Szerző: A. M. Aranth
Cím: Cleadur - Dobszó a ködben
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 360

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A Főnix Könyvműhely idén ősszel négy magyar szerző regényének a megjelentetésére vállalkozott, ezek egyike az A. M. Aranth álnév mögé rejtőző író sorozatnyitó kötete, a Cleadur. Az a megtiszteltetés ért, hogy a megjelenés előtt elolvashattam a könyvet, amely egyébként napokon belül napvilágot fog látni. 

Amy Soleil családjával együtt az állandóan ködös Moonshadowba költözik, ahol hamar új barátokra tesz szert. Együtt megalapítják a Holdárnyék nevezetű, kissé folkos beütésű metál zenekart, amely a kezdetektől fogva sikerre van ítélve, és a jelek szerint semmi nem állhat a népszerűségük útjába. Ám a lány élete még sem tökéletes: az iskolában fekete köpenyes emberek jelennek meg, szülei és nővére soha meg nem történt eseményeket említenek, Orlandóból feltűnik egy személy, aki látszólag bitorolnia akarja Amy életét. Miközben főhősünk a bandatagokkal közösen nyomozásba kezd, az őket körülvevő köd egyre nagyobb teret követel magának. Márpedig ahol a Köd megjelenik, ott bármi megtörténhet.

Eléggé vegyesek az érzelmeim a kötettel kapcsolatban, igyekszem majd érthetően, ám röviden megfogalmazni a gondolataimat. Először is pár szó a szerzőről: mint kiderült számomra, korábbról ismertem őt személyesen (könyves rendezvényeken találkoztunk, beszélgettünk), ám azt nem tudtam róla, hogy írni is szokott. Így nagy meglepetés volt számomra, amikor jelentkezett nálam, hogy lennék-e előolvasó (persze még ekkor sem tudtam biztosra, hogy mi köze a regényhez, csak miután megkaptam a pdf-példányomat). Az idén huszonnyolcadik évét betöltő szerző korábban angol tanárként dolgozott, jelenleg azonban könyves berkekben mozog az egyik hazai kiadónál. Nagy szerelmese a zenének és az óangol nyelvnek, valamint a fantasy és sci-fi történeteknek, és ez szinte mindegyik érződik is első, nyomtatásban megjelenő regényén.

Általában nem szoktam ilyet, de most muszáj a negatívumokkal kezdenem a tartalmi recenziót. A kötet olvasása közben végig azt éreztem, hogy a szerző maga sem tudta eldönteni, pontosan mit is akar írni. A borító, a cím és a fülszöveg alapján az olvasó leginkább urban fantasyt várna, vagy legalábbis több misztikumot, ehelyett a történet 70 százalékban csak a zenéről van szó, illetve a Holdárnyék megalakulásáról és turnéjáról (erre még később kitérek). Amivel szintén nem lenne baj, ha erre a kiadó jobban felhívta volna az olvasó figyelmét (az az egy mondat az én esetemben legalábbis nagyon kevés volt). Tehát nagyrészt egy afféle High School Musical-sztori ez - bár ez csak felvetés, mert a filmet nem láttam -, ahol nem a tingli-tangli poppé a főszerep, hanem a kemény metálé. A fantasy-szál tulajdonképpen csak a kötet utolsó oldalain köszöntött be, és bár sikerült emelnie a színvonalat, meg felcsigázni a folytatásra, én ezt nagyon kevésnek éreztem. Arról nem is beszélve, hogy túl hosszan húzta az olvasó agyát, mert én speciel ennél többet vártam volna, hiszen sok időm volt gondolkodni, és nagyjából rá is jöttem a megoldásra, hogy miért is vannak homályos foltok Amy életében.

Az alapötlet egyébként nem rossz, sőt, az óangol mitológia meg a háttértörténet egészen izgalmasnak tűnik, a folytatásra is vevő leszek emiatt. A szerző stílusa - bár volt, aki bírálta - szerintem egy elsőkönyveséhez képest igenis jó. A párbeszédek ugyan néhol nagyon hamisak - főleg a tiniké -, de összegészében a szereplők jól ki vannak dolgozva, bár ez is inkább a felnőtt hősökre vonatkozik. Ám ami nekem leginkább tetszett, az a feszültségfokozás. Ahogyan a szerző élt a műfaj sajátosságainak lehetőségével az számomra bámulatos volt. Időnként csupán egy-egy bekezdéssel utalt rá, hogy valami készülődik a háttérben, a minduntalan megjelenő köd, a bizonytalanság, ami a szereplőkben ébredt - őszintén szólva én nem bántam volna, ha a végére inkább egy jó kis thriller bontakozott volna ki a fantasy helyett. 

Amivel szintén nem tudtam megbarátkozni, az a zenekar pályafutása. Egy tizenöt évesekből álló metál-zenekar, akik saccperkábé 2 hónapja zenélnek együtt soha az életben nem lenne képes akkora sikereket elérni, mint amit a Holdárnyéknak sikerült. Nagyjából az első koncertjük frenetikusra sikerült, mindenki őket akarta, már csak a testőrök és a limuzin hiányzott. Sokkal jobb és hihetőbb lett volna, ha kudarc is éri őket a verseny során, ahelyett, hogy mindenki a lábuk elé borulna. Továbbá azt sem tudom, hogy a továbbiakban mi lesz a sorsa a zenekarnak, hiszen érezhető, hogy a folytatásban a fantasy kap majd több szerepet, így még hiteltelenebb lesz a bevezető kötet hosszas turnéja.

Összességében tehát nem rossz a regény, de nem is tudom azt mondani, hogy kiemelkedően jó lenne. Persze, ízlések és pofonok, lehet valakinek pont a metál jön majd be - habár akkor ők fognak csalódni a váratlan fordulatban, ahol minden kiderül. Ami viszont tény, hogy a szerelmi sokszög mindenkit ki fog akasztani, úgy vélem, még a legedzettebbeket is megizzasztja. Igaz, én ezt a szálat paródiaként fogtam fel, így annyira nem volt vészes.

Értékelés: 10/7

A szerző további regényei:

Holdárnyék-sorozat:

Cleadur - Dobszó a ködben
Acorenu - Kiválasztva
Frosbítan - Fagymarás (hamarosan)