Szerző: Jean-Christopher Grangé
Cím: Farkasok birodalma (L'empire des loups)
Fordító: Molnár Zsófia
Kiadó: Egmont
Oldalak száma: 472

SPOILERMENTES KRITIKA!

Ahhoz nem fér semmi kétség, hogy az idei nyár nagy kedvence a Bíbor folyók volt. Már egy kötet elég volt ahhoz, hogy Grangé-fanatikussá váljak, és szerencsére az Egmont kiadó szinte egyszerre hozta ki a szerző két könyvét, így nem kellett sokat várnom egy újabb misztikus thrillerre. A könyvből készült filmet - hasonlóan az előző kötethez - most sem láttam, így a sztori teljesen ismeretlen volt számomra.

Párizsban egy fiatal nőt, Anna Heymes-t hallucinációk és amnézia gyötrik. Vannak pillanatok, amikor nem ismeri meg a férjét, a barátait, olykor pedig teljesen ismeretlen emberek tűnnek ismerősnek neki. Férje jó barátja, Eric Ackermann, a híres neurológus vizsgálja ki, ám nem tudnak rájönni a rejtély okára. Eközben Párizs egyik kerületében, a török negyedben - afféle város a városban - meggyilkolnak három illegálisan az országban tartózkodó nőt. Az ügyben a fiatal Paul Nerteaux kezd el nyomozni, ám hamar zsákutcában találja magát. Éppen ezért kéri az egykori rendőr, Jean-Louis Schiffer segítségét, akiről minden elmondható, csak az nem, hogy tisztességes módszerekkel dolgozik. A nyomozás során kiderül, hogy Annának is köze van az ügyhöz, a rejtély végső megoldására pedig Franciaországtól távol, Isztambulban derül fény.

Megvallom őszintén, kissé félve kezdtem bele ebbe a kötetbe. Grangé-ról ugyanis a Bíbor folyók kapcsán kialakult egyfajta véleményem (röviden és tömören az egyik kedvenc írómmá vált), és féltem, hogy a Farkasok birodalma ezt majd lerombolja. Szerencsére tévedtem, így most már bizton állíthatom, hogy a francia szerző nagy rajongója lettem.

A Farkasok birodalma - habár a történet teljesen eltérő - felépítésében nagyban hasonlít aBíbor folyókéra. Itt is két szálon indul a cselekmény, és habár tudjuk, hogy a két cselekménysorozatnak köze van egymáshoz, mégis hatalmas pofonként ér, amikor valóban egybefutnak. Néhány történésre hamarabb rájöttem, mint ahogyan leírták, de aztán világossá vált, hogy amiről én azt hittem, milyen okos vagyok, hogy kitaláltam előre, csak egy apró morzsa volt, ugyanis a megoldásra abszolút nem gondoltam.

Nehéz úgy írni erről a kötetről, hogy ne fussak spoilerekbe, így a történetről nem is kívánok sokat mondani. A könyvben egyébként fontos szerepet kap a plasztikai sebészet, a török terrorizmus, a neurológia és a szervezett bűnözés. Dicsérendő, hogy Grangé mennyi mindennek utána nézett, mindent pontosan leírt, és habár engem általában hidegen hagynak az effajta témák, mégis élvezettel olvastam minden egyes sort. És ez az, amiért annyira tetszik a szerző stílusa: még azokról a témákról is, amikről azt gondolná az ember, hogy teljesen távol állnak tőle, olyan lelkesen és érdekfeszítően tud írni, hogy az olvasó büszke lesz magára, amiért mindent felfogott.

Grangé másik nagy erőssége a karakterekben rejlik: szinte minden fontosabb szereplőt kidolgozott, mindenkinek megértjük az indítékait, megismerhetjük a múltját. Szabályosan átéreztem Anna zavarodottságát, félelmét, amit az váltott ki belőle, hogy nem tudta, kicsoda is valójában. Engem egyébként is eleinte jobban vonzott az Anna Heymes-szál, mert úgy éreztem, hogy abban van több energia (no meg több rejtély), míg a nyomozás eleinte szimplán átlagosnak tűnt (amiről kiderült, hogy bizony nem éppen átlagos).

Amit még fontos megemlítenem az a befejezés. Sőt, nem is kimondottan a befejezés, mert a szereplők sorsa valójában az utolsó száz oldalon fejeződik be, szép fokozatosan (és ezért is jár egy piros pont, hogy nem lett összecsapott a vége). A végén számomra elég megdöbbentő volt, hogy kinek milyen vég jutott, de az biztos, hogy abszolút illett ehhez a sztorihoz. Ezért is jó Grangé-t olvasni, mert az ember soha nem lehet biztos benne, hogy a pozitív szereplő valóban pozitív, a negatív meg valóban negatív, és az sem biztos, hogy az a hős, akit megszeretünk túléli a kalandot.

A magyar kiadásra nem lehet panasz: a fordítás élvezetes (habár egy-két helyen becsúszott pár értelmetlen mondat), a borító gyönyörű (nálam versenyezik az év borítója címért) és a könyv kötése is jó.

Októberben jön a szerző legfrissebb könyve, A lelkek erdeje, és nagyon remélem, hogy utána jön a többi mű is, mert egy ilyen szerzőt, mint Grangé nem lehet hanyagolni.

Értékelés: 10/10