Expedíció

expedíció.jpgSzerző: Jeff VanderMeer
Cím: Expedíció (Annihilation)
Fordító: Török Krisztina
Kiadó: Agave Kiadó
Oldalszám: 176

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Az Agave Kiadó egyik idei nagy dobása Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiája, amelynek első kötete a nemzetközi megjelenéssel egy időben érkezett meg hozzánk is. (És a tervek szerint a folytatások is ugyanígy érkeznek.) Műfaja szerint sci-fi, aki pedig rendszeres látogatója a blognak, az tudhatja, hogy ez a műfaj és én nem vagyunk éppen baráti viszonyban. Azonban az előzetes híresztelések szerint a regény sokkal inkább pszichológiai thriller sci-fiv és horrorelemekkel vegyítve, így már engem is érdekelni kezdett. Ráadásul a kötet hossza sem vészes, így végül adtam neki egy esélyt. 

A kormányzat az X Térséget három évtizeddel ezelőtt katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánította és lezárta. Nem tudni, hogy mi indította el azt a természeti folyamatot, amely indokolttá tette a terület kiürítését, de az biztos, hogy egyre terjeszkedik, minél nagyobb részt követelve magának a földből. A Déli Végek névre hallgató titkos szervezet időnként kutatócsoportokat indít útra, hogy megfejtse a természet erejének titkát. A mostani - tizenkettedik - expedíció tagjai egy biológus, egy geodéta, egy antropológus és egy pszichológus. Megérkezésük után rögtön szembe kell nézniük az ismeretlennel, ami nem csak a térképen nem jelölt, földbe fúródott világítótornyot és benne a különös biológiai életformát jelenti, hanem az önmagukkal és társaikkal szembeni félelmeiket is. 

Jeff VanderMeer 1968-ban született, jelentősebb művei közé tartozik az egy novelláskötetből és két regényből álló Ambergris-ciklus. Magyarul eddig csupán egyetlen kötete - A vadászok szigete - volt elérhető, azonban az a kritikusok szerint nem tudta megmutatni igazi tehetségét, lévén a Predator-világ részét képezte. A sci-fi rajongók szerint az igazi hírnevet a Déli Végek-trilógiájával nyerheti el magának, amelynek kiadási jogai tizenöt ország vette már meg, valamint a filmjogok is elkeltek. Az első részt a sci-fi irodalom egyik meghatározó alakja, az Agave Kiadó hozta el a magyar olvasók számára, az eredeti megjelenéssel egy időpontban (ahogyan történt ez fél évvel korábban az Óceán az út végén című Gaiman-kötettel). A tervek szerint a második (Kontroll) május 6-án, a harmadik (Acceptance) kötet szeptember 1-jén lát napvilágot, így a trilógia még idén teljessé válhat.

Nos, meg kell mondanom, hogy én közel sem voltam annyira elragadtatva a kötettől, mint ahogyan más bloggerek kritikáját olvasva vártam volna, de azt is hozzá kell tennem, hogy ha minden sci-fi legalább ennyire lenne jó, több regényt vennék kézbe. Habár tény és való, hogy nem a tipikus sci-fi történetet kapjuk meg - ergo nincsenek űrhajók, bolygóközi utazások, akciójelenetek nem létező fegyverekkel és a technoblabla is hiányzik -, attól függetlenül mégis megtalálhatjuk a műfaj stílusjegyeit. Egy természeti jelenségnek köszönhetően kell lezárni a területet, a földbe fúrt toronyban pedig különös spórák alkotta végtelen mondat nyugtalanítja a hőseinket. Leginkább a Lost című sorozathoz tudnám hasonlítani az egészet, azt leszámítva, hogy nem egy szigeten játszódik a történet. A szereplők - akiknek nevét mindvégig homály fedi, csak a foglalkozásukkal utal rájuk a biológus, a sztori mesélője - eleinte nem is sejtik, hogy mire vállalkoznak, de megérkezésük után rögtön érzik, hogy az X Térség önálló életet él, és egy titokzatos valami irányít mindent. Pontosan nem derül ki, hogy mi ez - egy növény, egy árny, egy szellem? -, de nem tűri, hogy megbolygassák a természet rendjét. Ettől válik igazán hátborzongatóvá a hangulat, meg attól, hogy egyik kutató sem tudja, kiben bízhat, mi a valóság és mi a képzelet.

A legtöbb információt a biológusról kapjuk meg, egyfelől mivel ő meséli el a történetet, másfelől elég hamar elveszíti társait (nem spoiler, erre az első oldalakon utal is). A jelen idejű történések mellett időnként visszatérünk a múltba, láthatjuk, hogy mi vette rá hősünket, hogy önként jelentkezzen az expedícióra, mi motiválja őt mindvégig. (Itt is feltűnő a Lost-feeling). A regény tulajdonképpen az ő hosszas monológja - a sztori szerint egy fekete füzetbe jegyez le mindent -, éppen ezért nekem az elején kissé sántított a stílus. Mivel leírja, hogy minél kevesebb személyes dolgot kell magukról megemlíteni, csak a kutatás során észlelt jelenségeket kell feljegyezni, kicsi visszásnak éreztem a sok személyeskedést. Az első fejezet alapján egyébként is kételkedtem VanderMeer ódákat érő, szépirodalmi stílusa kapcsán, sokkal inkább egy középiskolai fogalmazás jutott róla eszembe, de szerencsére a végére összekapta magát, és élvezetes stílusban mesélt tovább.

Megmondom őszintén, hiányoltam a WTF-pillanatokat, valamint néhány kérdésre is választ kaphattunk volna, de valószínűleg a történet hasonlóan működik, mint a Siló esetében, vagyis minden kötet önálló sztori, de együtt alkotja meg a nagy egészet. Ami biztos, hogy a folytatás a Déli Végek szervezetbe enged majd bepillantást, a harmadik kötetben pedig a két szál egybeér. Nem tűkön ülve, de azért várom. (A magyar kiadásról annyit, hogy elsőre ötletesnek tűnik a dupla borító, viszont később kiderül, hogy nem túl olvasóbarát ez a verzió, nagyon kell vigyázni, hogy az X sarkai ne gyűrődjenek meg.)

Értékelés: 10/7 (És ami különös: sokat vacilláltam, mennyi pontot adjak végül. Olvasás közben a 6-7 körül lavíroztam, de amióta befejeztem, egyre többet gondolok a regényre, és inkább pozitív dolgok jutnak eszembe. Végül maradtam a 7-nél, majd vagy egy újraolvasás során újrapontozom, vagy a folytatásokat fogom nagyobb pontszámmal ellátni.)