Jo Walton neve már ismerősen csenghet a fantasy-olvasók számára, hiszen jó pár évvel ezelőtt, pontosabban 2008-ban már megjelent egy könyve (Farthing) a Delta Vision kiadónál. Új regénye már nem A képzelet mesterei, hanem az egészen friss MesterMűvek - Fantasy sorozat tagját képzi. A király békéje különleges olvasmány, hiszen egy ismert legendát, az Arthur-mondakört dolgozza fel. 

Az idős Sulien meséli el a történetet, amelyből megtudhatjuk, hogyan próbálta legyőzni ellenségeit Urdo király, hogy egy biztos lábakon álló államot hozzon létre. Célja, hogy Tir Tanagiri szigetén béke legyen, ehhez nyújtanak segítő kezet a Fehér Isten papjai, akik egész életében támogatták az uralkodót. Felmerül azonban a kérdés, hogy mit nevezhetünk békének, egyáltalán van-e esély arra, hogy ez a (talán már utópisztikusnak nevezhető) állapot létrejöjjön? A csatározások, harcok mellett a vallási eszmék is megvívnak egymással, hiszen a régi "pogány" hitvilág istenei és a Fehér Isten, vagyis a több- és egyistenhit ütközik össze. A szereplők gondolatai révén pro és kontra érveket is felhoz a szerző ezen a téren, amely egy kis filozofálásra is késztetheti az olvasót.

Nagyon szimpatikusnak tartom, hogy a kiadó nem csak a kötet hátlapján, de egy rövid előszóban is felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy Walton a kelta-brit mitológiát egy szeletét gondolta újra, és alkotta meg saját karaktereit és világát. Egyes szereplők könnyen beazonosíthatók (mint például Urdo - Arthur király), még akkor is, ha bizonyos karakterek nemet váltottak (Sulien - Lancelot lovag), azonban nem szolgai másolásról van szó, így például nem találjuk meg Merlin pontos megfelelőjét, őt több személy helyettesíti a történetben.

Be kell vallanom, hogy Arthur király legendáját csak nagy vonalakban ismerem, így számomra okozott pár meglepetést a történet. Ennek ellenére tetszett, hogy azok az elemek, amelyek az alapismeretemet alkotják, rendre feltűntek, noha nem mindig a várt módon. A mitológiáknak alapból különleges hangulatuk van, amelyek a legjobb fantasyregényeket idézik fel bennem, Walton pedig rá tett még egy lapáttal erre az érzésre azzal, hogy egy fiktív világba helyezte át a történetet, a szereplőknek érdekesen csengő neveket adva. 

Ahogy a kritika elején is említettem, két főgondolatra építette a szerző a regényét: a békére és a hitre. Ez a kettő tulajdonképpen együtt is tekinthető, tárgyalható, ugyanakkor külön-külön is számos kérdés felmerülhet az olvasóban ezek kapcsán. A szórakoztató események mellett remekül megférnek ezek a gondolatok, sőt, tulajdonképpen ez miatt válik az egész történet emberközelibbé, hiszen ha jobban belegondolunk, az ókor utolsó évszázadaiban és a kora középkorban valóban fontos szerepet játszottak a hódítások, a saját állam megvédése és békéjének fenntartása, valamint a keresztényhitvilág ütközése a többistenhitével. 

A kötet eleje kicsit unalmas volt számomra, mert a szerző nagyon lassan mutatta be az általa feldolgozott világot. Persze, ha belegondolunk, hogy több mint 600 oldal állt rendelkezésére (és még legalább ugyanennyi a folytatásban), visszatekintve csak azt tudom mondani, hogy remekül volt felépítve az egész, kellettek a hosszas és részletes leírások a miliő megteremtéséhez. Ehhez egyébként a fejezetek elején lévő rövid kis versek is nagyban hozzájárultak, hogy úgy érezzem, mint ha tényleg egy létező nép mondáját olvasnám. A történet eléggé nyitott, hiszen várható a folytatás, Walton pedig nem bízta a véletlenre, így egy izgalmas fordulattal zárta le a sorozat nyitókötetét. 

Az egyedüli, ami felróható a szerzőnek, hogy a történet és a hangulat mellett kevesebb időt szánt a karakterek kidolgozására. A főbb szereplők viszonylag megfelelően vannak megalkotva (a hozott anyag ugyebár), ugyanakkor nagyon sok mellékszereplőt kapunk, akiket már közel sem ismerünk meg annyira jól, mint szeretnénk (pedig van egy-két érdekesnek tűnő személy). Az idegen hangzású nevek - amik egyébként tetszettek - sem könnyítik meg az olvasó dolgát, hiszen ember legyen a talpán, aki megjegyzi, ki mikor tűnt fel, főleg, ha fejezetek telnek el a felbukkanásai között. 

Összességében véve egy kellemes, többdélutános olvasmányélményt kaptam, lehet várni a folytatást! 

Jo Walton: A király békéje, ford. Pócsi István, Delta Vision Kiadó, 2012, 640 oldal