényben, az a vámpír lét filozófiája. Két nagy vámpír küzdelmének lehetünk tanúi - ebből is kitűnik, hogy az Éjszaka Népe - ahogyan magukat hívják a történetben - között is találunk jót és rosszat egyaránt. (Ez nagy mértékben emlékeztetheti az olvasót Darren Shan tizenkét kötetes ifjúsági történetére, amely több elemet is kölcsönvett a Lázálomból.) Köztük is megtalálható a hierarchia, illetve mindkét félnek meg van a maga indoka arra, ahogyan cselekszik. Mert hiába is tartjuk gonosznak Daniel Juliant, az érvelése, miszerint az ember is megeszi az állatot, holott annak is lenne ellenvetése, ha beszélni tudna, valamilyen szinten logikus.

Különös hangulatot kölcsönöz a könyvnek a XIX. századi Mississippi-vidék. Ekkoriban még legális volt a rabszolgaság, időnként ez is érdekes kérdéseket vet fel, mind az emberek, mind a vámpírok vonatkozásában. Van egyfajta szimbolikussága is, ugyancsak Julian érveinek köszönhetően, miszerint az ember sem különb a vámpírtól, mikor halálra korbácsolja a másik embert. A helyszín - vagyis a folyó - gondoskodik továbbá a fülledt hangulatról is, amit az olvasó szinte érezni vél olvasás közben, hiszen a szerző meglepő érzékiséggel ábrázolja a kort. Ugyanilyen pontossággal - habár kissé unalmasabban -  olvashatunk a hajókról és a hajózási szokásokról. Kell egy kis idő, míg az olvasó belerázkódik a történetbe - pont azért, mert a legelején magáról a kormányzásról és a technikákról ír Martin -, de amint beindulnak az események, nehezen tehető le a könyv.

A szememben még egy nagy érdeme van a kötetnek: a kiszámíthatatlansága. Persze, az olvasó sejti, hogy vámpírokról van szó (még ha nem is olvassa a fülszöveget), sőt, azt is, hogy a két szál (Julian és York) össze fog érni, de aki a kötet felétől kezdve (mert itt derül ki minden Abner Marsh számára) megmondta volna, hogy mi fog következni, leborulok előtte. Sejtelmem sem volt, milyen irányt fog venni a történet, így abszolút jó érzéssel vettem kézbe a könyvet, mert tudtam, hogy nem lesz "na, tessék, egy újabb klisé"-felkiáltásom. Ezt megelőzően egyszer majdnem megvezetett Martin, de ott sejthető volt, hogy csak tévútra akarja terelni az olvasót, aki figyelmesen olvasott előtte, rájöhetett, hogy York első meséje sántított. 

A történet három igazi főszereplője van: egyikük Abner Marsh, akinek a mindene a hajózás, vérbeli hajóskapitány, akinek minden tette tükrözi ebbéli mivoltát, valamint gondolkodásmódja is egy vén tengeri medvévé. Ezért is válik néhol olyan keserűvé a sztori, mikor Mars lemond álmai hajójáról, és igyekszik új életet kezdeni. A két másik főhős a hataloméhes vérmester Julian és York, aki meg akarja menteni népét. Az ő küzdelmükről szól igazából a regény, amit már évtizedek óta vívnak egymással. Talán még egy szereplőt érdemes kiemelni a sok közül: Billy Tiptont, aki a történet végére közel két évtizede szolgálja Juliant, és akinek leghőbb vágya, hogy ő maga is vámpírrá válhasson. Habár a negatív hősök táborát erősíti, mégis szánalommal telve nyugtázza a férfi sorsát az olvasó. Martin tehát ismételten remek karaktereket teremtett, akik igen sokszínűek, ennek is köszönhető a fent említett kiszámíthatatlanság.  

Horrorregénynek nem feltétlenül nevezném a kötetet, maradjunk az enyhébb rémtörténetnél. Ugyanakkor annak meglepően jó, és valóban üdítő színfoltot hoz a mai kor csillogó, izomtól duzzadó vámpírjai közé. Aki tehát egy istenverte jó vámpírregényt akar olvasni, mindenképpen vegye kezébe a Lázálmot! 

Értékelés: 10/9